A szenvedély viharában [ÁTÍRÁS ALATT]

6. rész - Rémisztő helyzet

Éjfél van, éjszaka van még oda kint, sötétség és egy árva hang sem szólalt meg. Egyedül csak a szél hangját hallottam, ahogy mozgatta a fák gyönge ágait.

Gondoltam, kimehetnék egyet sétálni... a reggel még távol van és aludni sem tudtam. Ugyan nem a legbiztonságosabb, de nem mennék messzire. Csupán a birtokunk mögött található Kesu tópartjára. Gyorsan fel is öltöztem, magammal hoztam a pulcsimat, hátha hideg van odakint. Ahogy kiléptem a környezetbe, rögtön megcsapta fülemet a különféle éjszakai zajok. Bagoly huhogás és ághajlás, ahogy az éjszakai szellő fújja. Sétálgattam, rugdostam pár kavicsot a tóparton. Ekkor egy halk motyogásra lettem figyelmes, a bokor felül jött.

- Ki van ott? Van ott valaki? - kérdeztem ijedten, miközben a bokor felé néztem - Válaszoljon, akár ki is van ott!

Ekkor egy árnyékot láttam... szörnyen megijedtem, és amint hozzászóltam ehhez az akármihez rögtön el is tűnt. Ilyen 5-10 perc múlva megint hallottam ezt a hangot, a tóparton sétálgatott és a feje a földet nézte. Túl messze volt, és a sötétség miatt nem láttam hogy ki volt az, de látszólag kinéztem, egy lány volt egymagában. Oda is mentem hozzá, szépen, lassan, halkan... akárki lehet.

- Szia, hát te meg ki vagy? És mit csinálsz itt? - kérdeztem tőle, ekkor megfordult felém, és megláttam az arcát, mire ledöbbentem.

- Blanca? Te, hogy kerülsz ide? -  Emma volt az, mit csinál itt ilyenkor?

- Emma? Én nem tudtam aludni, úgyhogy gondoltam kijövök sétálni, és te?

- Én is így vagyok vele... Jamesen jár az eszem...

- Értem... legközelebb nem kéne így egymásra hoznunk a frászt! - nevettünk együtt - Mi volt ez? -kérdeztem miközben Emma mögé bújtam... Valaki rálépett egy faágra. Ugyan már.. biztos csak egy barátságos állatka.

- Biztos semmi, csak képzelődsz, csak képzelődünk! - Egyre közelebbről hallottuk a lépéseket, valakik közelednek felénk.

Közeledtek és közeledtek... és egyszer csak láttuk az árnyékukat... Hirtelen kiléptek a sötétségből a holdfénybe...

- Búú! - Mondta nem vártan hirtelen Martin.

- Ááá - Kiáltottam rögtön és annyira megijedtem, hogy beleestem a tóba. A fiúk amint ezt észrevették, rögtön kihalásztak, immáron csuromvizesen. Fújt a szél, s én tetőtől-talpig ázott vagyok, nem mellesleg már fáztam is.

- Ne haragudj - vakargatta Martin a tarkóját - A tóba esés nem volt tervben.

- Mit kerestek ti itt? - kérdezte enyhén dühösen Emma, miközben én kissé dideregve figyeltem a fiúkat.

- Ez eléggé bonyolult... - kezdett bele James - Röviden annyi, hogy tegnap a nagymamámhoz jöttem, ki szintén idevalósi, s mivel Martinnak még nincs buszjegye, így a hétvégéig ő is vele lakik. Csupán megláttunk téged errefelé sétálni, s gondoltuk megijesztünk titeket egy kicsit - nézett bűnbánóan Emma felé.

- Nagyon rossz tréfa volt, rosszabb mint a bátyámé! - kulcsolta össze kezeit Emma.

- Igen, belátjuk.. sajnáljuk - hajtották le a fejüket - Viszont jobb lenne hazamenni, mielőtt megfázol - néztek rám, mire bólintottam.

Visszatérve eléggé jól esett az a melegség ami a szobámban volt, hisz kint kicsit lehűlt a levegő. A szüleim nem keltek fel se akkor, mikor kiosontam, se akkor mikor vissza.

- Mi van te leprás?! Még a megfázást is köztünk akarod szét terjeszteni?! - mondta mérges szemekkel Aria, mire Emma rohamosan ellökte előlem.

- Aria, hagyd őt békén! Nagyobb gondja is van, mint hogy itt piszkáld ismét!

- Ch Emma, csak te véded meg ezt a bacihordozót! - forgatta meg a szemeit, majd otthagyott minket, de még Emma utána kiabált.

- Igen, mert a legjobb barátnőm!

- El se hiszem, hogy léteznek ilyen emberek a földön.. - dőltem neki a falnak.

- Sajnos van.. úgy hívják Aria, Pamela, Kathy és Ramonah - ráncolta össze szemöldökeit.

A suli folytatódott tovább, s én még mindig nem éreztem magam a legjobban. Fájt a fejem, néha tüsszögtem, nem utolsósorban vizesek voltak a szemeim is. Természetesen az orrfolyást és a köhögést se felejtsük el.

- Blanca, te tényleg megfáztál? - rohant utánam Rami, mikor véget ért a suli s indultunk volna haza.

- Igen, képzeld el! - fordultam szembe vele nem törődőm arckifejezéssel.

- Jól van kézcsókkirálynő! Már hozzád szólni sem lehet... - hadonászott a kezeivel, majd elillant. Édes Istenem...

- Ne haragudj, ez még mindig a mi hibánk - sétált elém Martin, még mindig hibáztatva magukat. Majd meglepetésemre ölelésbe vont - Jobbulást.

- Meglesz, s ne hibáztassátok magatokat. Végtére is, csak egy enyhe nátháról van szó - mosolyogtam rájuk.

- Úgy legyen! - bólogatott James - Na, gyerünk haver, vár a nagyim! - karolta át barátját, majd úgy indultak meg. Jól esik azt látni, hogy amióta Martin nem beszél avval a két libával, egy normális fiúval haverkodott össze.

Emmával folytattuk hazafele az utunkat, és ismét a szokásos saroknál elidőztünk egy kicsit.

- Akkor holnap- öleltük meg egymást.

- Igen, remélem addigra javul az állapotom - viszonoztam gesztusát, majd egy elköszönés után hazamentem.

Otthon még étvágyam se volt. Egy gyors forró fürdő után ágyba bújva kapcsolgattam különféle adók között, de egy sem tudott lekötni.

- Blanca, minden rendben? Miért nem jössz enni? - tért be a szobámba anyu.

- Nem vagyok éhes - vontam vállat, majd anya leült az ágyam szélére, s kezét homlokomra tette.

- Te lázas vagy - állapította meg, majd el is ugrott gyógyszerért. Én meg csak a plafont bámulva emésztettem magam, hogy miért.. 'Mi lett volna, ha' kérdések játszottak le a fejemben, hisz nem lennék most ily  beteg, ha nem osontam volna ki az éjszaka közepén - Tessék, ezt vedd be - nyomott anya a kezembe gondolom lázcsillapítót egy pohárvíz társaságával.

Egész délután csak gondolkodni volt erőm. Hisz ha ilyen állapotban vagyok, könnyen meglehet, hogy holnap nem megyek suliba. Normál esetben örülnék neki, de most, hogy végre szereztem Emma mellé két új barátot, nem éppen. Talán még az egyikkel még közelebb is.. Elég! Blanca miről gondolkozol te?