who are you? ~ jikook | ✔

17. fejezet

Meglepődtem, amikor másnap utolsó óra után Jimint pillantottam meg az iskolám előtt, mielőtt haza indultam. Az egyik fa alatt állt és éppen cigizett, én pedig meglepődve sétáltam oda hozzá és nem igazán értettem, hogy mit keres itt. Tegnap még azelőtt elment, hogy anyáék hazaértek volna. Megnéztünk egy horrort, mert kiderült, hogy neki is ez a kedvenc műfaja, akárcsak nekem és közben pedig chipset és popcornt nassoltunk. Nagyon jól éreztem magam vele és örültem, hogy nem hidegült el tőlem és úgy viselkedtünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Viccelődött velem, de egyben még is aranyos volt. Azt hiszem még jobban beleszerettem, ami egyáltalán nem jó. Elutasított, de én nem tudom egyik pillanatról a másikra megszüntetni az érzéseimet iránta. Úgy, hogy folyamatosan félreérthető dolgokat mondd nekem, ezzel megnehezítve a dolgomat.

- Hát te? - mosolyodtam el és igyekeztem nem úgy vigyorogni, mint valami elmebajos.

- Neked is szia, Jungkook - dobta el a cigi csikket, majd rá is taposott és meglepetésemre átkarolta a derekam, így húzott magához egy szoros ölelésre.

Megszeppenve álltam, de eszem ágában sem volt elhajolni tőle, sőt muszáj volt szorosan átkarolnom őt. Mentol és kókusz illat csapta meg az orromat, én pedig igyekeztem mélyeket lélegezni, hogy a lehető legjobban magamba tudjam szippantani az isteni illatát, jól elraktározva azt. Mosolyogva hajoltam el tőle és néztem szemeibe, ő pedig biccentett egyet és jelezte, hogy induljunk. A napjáról kezdett mesélni, én pedig nagy érdeklődéssel hallgattam, ahogy most éppen a matek tanárját küldi el melegebb éghajlatra. Egy kávézóba ültünk be, majd random dolgokról beszélgettünk egészen este hétig. Nem mertem megkérdezni, hogy még is miért akart velem találkozni, de próbáltam arra fogni, hogy biztosan csak bűntudata van és próbálja jobbá tenni. Hogy miért is lenne bűntudata? Mert mondjuk kétszer megcsókolt, utána meg közölte velem, hogy amúgy nem akar tőlem semmit.

Meglepődtem, amikor másnap is ugyan úgy várt rám a sulim előtt, pontosan ugyan az a fa alatt, ahol előző nap is tette. Ismét egy hatalmas öleléssel köszöntött, majd megint a sarki kávézóban kötöttünk ki. Este hatra értem haza és anya meg is jegyezte, hogy csak nem bepasiztam? Nevetve közöltem vele, hogy csak Jihyunékkal voltam és elszaladt az idő, az órát meg nem figyeltük. Nehéz lenne neki elmagyarázni ezt az egészet, nem is tudom, hogy hol kellene kezdenem, plusz még én sem igazán tudom, hogy mi történik.

Csütörtök délutánt ismét együtt töltöttük, én pedig már meg sem lepődtem, amikor péntek délután is ott várt rám a fa alatt, szájában a szokásos cigijével. Az ölelések megszokottá váltak, már nem csak üdvözlésként, hanem búcsúként is ezt kaptam tőle, én pedig nem győztem elrejteni gyerekes zavaromat előle minden egyes alkalommal. Jól esett, hogy beszámolt a napjairól, mert ezek szerint bízott bennem és tudta, hogy a kutyának sem árulnám el a dolgait, ami teljesen igaz volt. Úgy érzem, hogy egyre több dolgot tudok meg róla és basszus, egy hónapja találkoztunk először. Gyorsan telik az idő, mondjuk volt olyan időszak, amikor csak hétvégenként futottunk össze. De ez megváltozott és én egyáltalán nem bánom. Örültem neki, hogy a közelemben van és, hogy nem csak én vágyom a társaságára, hanem ő is az enyémre.

- Akkor ma este horror maraton nálam? - kérdezte, miután hatalmas vigyorral az arcán tért vissza az asztalunkhoz.

Egyszer sem engette, hogy fizessek, mindig kiharcolta, hogy ne nekem kelljen és ez igazából ez egy nagyon aranyos gesztus volt tőle, de azért még sem várhattam el, hogy mindig ő fizessen. Kedden még úgy ahogy szó nélkül belementem, szerdán már szóvá tettem, hogy én is tudok fizetni, viszont csütörtökön és a mai napon konkrétan meg kellett küzdenie velem. De elvette a pénztárcámat és a pulthoz szaladt, így esélyem sem volt ellene, szóval győzött.