Imperfect - Tökéletlen

12 - Elkésve

× Ryan

Bemegyek az ajtón, épp most értem vissza a 'lány-hazafurikázós' dologból...

Igazából egyáltalán nem bánom, hogy sokat ivott, és hogy pont ott voltam amikor segítségre volt szüksége. Mert amióta megláttam őt az autóban, majd pedig a suliban miközben összeütköztünk, nem tudom kiverni a fejemből. Nem tudom igazán hogy mi fogott meg benne. De annyira másnak látom, mint az eddigi lányokat akikkel együtt voltam, vagy akartam lenni. Ő olyan visszafogott, aranyos. Talán ez az ami tetszik. Nem olyan mint a legtöbb lány, hogy egyből ráveti magát az első fiúra aki iránt fizikai vonzódást érez. És egyben tőlem is különbözik, mintha én lennék az oroszlán, ő pedig a gazella.

Azt vettem észre rajta, hogy hallott pár dolgot rólam. Nem mondott semmit, viszont láttam, hogy zavarban van. És ezt annak tudom be, hogy szűz (nem mintha rossz dolog lenne) , én meg voltam már pár lánnyal. Szóval a helyzet biztos furcsa neki, és igazából nekem is, mivel szívesen csinálnám azt vele mint a többi lánnyal, de nem megy... Nem szeretném, őt nem akarom megrontani.

Belépek az ajtón, már csak páran vannak a házban. Valaki a kanapén ül és maga elé bámulva eszik valamit. Valakik az ablaknál állnak és csókolóznak. Páran táncolnak.

Már hajnali fél kettő. Emily azt mondta, hogy éjfélre haza kellett volna érnie, viszont fél 1-re értünk oda. Remélem annyira nem szigorúak a szülei. Nem hiszem hogy sokszor megy el otthonról. Ez abból is megmutatkozik, hogy nem tud bánni az itallal. De ez néha nem gond, régen én sem tudtam, semennyire. Ezért van az hogy a bulikon általában nem iszom. Ezt az egyet megfogadtam.

Hajnali három, haza ment már mindenki, kivéve ugye a legjobb barátom akié ez a ház, ő már bement a szobájába és alszik.
Nekem is mennem kéne aludni, mert rohadt fáradt vagyok, de az agyam csak kattog ezen az estén, nem volt semmi olyan nagy dolog, de ez az Emily valahogy vonz magához. Ahogy megfogtam a kezét, mikor kisegítettem a kocsiból, olyan puha, érintetlen, vonzó... És ezt nem csak a kezére értem...

× Emily

Belépek az ajtón, megnézem a telefonom, csak fél órával később jöttem. Nem ég semmi villany. Úgyhogy indulok a szobámba, a lépcsőn felsétálva balra veszem az irányt, mivel arra van a szobám, már lépnék be, de ekkor apám hangját hallom, ahogy álmosan ejti ki nevem.
- Szia apu!
- Emily! Mennyi az idő?
- Öhm... Fél egy van. Csak egy fél órát késtem - kissé nehezen ejtem ki a szavakat, még az alkoholtól ködös kb minden.
- Jól van kislányom, de hallom többet ittál, mint javasoltam...
- Sajnálom apu! Csak kicsit nem figyeltem, hogy mennyit is iszom. - a szavak valahogy nem állnak össze a fejemben.
- Semmi baj, viszont azért ne hányj le semmit, jó? - mosolyodik el - És az ilyen partikra ezentúl csak akkor mehetsz, ha én megyek érted.
- Ne aggódj apu, szerintem nem fogom ezeket a szorakozásokat túlzásba vinni.
- Rendben. Most pihenj, jó éjt!
- Jó éjt apu!
Odajön hozzám, arcon puszil majd visszamegy a szobába. Én meg belépek a sajátomba. Örülök, hogy nem szidott le, mondjuk csak fél órát késtem. Ha nem lett volna ott Ryan, még kint ülnék az udvaron rohadt szarul... Szóval sokat köszönhetek neki, és meg is lepődtem rajta, hogy hazahozott. Hisz biztos már valami csajt fűzött mikor kijött és meglátott, de legalább kedvesség van benne, hogy lesepert egy csajt, majd fellapátolt engem.
Na mindegy is... Nem is tudom miért gondolkodom, hogy mit csinált mielőtt haza hozott, nincs nekem ahhoz semmi közöm. Nem vagyok én senkije. És ő sem nekem. És ezentúl sem leszünk egymásnak senkik.

Befekszek az ágyba, és aludni próbálok, mivel eléggé kivagyok. De még mindig rágódom, ez az egyik szokásom, nem tudok hamar túlesni dolgokon. Ahogy megfogta a kezem, mintha életemben elöszőr fogták volna meg. Olyan idegen érzés, mégis jó.

S ezen mosolyogva végül elalszom.