Édes [Harry Styles]

2. rész

Még  a csúcsidő előtt vagyok, ami megmutatkozik abban is, hogy nincsenek tömött sorok az utakon vagy nem araszolnak az autók egymás mögött. Mindenki a saját tempójában tud közlekedni.

Csak én lennék olyan elvetemült, hogy előzgetve haladok a járművek között?! Rám dudálnak... kezd felmenni bennem a pumpa. Hogy nem bírják megérteni, hogy az egyetlen személy akivel szóba állok már nincs többé?! Az aki megszült, aki etetett, ruházott, törődött velem... minden vasárnap délelőtt babáztunk. A szemem teljesen elhomályosult a visszatartott könnyektől. Előhalasztam a kesztyűtartóból egy zsepkendőt és kicsit megtöröltem a szemem.

Csak egy rántást érzek és forog a világ... az autó. Felborult. Megrepedezett a szélvédő és már azt sem látom, hogy mit csinálnak az emberek. Biztos, hogy hálát adnak amiért nem ők ülnek itt. Őket várják otthon a szeretteik vagy legalább egy állat vagy növény akiről gondoskodniuk kell. Hiányoznának a barátaiknak, ismerőseiknek. Velem ez nincs így. Nincs senkim. Talán valakinek még az is eszébe jut hogy engem ki vár haza. Igen, határozottan igaz mert jobbról ezt érzem. Pánikol. Értem. Ezt eddig egy ember sem tette meg. Kár hogy nem ismerem az illetőt. Jó lett volna találkozni vele. Lehet a barátom lett volna, vagy akár egy kedves ismerős akivel ha néha összefutok akkor kedvesen érdeklődünk egymásfelöl.

A többiekkel ellentétben én azért adok hálát, mert én vagyok az aki most meghal. Szörnyű lenne ha egy kisgyerekes anyuka lenne a helyemben. Kár, hogy ezt a többi ember nem tudja, hogy én most vagyok a legboldogabb. Valami fura és obszcén módon jót cselekedtem. Ha így nézzük.

Végre megállt az autó. Több autóban visszafolytott lélegzettel várják, hogy mozdulok-e. A vérem csöpög a plafonra. Csak egyenesen meredek előre én nézem a pókháló-szerű képződményt ami az üveg helyére került.

Nem lepereg a szemünk előtt az élet. Csak elgondolkodunk rajta. Vajon milyen lesz a világ miután mi nem leszünk, vagy ha nem így érek véget lehettem-e volna valaki? Mit tettem volna a többi emberért? Vagy hasztalan életet élek?

Valakinek az is több lenne.

Mindenki más akar lenni mint ami/aki volt. Magasabb, szebb, jobb, gazdagabb vagy híresebb. Én azt hiszem inkább átlagos....

És ekkor kinyílik az ajtó az én oldalamon és egy szikrázó zöld szempár az utolsó emlékem. Lehet nem ez maradt volna meg hanem a friss levegő vagy a szirénák villogása.

Azért ez maradt meg mert valami volt azokban a szemekben. Amit nem mindennap látni. Aggodalom, szintiszta megbánás. És még valami. Csodálat.