Minden általános iskolás korukban kezdődött. Legalábbis Chanyeol nem emlékszik arra, hogy már az oviban is ismerték volna egymást Baekhyunnal, de ha bárki ezt mondta volna neki, elhiszi. Nem lett volna lehetetlen, hiszen elég zavaros gyerekkora volt, az emlékei néha összefolytak. De arra tisztán emlékszik, hogy Baekhyun volt az egyetlen, aki barátkozott vele. Aki ott volt vele, amikor szüksége volt rá.
A szülei már kiskorában elváltak, és a folyamatos költözködés a két felnőtt között nagyon megviselte szegény fiút. Az sem segített a helyzeten, hogy pufi volt a sok nasitól, amivel kárpótolni szerették volna a szülei, így elég nehéz dolga volt az iskolában, ahol a többi gyerek piszkálni kezdte emiatt. Egyik osztálytársa sem barátkozott vele, vagy mert féltek a nagyobb hangúaktól, hogy majd ők is célpontokká válnak, vagy mert annyira nem is érdekelte őket a fiú kirekesztettsége.
Nem volt büszke rá, de a helyzete miatti frusztráltság odáig nőtte ki magát, hogy ő is piszkálni kezdte azokat, akik tehetetlenek voltak ellenében (az egyre gyarapodó súlyfeleslege miatt elég nagy volt a számuk). Gyakran lökdösődött, vette el mások játékát a homokozóban, vagy éppen taposta el a homokvárakat, amiket a többiek előtte lelkesen építettek. Mégis, a legnagyobb csínye mások uzsonnájának kifosztása volt. Szokásává vált, hogy mikor éppen nem figyelt valamelyik tanárnő, odaálljon egyik társa mellé és kivegye a dobozából a neki tetsző nasikat. Rizskekszet, cukorkát, vagy éppen amihez kedve volt.
Volt azonban egy dolog, amit ha meglátott valakinél, az egészen biztos, hogy új gazdára talált személyében.
Chanyeol szinte megszállottan szerette a baracklevet. Imádta a gyümölcs édeskés ízét, még azt is, ahogyan utána ragadt tőle.
Ezért volt számára furcsa, amikor egy nap egy vékony, barna hajú fiú közelítette meg, miközben a csúszda mögötti kis dombon üldögélt. A fiú félénken lépett elé, majd nyújtotta előre az addig a háta mögé tartott kezét.
- Ha szeretnéd, megkaphatod - mosolygott rá. Chanyeol az elé tartott baracklére nézett, ami épphogy elfért a fiú két összetartott tenyerében.
Értetlenül nézett vissza az ajándékozóra, aki zavarában lehajtotta a fejét, és a egy láthatatlan kavicsot kezdett el rugdosni.A fiú, amikor érezte, hogy elveszik tőle a dobozos üdítőt, egy hatalmas vigyorral az arcán pillantott fel Chanyeolra, aki szinte megkukult az események hatására. De ha akart is volna mondani valamit, sem tudott volna, mert a következő percben a fiúnak már hűlt helye sem volt. Chanyeol még mindig a kezét kinyújtva fogta az imént kapott baracklevet, úgy bámulta a boldogan rohanó alakot.
Az eset ezután többször is megismétlődött, a fiú legnagyobb meglepetésére, és... örömére. Ugyanis minden egyes alkalommal egy baracklével a kezében végezte, illetve az idegen fiú vigyorával az ajándékozás után. Nem értette a helyzetet, de nem is számított. A lényeg, hogy minden nap ebéd után ott volt a kezében a kedvence.
Eleinte nem is tűnt fel neki (persze miért is tűnt volna fel, amikor csak az uzsonnákat pásztázta), de a fura fiú az osztálytársa volt, aki a tanteremben három sorral előrébb ült mint ő. Érdeklődve figyelte, hogy mindig van valaki körülötte, akivel beszélget, nevetgél, vagy éppen ebédel. Mégis mi volt olyan különleges benne, hogy ennyi barátja van? Nem volt egy feltűnő jelenség, nem volt sem hangos, sem pimasz a tanárokkal, mégis vonzotta a figyelmet. Minél tovább figyelte, annál mérgesebb lett. Chanyeol csinálhatott bármit, nemhogy a tanárok, a szülei figyelmét sem tudta igazán magáénak. Erre itt volt ez a fiú, aki ha nem csinált semmit, akkor is köré gyűltek az emberek.
- Nem kell! - kiáltott rá a fiúra, amikor aznap megjelent a szokásos helyükön, kezében az itallal.
- Miért? - meresztett rá hatalmas bociszemeket, az ajka megremegett. Chanyeol csak még bosszúsabb lett.
YOU ARE READING
Baracklé
FanfictionChanyeol szereti a baracklevet. Baekhyun pedig Chanyeolt. #Egykislightstuff 🐥