Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Cruz kitartóan beszél hozzám. Kérdez, random témákat hoz fel, nevetgél, énekelget. Mindent megpróbál, hogy kicsikarjon belőlem egy kis figyelmet, de képtelen vagyok felvenni a ritmusát. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy mit csinálhat most Dallas. Elég naiv volt tőlem, hogy non-stop a közelemben lesz, hiszen van élete. Furcsa és veszélyes élete, de mégis. És ha nem akarok örökké menekülni ismeretlen, arcnélküli emberek elől, akkor muszáj végeznie a dolgát, bármi is az. Ezt el kell fogadnom, de amint beszállt a másik kocsiba, és nem voltunk többet egy légtérben, körbevett a félelem. Elhagyott a biztonságérzet, és nem tudom lerázni magamról, pedig tudom, hogy Cruz itt van. Sőt, kifejezetten jó társaság lenne, ha megerőltetném magam. Elvonhatná a figyelmem.
Most is dudorászik valamit, ami a rádióból szól. Valami régi country zenét, amit a környező államokban is elfelejtettek már. A hajában lévő nyírt forma már halványan látszódik csak, ettől kicsit bozontos a feje. Úgy néz ki, mint akinek elrontotta a fodrász, és bebeszélte volna neki, hogy ez az insta haj mostanában.
– Miért mosolyogsz? – kérdi, visszamosolyogva rám. Észre se vettem, hogy mosolygok.
– Csak a hajad.
– Mi van vele? – teljes zavarodottság van az arcán.
– Egy kicsit benőtt a leveled. – röhöghetnékem van az alakításán, ahogy felháborodottan dadog.
– Már elnézést kérek, de hogy jön ön ahhoz, hogy az én frizurámat minősítse, miközben az öné egy madárfészekre hasonlít. – madárfészek a hajam? Az arcom elé húzom a tincseimet, amik valóban elhanyagoltak, zsírosak, és minden élet eltűnt belőlük.
– Nyugi, Dallasnak így is tetszel. – Döbbenet. Cruz erősen próbálja visszatartani a vigyort ami el akar terülni az arcán.
– Cruz! – az arcomat forroság tölti meg, és azonnal odakapok, hogy eltakarjam a zavarom legfeltünőbb tünetét.
– Csak mondom. – nevetgél, könnyedén véve a kanyart az egyre nyüzsgő utcán.
– Ne mondj ilyet. – mondom halkan, remélve, hogy nem halotta eléggé, hogy reagáljon rá.
– Miért? Csak az igazat mondtam. Tudod, a srácok nem szeretik a sok sminket, meg cuccot amit magatokon használtok. Jó, azért hajat moshatsz, mikor odaértünk. – oké, igaza van. Borzasztóan nézhetek ki most. Eddig nem is nagyon érdekelt.
Időközben az utak egyre forgalmasabbak lettek, megjelentek a hatalmas felhőkarcolók, és nem kellett sok idő, hogy kitaláljam, hová tartunk. New York legalább ugyanolyan szilárdan áll a helyén, ahogy ott hagytam. Talán az egyetlen, ami nem változott meg az elmúlt hónapokban.
