SPECIAL ORIGIN /ᴋüʟöɴʟᴇɢᴇs ᴇʀᴇᴅᴇᴛ/

4.

L A V E N D E R

Rég nem álmodtam a fiúval. Talán pár éve kezdődhetett, amikor először megjelent az álmomban. Az arcát sosem láttam, de nem is volt fontos, mert ott volt, és olyankor mindig valamiféle béke és nyugalom szállt meg. Hónapok óta nem járt az álmomban, de most itt van, és Jesszusom, annyira hiányzott, mintha valóságos lett volna. Arra gondolok, hogy szerintem az egyik romantikus képregényemnek köszönhetem ezeket az álmokat, de nem bánom.

Mosoly terül szét arcomon, ahogy orromat az ismerős mellkasnak nyomom, és megérzem kezemen a körkörös simító érzést. Lassan kinyílnak a szemeim, és arra számítok, hogy az álom köddé válik, de... valami nem stimmel. A fejem valami keményen nyugszik, és ismerős illat kúszik az orromba.

A simogatás nem marad abba, még mindig a bőrömet perzseli, és megérzem arcomon a lélegzetet...

Felemelem a fejemet, és ahogy kitisztul a látásom, meglátom őt. A plafonra mered, mintha gondolkodna valamin, én pedig rajta fekszem. A sötét idegenen. Egész testemben megfeszülök, és ő egyből megérzi, mert tekintete rám talál.

- Szeretném tudni, mi a jó francot keresel az ágyamban – kérdezem halkan és felettébb nyugodtan, miközben még mindig az ölelésében fekszem.

- Anyuci beengedett. Feltehetőleg nagyon bízik bennem – húzza féloldalas mosolyra a száját.

Bólintok, majd hirtelen megragadom a karját, hogy átvessem magamon, de gyorsabb nálam. Pillanatok alatt szegez az ágyamnak, karjaimat a fejem fölé fogva, kemény testével a matracnak szegezve. Reszketeg sóhaj tör fel belőle, ahogy feszült zöld pillantása belém váj.

- Megkérhetlek, hogy maradj nyugton, és végighallgatnál most az egyszer?

Mintha már ezerszer kért volna rá.

- Mit akarsz? – kérdezem feszülten.

- Miért hazudtál nekem? – dönti oldalra a fejét. – Anyád szerint pontosan tudsz arról, hogy mi vagy.

- Nem tartozik rád!

- Ó, dehogynem – nevet fel, de ebben a hangban semmi jó kedv nincs. – Én vagyok a harcosod, kicsi őrző. Szerintem mostantól minden rám tartozik, ami veled kapcsolatos. – Nagyot nyelek, miközben hallgatom. – Szóval mi lenne, ha esélyt adnál nekem arra, hogy bebizonyítsam, igazat mondtam a sikátorban – pillant végig az arcomon. – Töltsd velem a napot!

Felhorkanok.

- Te aztán tényleg nagyon udvarias vagy – jegyzem meg epésen.

- Sosem állítottam magamról, hogy az lennék – hajol közelebb hozzám. – Talán te gondolsz rólam túl sokat.

- Nem gondolok rólad semmit – köpöm a szavakat. – Ha elmegyek veled egy napra, akkor leszállsz rólam, és békén hagysz? – kérdezem, mert képtelenségnek tartom, hogy igazat mond. Biztos vagyok abban, hogy az apám nem kapcsolt egy ilyen segghez, mint őrzőt.

- Belemész? Eljössz velem pár órára? – néz rám hitetlenkedve. - Van itt valamiféle csapda?

- Ó, igen – bólintok. – Amikor kiderül, hogy hazudtál nekem, szétfogom rúgni a segged.

- Valaki nagyon harcias – pillant végig rajtam. – Tetszik.

Aztán hirtelen legördül rólam, és a következő pillanatban az ágy szélén ül. Felveszi a bakancsát.

- Kapd össze magad, mert nem várok rád öt percnél tovább.

Aztán feláll, és anélkül, hogy rám nézne, magamra hagy.

A hajamba túrva gondolkodom azon, hogy vajon anyám miért engedte be. Ha így van tudhat valamit, amit én nem. Túlságosan is kavaros ez az egész, én pedig azon leszek, hogy bebizonyítsam ennek a seggfejnek, hogy nem vagyok az őrzője. Írok anyámnak egy üzenetet, hogy teljesen megbizonyosodjak arról, hogy ő engedte be, és amikor megkapom a választ, egy szimpla igenről, teljesen összezavarodom.

Végül felöltözöm, és ujjaimat átsimítom hullámos fürtjeimet. Nem öltözöm ki, sőt kifejezetten nem akarok a pasas kedvére tenni azzal, hogy magamat mutogatom. Egy sima koptatott farmerben és fekete pulóverben sétálok le a konyhába, ahol a pultnak támaszkodva vár rám. Ujjait türelmetlenül kopogtatja a márványon, és amikor meglát, megfejthetetlen tekintettel méri végig a pulcsimat.

- Mi van? – kérdezem ellenszenvesen.

- Honnan van ez a pulcsi?

Végigpillantok magamon, és keresem a választ. Fogalmam sincs... Nem emlékszem, hogy hol szereztem, de egy jó ideje már biztosan megvan.

- Turkáló – vonom meg a vállam.

Sötét idegen állkapcsa megfeszül, és apró mosoly jelenik meg az arcán, ahogy felegyenesedik.

- Készen vagy? – kérdezi, miközben megpördíti kulcsát az ujjai között. Bólintok, aztán követem őt ki, a házból. Amint meglátom a hatalmas motort a feljárón, megtorpanok.

- Én arra biztos nem szállok fel – teszem karba a kezeim.

- Ugyan, szépségem, ne legyél már beszari – pillant hátra a válla felett.

Szépségem...

Megrázom a fejemet, és figyelem, ahogy felhúzza magára a sisakot. Nekem nyújtja a csomagtartóból előhalászott pótsisakot, én pedig ajkamba harapva bámulom.

- Nem lesz semmi baj, nem hajtok gyorsan. Gyere – int maga felé.

A fenébe is... Nem hiszem el, hogy fel kell szállnom egy ekkora dromedárra. De ha megteszem, annál hamarabb fogom tudni lepattintani magamról. Ha ma nem járok sikerrel, biztos vagyok abban, hogy a nyakamon marad az idegen.

- Még a nevedet sem tudom – lépek oda, és elveszem a sisakot tőle.

- Caleb – válaszol, miközben segít felhúzni a fejemre, és bekapcsolja. Próbálok elhessegetni a bizsergető érzést, amit akkor hagy rajtam, amikor ujjai végigsimítanak a nyakamon. – Vedd ezt fel – dobja le magáról a bőrdzsekit, és anélkül, hogy válaszolnék, karjaimat belebújtatja a meleg kabátba.

Nagyot pislogok.

- És te? Nem fogsz fázni? – mutatok a sötétkék, kapucnis pulóverére.

- Miattam ne aggódj – kacsint, majd felmászik a motorra. Vállaiba kapaszkodva követem, és egy kissé rásegít, amikor a combomba markolva felránt magához. A kezére csapok, és tisztes távolságra hátrébb csúszom tőle.

- Kapaszkodnod kéne belém – szólal meg a beépített mikrofonba.

- Kösz nem!

Ekkor hirtelen felberregteti a motort, és megindul, aztán akkorát fékezik, hogy teljesen előre csúszom. Megragadja a karjaimat és maga köré fonja, orromat pedig megcsapja az illata, amit még mindig nem sikerült megfejtenek, hogy micsoda is.

- Így már jó lesz.

Hülye gyerek...