Amandum et Sperandum/Szeretni és Remélni

5. Látogatóban Doubledoornál

A hetek gyorsan telnek ebben a varázslóiskolában. Kezdem megszokni az órákat és a tanárokat, bár néha az agyamra megy, ha Marvolo folyamatosan beszél a fejemben az órán, leginkább az SVK-n, na jó értem, hogy unja, hogy a tanár dadog, én is unom, főleg, hogy amikor külön órát tart nekem, mert igen tart azt is, kiharcoltam, akkor az én barátom persze be tudja fogni a száját.

"Most már tényleg mondd meg Marvolo, hogy van az, hogy órán folyton beszélsz, de ha korrepetáláson vagyok egy szót se szólsz?" Tudakolom a fiútól, ahogy éppen a nagyterem felé tartok, hogy vacsorázzak.

"~ Órán nem mond semmi érdekeset. Viszont mikor magánórát tart, akkor izgalmasakat beszél és érzem azt a furcsa erőt is. ~" Válaszol végre kérdésemre Marvolo, miközben leülök a Mardekár asztala mellé.

- Mr. Potter! - Azonnal felemelem a fejem, mikor meghallom a női hangot, a házvezetőm hangját, aki morcosan néz rám. - A Griffendél helye, egy asztallal arrébb van! Melegen ajánlom magának, hogy térjen vissza oda.

- Igen is, Mcgalagony professzor! - Biccentek, majd felállok és egyszerűen átsétálok a másik asztalhoz, hogy a Weasley fiútól minél távolabb üljek le.

- Harry! - Megforgatom a szemem, mikor meghallom a másik díszmadár hangját. Hermione Granger, miért kell neki is zaklatni?

- Igen, Hermione? - Mosolygok rá ártatlanul, Marvolo azt mondta ez használ.

- Úgy örülök, hogy úgy döntöttél visszajössz hozzánk. Mind nagyon aggódtunk... - Kezd bele és csak beszél és beszél és beszél. A barátairól a tanulásról, a könyvtárról és be nem áll a szája, pedig ha figyelne látná, hogy már régen nem vele foglalkozom.

- Harry!

"Most mi van?" Morgom magamban, mikor a prefektusunk mellém lép.

- Az igazgató látni akar téged vacsora után. - A kezembe nyom egy papírdarabot. - Ezt mondd az ajtó előtt. - Én csak biccentek egyet.

"Mit akarhat?" Kérdezem kíváncsian, mire Marvolo morgását kapom válaszul. "Draco és Zabini mondtak valami olyat, hogy nem szabad egyenesen a szemébe nézni. Marvolo, Doubledoor tényleg legilimentor?"

"~ Attól tartok igen! ~" Válaszára nagyot nyelek, szerencsére éppen egy falatot ettem, úgyhogy nem tűnik fel. Ekkor azonban megfordul a fejemben egy aggasztó gondolat. Megint előjön az az érzés, az a bizsergés.

"Látni fog téged?" Teszem fel a kérdést és félek a választól, Marvolo az enyém, csak az enyém. Nem akarom, hogy Dumbly tudjon róla.

"~ Ne aggódj kicsi kígyóm nem fogon hagyni, hogy bemenjen a fejedbe, de igen látni fog. Viszont valószínűleg félre fogja érteni a helyzetet. Csak, ne beszélj velem addig, amíg nem szólalok meg. ~" Ajkaimra akaratlanul is felszalad egy mosoly. Az én Marvolom, még ilyenkor is vigyáz rám. A vacsora után nagy nehezen összeszedem magam és felmegyek az igazgatóhoz. A kis papírról felolvasom a jelszót és megjelenik egy lépcső, amin szépen lassan felsétálok. Amikor beérek az irodába az igazgatóval találom magam szemben.

- Hívatott, uram? - Kérdezem idegességet színlelve.

- Oh, Harry fiam! Igen, gyere ülj le. Cukorkát? - Megrázom a fejem, most vacsoráztam, komolyan azt hiszi, hogy eszek még cukrot utána.

- Mit szeretne uram? - Tudakolom közben az arcát figyelve. Látom, ahogy a szemei csillognak, valami sötét fény villan bennük, majd megint csak a kékséget látom.

Albus POV

Már alig vártam, hogy megérkezzen a kis túlélő, kedvesen fogadom, de látom, hogy kicsit szorong. Bár ez csak normális, ha az igazgató hívatja. Először elgondolkodom, hogy békében hagyjam az elméjét, de tudnom kell, hogy mi jár a fejében, így mikor tekintetünk találkozik belépek a tudatába. A várt színáradat helyett, amit általában találok, ha belépek egy elmébe itt csak fehérség van. Semmi más.

~ Magának semmi keresnivalója itt! Akárki is maga! ~ A hátamon végigfut a hideg, mikor meghallom a hangot, azonnal felé fordulok, de a látványtól levegőt venni is elfelejtek. A fehérség közepén ott áll Tom Riddle teljes valójában, mint azon a napon, mikor megöltem.

- Tom! Te meg hogy kerültél ide? - A fiú oldalra biccenti a fejét és összeráncolja a homlokát.

~ Ki az a Tom? És maga kicsoda? És mit akar a fejemben? ~ Erre pislogni kezdek. Ez azt jelenti, hogy ő nem Tom. Tehát a kis Harry még emlékszik valamire abból az éjszakából és a legfélelmetesebb alakot választotta önkénytelen is az elméje védelmére. Ezt talán még ki is tudom használni.

- Dumbledore vagyok! Segíteni akarok neked. Tom pedig csak egy ismerősöm, aki hasonlít rád!

~ Segíteni? ~ Kérdezi még mindig értetlen arccal.

- Igen, csak engedj be és segítek! - Kérem minél kedvesebben, de nem azt a reakciót kapom, mint amit várok. Hirtelen elfeketedik a hely és egy szempillantás alatt az arcom elé kerül.

~ Senki sem mehet be a fejembe! Senki! Ha tényleg segíteni akar, maradjon távol a fejemtől! ~ Nyomást érzek a mellkasomon és akárhogy próbálok ellenkezni a gyerek kilök a fejéből. Megint Harryvel találom magam szemben, aki kíváncsian pislog rám, mintha nem lenne vele tisztában mi történt. Valószínűleg tényleg nem is tudja, és azt hiszem, ez egyelőre jobb is így.

Harry POV

- Azt hiszem tudnod kellene pár dologról fiam. Először is a szüleidről. Tizenegy évvel ezelőtt varázsló háború dúlta a világunk. - Folytatja az igazgató

"~ Figyelj kicsi kígyóm, lehet hogy egy hazug ember és gonosz, de részben igazat fog mondani és jobb ha tudod, mit hisz a nagy világ. ~" Érzem, ahogy egy hatalmas kő esik le a szívemről, mikor meghallom a férfi hangját.

- A sötétség és a fény harcolt egymás ellen. A szüleid a fény oldalán álltak. Ez vezetett a végükhöz. A sötét oldal vezére ölte meg őket Harry, az aki téged is meg akart ölni. - Eljátszom, hogy felkapom a vizet és ökölbe szorulnak a kezeim.

- Ki volt az? - Sziszegem a fogam között.

- Voldemort. - Jön a válasz és meglep, hogy a férfi nem remeg meg miatta. - Vagy Tom, ahogy én szeretem hívni.

"~ Én viszont gyűlölöm, amikor így hív! ~ " Morog a fejemben Marvolo és egyet kell vele értenem a Tom nem illik hozzá.

- Amikor fiatal volt ígéretes varázslónak tűnt, de a sötétség elvette az eszét. - Folytatja Dumbly. - Azon a bizonyos éjszakán, mikor a szüleid meghaltak téged is megpróbált megölni, de te fiam túl élted. Anyád szeretete túl erős volt a Sötét Nagyúrnak és visszapattant rólad a mágiája, eltalálva őt magát. Legyőzted Voldemortot, de félek, hogy ez még nem a vég. Arra kell kérnelek, hogy vigyázz magadra fiam. Kezdetnek például ajánlanám, hogy a házad tagjaival barátkozz. Nem mintha tiltva lenne, de azért vacsoránként és hétvégenként illene a saját házad asztalánál enned.

- Értem, professzor, de nem lehetne velem kivételt tenni, a Griffendéles társaim furcsán néznek rám. - Hajtom le ártatlanul a fejemet.

- Sajnálom, ezt nem lehet kijátszani, csak ha házvezetői intőt kapsz, de szerencsére te ahhoz túl ügyes vagy. - Felpillantok mosolygós arcára és biccentek.

- Távozhatok? - Kérdezem, mire biccent.

- Ne feledd, hogy azokkal barátkozz, akik a házadban vannak. - Hallom hangját, mire a vállam felett nézek rá kicsit morcosan.

- Azokkal barátkozom. Ha valaki nem tudom kicsoda, de ha ő nem fenyegette volna vízbe fullasztással a Süveget, akkor a Mardekár ház tagja lennék. Most, ha megbocsájt, professzor. - Ezzel kilépek a teremből és elindulok a klubhelyiségembe. - Egy szavát se hiszem. - Suttogom magam elé.

"~ Nem sok újdonságot mondott. A szüleid a fény oldalán álltak, de mikor megtudták, hogy téged akar ellenem használni, át akartak állni az oldalamra. Dumbledore ezért ölte meg őket. Sajnálom, Harry! ~" Hallom hangjában az őszinteséget, ami megmosolyogtat.

"Nem a te hibád, Marvolo. Tudom, hogy megpróbáltad őket megvédeni. Köszönöm!" Hunyom le a szemem, ahogy belépek a szobámba, a fiúk már alszanak, én pedig befekszem az ágyba.

"~ Szívesen, kicsi kígyóm. Most pedig, aludj! Holnap szerzünk neked Pitontól olyan házvezetői intőt. Jó éjt, Harry. ~" Hallom a hangját, mielőtt elnyomna az álom.