Vékony Húron Táncolva

Szerződés - 12. rész

Alice

Idegesen doboltam a combomon. Még senkinek sem szóltam az újdonsült kapcsolatomról.
Egy lánnyal.
A kollégáimmal körbevéve ültem az asztalnál a főnök irodájában. James a sarokban kávézgatva beszélgetett másokkal, míg én a fejemben próbáltam összerakni a mondanivalómat. Tegnap ugyanitt ültem és ugyanezek a dolgok jártak a fejemben, de hangosan nem bírtam kimondani őket. Egy részem nem is érti, mitől félek, míg a másik örökre titokban tartaná az új szerelmi viszonyomat.
Alex véleménye szerint még ne hozzuk nyilvánosságra. Még egyikünk se áll készen. Tegnap elmesélte, hogy nem tud megnyílni a rajongói előtt. Engem is félt. Nagyon ritka a mi esetünk. Rengetegen elítélnének, mivel heteroszexuálisként egy lánnyal járok. A szüleim reakciójára nem is vagyok kíváncsi. Az már csak hab a tortán, hogy milyen hamar járni kezdtünk.
Egy nő sétált be a terembe hatalmas eleganciával. Csak úgy sugárzott a büszkeségtől, lábfájdító magassarkújában az egyik székhez tipegett és helyet foglalt.
Valamiért olyan ismerős volt, de nem ugrott be honnan. Előkaptam a telefonom és lőttem egy üzenetet a Alexnek, de mielőtt rányomtam volna a küldés gombra, hirtelen leesett.
Ez ő.
Az interjús csaj.
Aki mellett annyira szorongtak a srácok.

Mit keres it?
Alex még mindig nem mondta el, hogy mi történt aznap. Nem értem, miért titkolja, de ez után a találkozó után biztosán megkérdezem.
A blúza furcsa módon be volt gombolva a kulcscsontjáig és teljesen profinak tűnt, ahogy egy dossziéból papirokat csúsztatott elő.
Mindenki a helyére sietett, mikor meghallottuk a főnöknő telitalpújának tipikus kopogását. Mire belépett, teljesen komolynak és koncertráltnak tűntük.
- Akkor beszéljünk a szerződések meghosszabbitasáról. - ült le a helyére és nyugodt tekintettel nézett végig rajtunk. Mi annyira nem tűnhettünk nyugodtnak, mindenki megfeledkezett erről. Annyira el voltunk foglalva az újoncok felkészítésével és a magánéletünkkel, hogy megfeledkeztünk szerződésünk lejárásáról.
Pontosan hét éve szerződtünk le mindannyian a teremben ülőkkel. Még gyerekek voltunk, szerelmesek a divatba és a saját arcunkba. Mennyi minden megváltozott azóta...
Mivel megfeledkeztem erről a napról, még csak nem is gondolkodtam a szabadságomról. Szívesen hagynám abba, mivel árt mentálisan és fizikailag is. De máskézből nem akarom teljesen rábízni magam a baratnőmre.
Jobb, ha folytatom.
- Van, aki távozni szeretne?
James megköszörülte a torkát és felállt. Megakadt a lélegzetem, és éreztem, ahogy a szívem a torkomban dobog.
- Én... Én igen.
Kifújtam a levegőt. Semmi komoly, elmegy.
Tényleg elmegy.

"Ne felejtsd el a vacsit!! "
Jött az üzenet Alextől.

"Nem fogom! Mikor végzel? Én már otthon vagyok."
Hátradőltem a kanapén és salátával tömve a képem írtam vissza.
Megcsörrent a telefonom és lepkék lepték el a hasam, mikor meghallottam a barátnőm hangját.
- Még fellépünk egyszer és úgy öt körül otthon leszek.
- Olyan későn? Nem egy reggeli műsorba hívtak meg?
- De, csak még bevisznek kihallgatni a kiscsaj miatt, annyira... - itt muszáj volt közbevágnom.
- Tessék?! - rikácsoltam a telefonba, de egyből lejjebb vettem a hangerőmet, miután a kedves kollégáim megvető tekintetekkel ajándékoztak meg. - De te nem is csináltál semmit!
- De azon a bulim ott voltam. Bár a felére nem emlékszem, kénytelen leszek válaszolni pár kérdésükre. - itt csend telepedett ránk, fel kellett dolgoznom a hallottakat. - És nálad hogy ment... bármire is mentél.
- Meghosszabbítottam a szerződésem még öt évre. Meg is feledkeztem a lejárásáról. És James...
- Na ne! Mit csinált? - hangján eluralkodott a düh és a háttérben egy gitár szólalt fel.
- Elmegy.
- Elmegy?
- Ahogy hallod. Nem marad.
- Ez tök jó, de most mennem kell. Soundcheck. - egyre több zaj hallatszódott át a telefonon, így hirtelen távozása nem lepett meg.
- Persze, kitartást.
- Otthon találkozunk.
Azzal letette.
Otthon találkozunk.
Ez olyan, mintha már együtt élnénk. Tényleg olyan vagyok neki, mint egy otthon?

- Jól nézek ki? - tettem fel a kétségbeesett kérdést a tükörben igazítva a rúzsom.
- Mint mindig. - kacsintott rám Alex, aki ismét a hajával szenvedett. - Ahh, csak le kéne borotválnom.
- Kérlek ne. - mosolyodtam el miközben végignéztem magamon. Egy krémszínű ruha mellett döntöttem, melyet csipkék és viragok borítottak. Távolról úgy nézett ki, mint egy ipresszionista festmény. A hajam loknikban lógott a válamra és az arcomra nagyom szolid sminket kentem fel.
Míg barátnőm a másik kézről sötét szemeit piros szemhéjpúderrel és tussal emelte ki, melyhez egy egyszerű, testhezálló, fekete ruhát választott.
- Nem veheted fel a platformos bakancsod! - a szemem sarkábol láttam, hogy érte nyúl. Ma találkozok a szüleivel, ráadásul az egész banda ott lesz, nem vehet fel egy akkora bakancsot. Bár ők már valószínűleg hozzászoktak.
Az ő lakásán találkoztunk, mivel én már rég megcsináltam a hajam, mire ő hazaért. Gyorsan lezuhanyzott és az általam kiválasztott ruhába bújt.
- Akkor melyiket vegyem fel?
- Ne beszélj úgy, mint én! - hátradobtam a hajam és leguggolva a igyekeztem olyan lábbelit találni, melyben nem úgy nez ki, mint akit most engedtek ki a rendőrségről. Mondjuk...
Végül egy telitalpú mellett döntöttem, mert a Vansen kívül az volt az egyetlen, mely nem tartozott egy katona cipőtartójára.
A vékony tükörben próbálva elférni nézegettük magunkat. Nem egy átlagos pár, de jól néztünk ki.
A hátam mögé lépett és átkarolva a derekam megcsókolta a vállam.
- Rendben leszünk.
Hátafordultam és végignézve rajta az ajkaira tapasztottam a számat. Egész nap nem láttuk egymást, muszáj volt éreznem őt. Egyik kezével ismét átfogta a derekam, míg a másik a nyakamon csúszott fel. A parfümje illata ködként torzította látképem. Nem bírtuk elengedni egymást és nem is akartuk. Csókoltam, nem is gondolva a rúzsunkra, melyeknek az íze azért ott úszott a szánkban. Kezem a mellkasa felé vándorolt, egy igazi szűzként megismerni egy másik női testet.
És többé már nem tudtam gondolkozni. Alex sem.
Mi törtenik velem? Miért izgat fel ennyire egy puha mell. Meg sose fordult velem ilyen elő és mást a saját nememből nem tudnék így megérinteni.
De Alex testét meg akartam ismerni. Látni akartam az arcát, ahogy a kezeim alatt fekszik. Rosszabb és rosszabb gondolatok cikáztak végig.
És így történt, hogy tíz percet késtünk az egyetlen fontos eseményről, amelyen ott kellett lennünk.