A démon érintése

xxxx

Koichi

A szüleim meghaltak. Akkor találkoztam elsőnek Tsuzukuval amikor elmenekültem otthonról. Nem bírtam tovább ott maradni abban a házban, ahol mindenhol az ő vérük volt. Zokogva estem térdre az erdőben. A kezeimmel a füvet markolásztam a könnyeim megállás nélkül folytak. Puha lépteket hallottam. Felkaptam a fejem. Ott állt ő. Talpig fekete ruhában a lábán bakancs, a haja hosszú koromfekete. A sírást is abbahagytam, ahogy öt néztem. Nem jött közelebb szinte elnyelte a mögötte levő sötétség. Gyönyörű volt. Már akkor tudtam, hogy nem ember. Nem tudtam volna megmondani, hogy micsoda, de ezt éreztem. Nagy nehezeb feljebb tornásztam magam majd felálltam. Ahogy elindultam felé, ő hátra fordult majd eltűnt a sötétbe.

- Várj! - kiáltottam utána, de már hiába. Eltűnt. A saját tengelyem körül fordultam körbe, de akkor se leltem meg. Sóhajtva indultam vissza oda ahonnan jöttem. Ahogy még sötétebb lett úgy kezdtem el egyre jobban fázni.

Magam köré fontam karjaim. Ettől lelve egy kis meleget, de mindhiába. Hosszú rózsaszín hajam csapzottan lógott a hátamra. A sírás rázta a vállam. Az arcom majd lefagyott a könnyeimtől, de még így is csak zokogtam. Úgy éreztem itt a vége mindennek. Az erdőbe lelem a halálom, de legalább akkor minél előbb láthatom azokat, akik a legfontosabbak voltak nekem a világon. Lecsúsztam a fa mentén. Felhúztam a lábam, majd a térdeimre hajtottam a fejem. Tudtam, hogy nem alhatok el, de nem bírtam tovább.

Puha karokat éreztem magam körül. Édes illat kúszott az orromba, nem voltam képes kinyitni a szemem. Újra elnyomott az álom. A szüleimet láttam. Akik éltek és boldogok voltak, és magamat olyan öt éves lehettem. Éppen édesapám karjaimba rohantam, aki boldogan felkapott. Nevettünk. Boldogok voltunk, de ez már nincs többé mert ők már halottak.

Puha párnák között tértem magamhoz. Az ágynemű vörös volt, és annyira puha. Ezt az illatot pedig már éreztem. Az ő illata. Nehézkesen felültem. A kandallóban tűz lobogott. Kimásztam az ágyból. Odasétáltam az ajtóhoz, amit résnyire kinyitottam, majd kikukucskáltam. Semmi mozgást nem láttam. Inkább visszacsuktam az ajtót. Nem tudom, hol lehetek. Jobban járok, ha nem kószálok el.

Leültem az ágyra és vártam. Az ágyon ülve néztem végig a szobán. A szoba közepén egy hatalmas franciaágy, amihez egy kis 2 fokos lépcső vezetett fel. A két oldalán egy-egy éjjeliszekrény. A szobába hosszú könyves szekrények sorakoznak sok, sok könyvel és persze a ruhásszekrény és egy íróasztal, amin csakugyan könyvek hevertek. Nem sokára kinyílt az ajtó és belépett ő. A szemem automatikusan végigfutott rajta. Mezítláb volt és egy sötét farmert viselt csak. Ahogy végignéztem meztelen felsőtestén elpirultam. Gyönyörű volt az egész férfi. A testét tetoválás borította.

- Téged láttalak az erdőben!. - találtam meg végre a hangom. A torkom teljesen kiszáradt.

- Igen - dőlt neki az ajtónak. A hangja annyira mély és tökéletes. A gerincem vonalán végig futott a bizsergés.

- Koichi vagyok!

- Tsuzuku! - néz mélyen a szemembe. Szinte elveszek az övéibe.

- Hol vagyok? - kérdezem meg félve. Mert az, az érzésem, hogy nem ember nem hagy nyugodni.

- Hát ezt bonyolult lesz elmagyarázni és félelmetes is számodra. Kérdezz!

- Mi vagy te? - mosolyt kapok válaszul.

- Démon! - hangzott a válasz. - Pontosítva csak félig. Az apám az egyik legnagyobb démon anyám pedig halandó ember. - Valamiért nem féltem tőle. Akkor se, amikor a szeme felvillant feketén. Percekig csak bámultuk egymást. – Gyere, megmutatom a palotát - lépet elém majd megfogta a kezem és felhúzott. A keze puha és meleg volt. Nem akartam, hogy elengedje. Jobban éreztem magam attól, hogy szorítja a kezem. Tudom, rettegnem kéne tőle, hiszen démon. Eleve nem hittem, hogy ilyen létezik, na meg, hogy találkozom is vele.

Csendesen lépkedtem mellette. A tekintetemmel minden helyiséget jól megnéztem. Sok szolgáló járkáltál a palotában mélyen meghajoltak, amikor elmentünk előttük. Kíváncsian mértem végig őket. Vajon ők is halandó emberek? Biztos. Sétálunk tovább egészen a hátsókertig. Ott egymás tekintetébe veszünk el....Akkor csókolt meg először. A testem szinte felrobbant, hogy ennyire közel tudhatom őt magamhoz. Úgy kapaszkodtam belé mintha az életem múlna rajta.

**

Már három hónap is eltelt, hogy itt vagyok. Tsuzuku pedig egyre jobban vonz magához. Imádom nézni. Sokszor van, mikor csak úgy teszek, mintha aludnék. Pedig öt nézem, ahogy a szobába járkál, vagy ahogy az erkélyen rágyújt és nézni a holdat. Ahogy gondolataiba van feledkezve. Egyszerűen gyönyörű. Az első perctől kezdve vele aludtam. Nem akartam messze kerülni tőle. Féltem akkor soha többé nem látom. Hetekig csak azt hittem álmodom, hogy a szüleim halála miatt jött ki rajtam ez az egész képzeltség, és ha magamhoz térek, a diliházba leszek. Nem így volt. Mindig mikor kinyitom a szemem az ő arca az első, amit meglátok, ahogy rám mosolyog, vagy mikor megcsókol. Érzem a teste minden rezdülését, ami szinte táncba hívja az enyémet.

- Szia – mosolygom rá álmosan. A fejem a felemelem a mellkasáról.

- Szia szépségem. – ad egy röpke csókot. Végigsimít a hosszú hajamon, majd az ujja köré tekeri az egyik pink tincsem és avval játszik. Kezem a hasfalán lévő tetoválást simogatja.

Egy idő után megfogja kezem így abbahagyom a simogatását. Ránézek, ő pedig megcsókol. Átkarolom a nyakát jobban húzva öt magamhoz közelebb. Kezemmel tarkóját simogatom. A csókja édes és vad. A kezei azonnal felfedező útra indulnak testemen. Hamar megszabadít a bokszeremtől majd az sajátjából is kibújik. Végigmérem meztelen testét, mire telibe pirulok.

Forró ajkával végigcsókolt a testemen. Minden egyes érintésére és csókjára a lepedőt markolászom nyöszörögve. Ajkával megtalálja az enyémet a nyelve vad táncba hív. Felemelkedik rólam, hogy a síkosítót kivegye az éjjeliszekrény fiókjából majd nyom az ujjára és neki kezdett tágításomnak, amikor evvel végzett az én démonom magára is nyomott belőle és lassan belém hatolt. Az érzésre felnyögtem. A szemem összeszorítva hajtottam hátra a fejem. Eközben csókokkal enyhítette a kint, amit ő okozott nekem. Kicsit várt, hogy szokjam a helyzetet majd mozogni kezdett. Elvakított a kéj amit Tsuzuku okozott. Minden egyes lökésére hangosabb sikoly tört fel belőlem. A vállába kapaszkodva húztam magamhoz közelebb. Nyakamba szuszogott. Forró lélegzete a bőrömet cirógatta. Fejemet hátravetve élveztem, amit velem művel, nem akartam, hogy ennek a pillanatnak vége legyen. Végre boldog voltam. Így akartam maradni az idők végezetéig.

Ahogy közeledett a vége masszírozni kezdett. A mozgásán is gyorsított ez a kettős érzés megette a hatását és kezébe élveztem. Lökött még párat majd ő is kiadta magját. Kicsúszott belőlem és mellém dőlt. Azonnal hozzábújtam. Így feküdtünk pár percig, mellkasát simogatva csókot adva rá.

- Gyere fürdeni. – kel ki az ágyból. Kezét nyújtja felém, amit elfogadok. Kéz a kéz megyünk a fürdőbe ahol a zuhany alá beállva egymást csókolva fürdünk meg.

Újra az ágyban fekve egymással szembe elveszek a tekintetében. Lágy mosoly kúszik az ajkamra, ahogy öt nézem. Közelebb hajolva csókolok édes ajkára.

Sokszor elgondolkodom azon, ha a szüleim még mindig élnének, mi valószínűleg soha nem találkozunk. Soha nem mentem volna be az erdőbe, ahol ő járkált. Soha nem találtam volna meg a szerelmet. Ő lett az életem neki köszönhetem, hogy újra boldog lettem, hogy fel tudtam dolgozni a családom elvesztését. Nélküle semmi nem lennék, ő a másik felem, és ez így marad egy életen keresztül....