Amikor megismertelek..💞

1.7 Rossz nap

Már épp készültem volna suliba menni amikor üzenetem érkezett.
J: Hogy, hogy ilyen koran fent vagy?
K: ohm megyek suliba😅
J: akkor meg nem vettek ki?
K: meg nem dontottem el.
A hazafele lévő úton folyamatosan azt beszéltük, hogy mi lenne ha én is belekezdenék a sztáréletbe. Fellépésekre kéne járnom, interjúkra stb. stb., és ki vennének engem a suliból is mert nem lenne rá időm, ezért magántanárom lenne.
J: miert nem tudsz donteni?
K: hat nem akarom otthagyni Laurent egyedul
J: ot is barmikor ki lehetne venni, o csak azert jar suliba mert te is jarsz.
K: ohh ertem..
J: na? meggondoltad magad?
K: ma meg bemegyek az tuti, este irok
J: oke

A suliba érve egyből letámadtam Laurent.
-Tudtad hogy szeretlek?- öleltem meg.
-Mit műveltél már megint.
-Hallottam hogy csak miattam jársz suliba- néztem komolyan a szemébe.
-Uramisten- sütötte le a szemét- Bocsi hogy nem mondtam, azt hittem hogy szarul fog esni- magyarázta.
-Te bolond vagy?- nevettem fel- Na tűnjünk el ebből a börtönből.
Elindultunk a kijárat felé mire a portás leszólított minket.
-Hova hova?
Én erre teljesen lefagytam, sosem tudok ilyenkor visszabeszélni, ellentétbe Laurennel.
-El innen messzire -indult ki az ajtón magával rángatva engem is.
Sajnálatunkra az igazgató pont akkor jött be így szembe találtuk magunk vele.
-Mit keresnek itt? Órán lenne a helyük nem?
Lauren csak szemforgatással jelezte hogy nem érdekli és haladtunk kifele az ajtón.
-Ziegler kisasszony az édesanyja nem örülne ha ezt megtudná..-fenyegetett
Én erre megtorpantam de Lauren csak húzott magával tovább.
Az igazgató utánunk futott és megfogta a csuklómat jelezvén hogy azonnal jöjjünk vissza.
- Az irodámba most!- üvöltötte.
Erre végül feladtuk és felbaktattunk az igazgatóiba, és leültünk.
Nyitódott az ajtó és két alak lépett be. Az egyik az igazgató volt a másik pedig az anyám. Te jó ég már csak ez hiányzott.
Az igazgató szépen elecsetelte hogy mennyire felelőtlenek és visszabeszélősek vagyunk amin változtatnunk kell.
Mikor befejezte a mesét hazamehettünk.
Anya ragaszkodott hozzá hogy hazaviszi Laurent így beültünk a kocsiba.
-Kenzie- szólalt meg anya.- Soha többet nem találkozhatsz Laurennel, és kiveszlek a suliból, magántanárral fogsz tanulni, de a sztár életet elfelejtheted. Elegem van már belőled hogy ennyire önálló vagy.- szidott le. Erre semmit nem tudtam reagálni. Csak folytak a könnyeim. Mire Laurenékhoz értünk kiszálltunk és elbúcsuztam tőle.
-Nem fogom hagyni hogy elválasszanak tőletek, rajtatok kívűl nekem nincs senkim- suttogtam neki.
-Dettó, de addig is hiányozni fogsz.-mondta
-Figyu, Johnnynak had mondjam el én- kértem.
-Okés.
Majd visszaszálltam a kocsiba. Az úton egymáshoz se szóltunk anyával. Mikor hazaértünk felrohantam a szobámba és bezártam az ajtót majd ráírtam Johnnyra.
K: szia..
J: hali, baj van?
K: hat.. igazabol igen nem is kicsi.
J: atmegyek hozzatok.
K: nem lehet, anya megtiltotta
J: ertem, igy akarsz lerázni?
K: jesszusom Johnny nem!
J: jo persze..
K: kérlek, had magyarazzam el! ( az üzenet nem lett elküldve)

Szóval letiltott. Miért basz ki velem legtöbbször az élet? Ezt helyre kell hoznom..
Aznap este sírva aludtam el mert elvesztettem az egyik legfontosabb embert az életembe..