Lókötők és hazugok (beleolvasó)

2. fejezet

  Az éj lassan leszállt a Zaach-i puszta felett. A hold és a csillagok egyre fényesedtek az égen, bár nyugatra még az alkony mélyvöröse látszott. A két város, Hohenhard és Alzaach között elterülő pusztaságon egyetlen tanya fehérlett magában, a Batir gazdáé. Batir híres volt lovairól, melyek mind fényes szőrű, izmos, szilaj állatok voltak.
  A környék zsiványainak éppen ezért fájt rájuk a foga – és hogy, hogy nem, a tizenöt éves Timar is pontosan ilyen zsivány volt.
  Alatta pej lovacskája megrázta a fejét, mire ő szórakozottan megpaskolta annak nyakát. Lassan egész teste kezdett érzéketlenné gémberedni az egész napos, mozdulatlan rejtőzve figyeléstől, de tudta, hogy a várakozás hamarosan véget ér.
  A tanyától vagy száz méterre, egy cserjés-bokros részen bújtak meg egy másik zsivánnyal, akit a nagybátyja adott mellé. Jakobnak hívták, és olyan gőgös volt, mintha legalábbis úrnak képzelte volna magát. Timar ennek megfelelően gyűlölte is Jakobot, de primo: a nagybátyjának nem mert volna ellentmondani, és szekundo: Jakob csakugyan értett a lókötéshez. Kihasználva, hogy ő a rangidős, meg is hagyta Timarnak, hogy figyelje a házat, ő pedig addig a legnagyobb nyugalommal pipázott, aludt, aztán megint pipázott.
  Lova ezalatt csendben ácsorgott mellettük, néha-néha egy kis füvet tépve magának. Jakob és Timar jószágai tudták, hogy viseljék magukat – jó betyárlovak lévén hozzá voltak szokva a hosszú órákon át tartó, szoborszerű várakozáshoz.
  Timar mélázva nézte a lassan kigyúló csillagokat. Eredetileg sokkal többen vállalkoztak volna Batir lovainak elkötésére, de tegnap a nagybátyjához valami futárféle érkezett, és állítólag megbízást hozott. A bátyja aztán bezárkózott ezzel a küldönccel az ilyenkor használatos kis kunyhóba. Félórányi beszéd után előléptek, majd a bátyja bejelentette, hogy a mára tervezett lókötést Jakob és Timar fogja végezni, ő a többiekkel pedig „hercegkisasszonyt megy rabolni".
  Timar akkor azt hitte, rosszul hall.
  Hercegkisasszonyt megy rabolni!
  Vele nemigen osztottak meg részleteket, de annyit azért tudott, hogy a heti delizsánszon fognak rajtaütni a Heilborgból Klerleuw felé vezető úton, még Hohenhard előtt. A többiektől úgy hallotta, késő délután akarják megejteni a dolgot, akkorra ért volna ugyanis a kocsi a hohenhardi határba. Mostanra talán már vissza is tértek a tanyájukul szolgáló, nádastól körülölelt kis szigetre. Talán már ott is van náluk egy igazi hercegnő! A király lánya!
  Timar itt elgondolkodott rajta, hogy ha valaki hercegkisasszony, ugyan miért utazik közönséges, rongyos postakocsikon, de nemigen talált rá választ. Ha ő lenne a király és leánya volna, az legalábbis aranyos hintón utazna, díszkísérettel. Puskás, kakastollas huszárok vigyáznák a léptét.
  A tanyáról lónyerítést sodort feléjük a szél, ez a hang pedig visszarántotta a valóságba.
  Jakob megint pipára gyújtott. Nagyot szítt belőle, majd a füstöt a sűrű fűbe fújva felmordult rá:
  – Feküsznek má'?
  – Odabe' a felesége az előbb meggyújtotta az olajlámpát. A gazda még az istállóba' van.
  – Dógozik?
  – Az. Szénát hord.
  – A fene a pofáját – vicsorított Jakob –, hogy bírja ez még ilyenkor is? Engem mán rég a devla vitt vóna el ennyi munkátul – morogta szemébe húzva a süvegét, majd szájában pipával végignyúlt a fűben. – Akkor mink meg aludjunk egyet. Szállj le te is arrul a fene lórul, mer' elmacskásodsz, azt' a bátyád meg letöri a derekam, hogy nem vigyázok rád – dünnyögte Timarnak csúfondárosan, aki jobbnak látta megszívlelni a tanácsot. Tudta – és valahol a feje tetején egy púp emlékeztette is rá –, milyen könnyű is kihozni Jakobot a sodrából. Jobb lábát átlendítette a ló háta fölött, a ballal pedig már a földre akart lépni, csakhogy a kengyel és a föld közti táv alatt félúton az valahol eltűnt a semmiben. Timar alól kicsuklott a teljesen érzéketlenné vált végtag, ő pedig fenékre ült.
  Jakob felröhögött.
  A fiú érezte, hogy égni kezd az arca, miközben zsibongó lábát nyomogatta, hogy visszatérjen belé az élet. Mellette a lova kapált egyet a mellső patájával – mintha az is csak rajta nevetett volna.