Csóközön!-Nehogy vissza várj....

Első fejezet

⁃ Szerinted sikerülni fog?-a gyomrom diónyira szűkült és remegett mind a két lábam.
⁃ Nagyon remélem....

~ két hónappal ez előtt még fel sem merült volna bennem  beszökni a Sziget fesztiválra. Miért is akartam volna? Azzal csak bajba kerülhetek és én az istenért sem akartam volna bajba kerülni. Minek keresném a bajt? Azzal úgyis csak baj van. Ha elkapnak kívágnak a fesztiválról, rendőrt hívnak, kiröhögnek és egy sorba sorolnak a sok hülye narkóssal, piással, meg primitív lányokkal. Mint ahogy Andris mondta mindig: jobb az ilyen emberektől távol tartani magad! De Andris már nem mondja. Legalábbis nem nekem.... ~

Hirtelen meg állok a Hajógyári-sziget felé vezető Duna parti szakaszon. Annyira fáj, annyira mar még mindig a gondolat ,hogy Ő már nincs nekem. Szandi a nyakigláb, karcsú barna hajú, mindig mosolygós legjobb barátnőm most hátra fordul.
⁃ Jól vagy Anna?- kérdezi aggódva Szandi.
Hangjában hallom ,hogy tényleg aggódik értem. Szandi sosem hazudott nekem. Mindig őszintén megmondta nekem a véleményét, gondolatait.
Bólintottam. Folytatjuk sétánkat a Duna mentén.

~ Még mindig olyan tisztán emlékszem az eseményekre mintha tegnap történtek volna. Olyan buta voltam ,hogy elhittem ,hogy ez nem történhet meg velem. Elhittem ,hogy nekem is jár az olyan fajta boldogság ,mint Csipkerózsikának, Hamupipőkének és Hófehérkének. Hittem az igaz szerelemben és a kimondott szavak erelyében.
Andrissal karácsony előtt ismerkedtünk meg. Már majdnem besötétedett amikor Rékával és Petivel megérkeztünk a műlyégpályára. Amióta Réka és Peti
egymásra találtak gyakran hívtak elmagukkal közös programokra. Ugyanis én mutattam be őket egymásnak. Boldogan beszélgetve siklottunk a jégen. Egy helyes, kézen fogva sikló pár korcsolyázott elmelletünk. Elkísértem útjukat szememmel. Réka észre vette ,hogy szinte sóvárogva nézek utánuk. Sokat mondó pillantást váltott Petivel, aki ezek után felajánlotta ,hogy elmegy venni nekünk forralt bort.
Amikor Peti már hallótávolságon kívül volt. Réka közelebb csúszott hozzám:
⁃ Te is tudod ,hogy hálával tartozunk neked Petivel.-mondta tőle nem megszokott bátortalansággal.
⁃ Ne hülyéskedj már! Örülök ,hogy egymásra találtatok.
⁃ Tudod Anna... arra gondoltunk ,hogy bemutatnánk neked egy barátunkat.- hangja magabiztosabb lett.
Hirtelen kicsúszott lábam alól a talaj. Koppanásra és fájdalom rá számítottam, helyette azonban két erős kézet éreztem magamon. Valaki elkapott.
⁃ Jól vagy?-kérdezte egy számomra akkor még ismeretlen hang. Az a hang amely négy hónappal késöbb ,azt mondta nekem, hogy örökre szeretni fog.~

Bele rúgtam egy kőbe. Nem fájt, pedig a kislábujjam vissza hajlott. Akárhogy is ,nem szandálba kellett volna eljönnöm otthonról. Fájdalom-gondoltam. Ez csak egy szó amit rengeteg ember ejt ki naponta a száján. Egy rongyosra használt szó, ami annyi értelemmmel bír. Fura talán nekem még sosem fájt semmi... lehet ,hogy élnem is fáj. Amióta szakítottunk Andrissal egyre több ilyen eszme futatásom van. Lehet ,hogy kezdek becsavarodni...

~A kezek tulajdonosa segített vissza kapni az egyensúlyomat és maga felé fordított. Körülbelül másfél fejjel lehetett nálam magasabb. Egy kicsit kócos fekete haja volt. Fekete szemöldökei alatt kék szemek ültek, amelyek a szürkület ellenére megbabonáztak. Szemeit mélyen az én smaragdzöld szemeimbe fúrta. Nem kaptam el a fejem csak néztem szép kék szemei mélyére. Hosszú másodpercek után vettem le végre tekintetemet a fiúról. Ekkor vettem észre az addigra már vissza érkezettPetit aki négy bögre forralt bort tartott a kezében. A helyes fiútól alig néhány lépésnyire állt. Réka elmososolyodott:
⁃ Had mutassam be Brandenburgi Andrást.
Életem  legboldogabb 5 hónapja következett. Azt kívántam sose legyen vége. Aztán kiderült ,hogy sosem kezdődött el... Andris először unoka testvérét mutatta be nekem aztán szépen lassan az egész családjának bemutatott. Szerettem a szüleit és húgáit is. Bemutatott a barátainak és fontosabb osztálytársainak.
Aztán egy szép májusi délutánon megcsal egy buta festett hajú dekoratív libával. Ráadásul a Városligetben kettőnk padján. Annyira belemerülve csókolt ,hogy észre sem vette ,hogy ott állok és figyelem őket. Azon padon ültek ,amibe nem engedte bele karcolni kettőnk monogramját szerinte olyat csak egyszerű emberek csinálnak. Abban a pillanatban megtudtam volna folytatni azt a hülye libát.... most viszont azt bánom ,hogy Andrist hagytam életben.~