SPECIAL ORIGIN /ᴋüʟöɴʟᴇɢᴇs ᴇʀᴇᴅᴇᴛ/

2.

L A V E N D E R

    Az ősz beköszöntött.

A színes falevelek ellepik az utcákat, és az enyhe, csípős szél meglobogtatja a kávézó terasza fölé húzott tető leplét. Emberek térnek be hajnalok-hajnalán, hogy megreggelizzenek, és igyanak egy erős kávét a Boxie's-ban.

Taylor Swift az elmúló szerelemről énekel a hangszórókban, én pedig magam elé bámulok, amikor lefőzöm az újabb adag forró kávét. Ügyetlenségemben félrenyúlok, így az égető ital rácseppen a kezemre.

- Jesszus! – szisszenek fel.

- Ajajj, valaki nem eléggé koncentrált – csendül fel mögöttem Bridget hangja.

A főnököm olyan, mint a napsütés. Mézre emlékeztető hullámos haja, tökéletes kontyba van rendezve a feje tetején, arcát pedig szőkés tincsek keretezik. Mosolyráncai elmélyülnek, ahogy rám néz, és kezemre szorítja a hideg, vizes rongyot. Mély kék szemeivel feltérképezi az arcom, mintha sérüléseket keresne. Mindig ezt teszi, teljesen mindegy mekkora apróságról van szó.

- Így jobb lesz – kacsint, és kecsesen ellép mellőlem. – A sarki boxban két cuki srác vár. Szolgáld ki őket.

Remek... Talán Collin az, és valamelyik idióta csapattársa. Azóta idejárnak, hogy megneszelték, itt dolgozok...

A kampuszon mostanában állandóan körülöttem lebzsel a srác, és képtelen megérteni azt, hogy nem akarok randizni vele... Pontosabban, nem randizhatok vele, de ezt nem kötöm az orrára. Amikor kilépek a pult mögül, és felkapom a kávés kannát, meglepetten látom, hogy nem azok ülnek ott, akikre számítottam. Egy barna srác nevet valamin, amit az előtte ülő sötét hajú barátja mondott. Mély nevetés hangja végigmorajlik a kávézón, én pedig felsóhajtok. A barna rám emeli tekintetét, én pedig megmerevedem. Jesszusom, a srác szemei olyan világos kékek, hogy szinte már... fehérek. Ha nem engem figyelne, arra gondolnék, hogy talán vak, de erről nincs szó, mert ajkai barátságos mosolyra húzódnak, és ez valahonnan... ismerős nekem, csak nem tudom honnan.

Utasítom a lábaimat, hogy mozogjanak. Valójában úgy nézhetek ki, mint egy cseppet sem kecses őzike, aki éppen járni tanul. Térdeim megremegnek, amikor odalépek az asztalhoz.

- Sziasztok – köszönök, és ekkor valami történik. A sötét srác megfordul, és felemeli a fejét. Egész testemben megdermedek zöld tekintetétől, és szoborszerű arcától. Vonásai élesek, ajkai pedig igazán... csókolnivalóak. Oldalra döntött fejjel vizsgálom őt, és a nagyon is puhának látszó hullámos haját. Nagyot nyelek. Ezek a srácok talán valamiféle modellek, akik éppen a városban szállnak meg, erre más magyarázat nincsen. Aztán sötét pasas észrevesz, és... dühös lesz.

- Te... - nyílnak el ajkai, és ekkor rám borítja a vizét.

- Mi a... - lépek hátra hirtelen, a kezemből pedig kiesik a kanna, és ripityára törik a padlón. Fehér pólómat teljesen eláztatja a nedvesség. Sötét idegen feláll, és úgy magasodik fölém, mint egy torony. Egy nagyon is dögös torony. Azt hinném segíteni próbál, de csak... a pólómat bámulja. Pontosabban a mellemet.

Ajkai féloldalas mosolyra húzódnak, én pedig elképedve nézek rá.

- Seggfej! – rivallok rá, majd magamat törölgetve visszasétálok a pulthoz. Bridget aggódva néz utánam, miközben a raktár felé tartok.

Nagy levegőt veszek, és lekapom magamról a felsőmet, majd belebújok a gyapjú pulcsimba. Arra számítok, hogy mire összeszedem magam, két nagyon dühös pasassal nézek szembe, akik lefogják értékelni a helyet a ballépésemért, de amikor visszatérek a kávézóba nincsenek ott. Felszívódtak mindketten.