Lehullt a hó Skywoodban is. A várost mindenhol fehér hótakaró borítja, ezzel csodálatos tájat tár elénk a természet. Ez az első karácsonyom az új otthonomban. Most már az otthonomnak tekintem ezt a kisvárost, hiszen itt van nekem Jason, az első személy, aki azt érezteti velem, hogy neki pótolhatatlan vagyok. Imádom az érzést, ami akkor ölel körbe, amikor úgy néz rám, mintha én lennék a legnagyobb érték az életében. A karácsonyfát bámulom az étkezőasztal mellett állva, és úgy érzem, ez az ünnep ennél már nem lehetne szebb. Minden szerettem itt van velem, azok az emberek, akik örömmel töltik fel a mindennapjaimat. Lena és Bill a nappali asztala mellett ülnek a szőnyegen, megkötik a madzagokat, amelyekkel a csillogó gömböket hamarosan a fára aggatjuk. Anya és apa a konyhában tüsténkednek, én közben megterítem az asztalt, hogy mire a fa arany és ezüst színben fog a hatalmas tér közepén díszelegni, asztalhoz ülhessünk és élvezhessük a karácsonyi vacsorát. - Egész jól alakul az este - puszilja meg az arcomat Jason a jobbomon. A szalvétákat egyszerű formában hajtogatja össze, mindenki tányérja mellé tesz majd egyet, ha a végére ér. - Én is úgy gondolom - mosolygok rá szélesen. Ennél boldogabb már nem is lehetnék. - Billel még most sem vagyok kibékülve - morog az orra alatt, én pedig halkan elnevetem magam. - Nézz csak rá figyelmesebben! Teljesen odavan Lenáért, nincs mitől félned. Csak ő kell neki. Nekem pedig csak te. - Leteszem a tányért az asztalra, két kezembe veszem és megsimogatom puha, borostás arcát, majd lágyan megcsókolom ajkait. Szeretném, ha érezné, hogy nem kell versengenie senkivel, mert az én szívem már választott. Ennél jobb döntést nem is hozhatott volna. Jason hatalmas mosollyal viszonozza a kijelentésemet, ragyogó kék szemében pajkos villanást látok, amitől várakozóan összeszorul a gyomrom. - Nekem meg csak te - csókolja a számra a kijelentést, melegséggel megtöltve a szívemet. Ha egyedül lennénk, bebizonyítanám neki, mennyire csak ő kell nekem. Kezdem kicsit bánni, hogy ilyen későre ütemeztük a vacsorát, de ettől csak édesebb a várakozás. - Csak lassan, gyermekeim! Kiskorúak is vannak itt - köhinti el magát apa, amitől zavaromban hirtelen megugrom, és leverek egy halom összehajtogatott szalvétát. - Ezt én is hallottam ám! - kiáltja oda Lena apának, mire összenézek apával, és vicces pillantást váltunk. Jason savanyú arcot vág a szalvéták miatt. Szegénynek kínlódnia kellett az első két szalvétával, én meg tönkretettem az összeset. Próbálok ártatlan arcot vágni, mint aki semmiről sem tehet, de lehetetlennek tűnik, így elnevetem magam. - Most kezdhetem az egészet elölről - ráncolja a homlokát, miközben felszedi a szalvétákat. Nem tűnik túl boldognak tőle, mégis bujkál egy aranyos mosoly az arcán. - Ne haragudj, kicsim, nem akartam! Később kiengesztellek érte - teszem meg a félreérthetetlen kijelentést végigsimítva férfias alkarján, amikor látom, hogy senki nem figyel már minket. Megfeszülnek az izmai az érintésem alatt, az arcára pedig visszakerül az a sunyi mosoly, amibe beleszerettem. El sem tudom mondani, milyen érzés tudni és látni, hogy ekkora hatással vagyok rá. Magabiztosnak és kívánatosnak érzem magam tőle. - Katy, jöhettek díszíteni! Aki az utolsó gömböt teszi fel, az mosogat - nyújta meg Lena a szavakat, közben gyors léptekkel araszol a karácsonyfa mellé. Bill játékosan utánakap a kapucnijánál fogva, amitől Lena a karjai között köt ki, a pár darab gömb meg a szőnyegen, ahol nem esik bajuk. - Ugye, megmondtam? - nézek komolyan Jason szemébe, ő pedig megadóan bólint. Remélem, egyszer végre összebarátkoznak. Nem szeretném, ha kívülállónak érezné magát, ha ők is itt vannak. Lenával kijönnek, de ha Bill is itt van, már teljesen más a helyzet. Nem akarom úgy végigvinni a közösen eltöltött alkalmakat, hogy kellemetlenül teljen. Bár Jason próbál jófej lenni Billel, érezni lehet a kettejük közé ékelődött feszültséget. Én legalábbis nem tudok eltekinteni tőle, viszont bízom benne, hogy eljön majd az ideje annak, hogy Jason belátja, Bill már egyáltalán nem érez irántam semmit a barátságon kívül. - Aki elsőnek teszi fel a gömböket, lophat a másiktól egy csókot - iramodok a díszek felé, Jasont az asztal mellett hagyva. Pár másodperccel később utolér, de akkor már a fa mellett állok, és fel is akasztom az első csillogó hópelyhet. - Az első karácsonyfa melletti csók az enyém - illeszti a számra puha, eper ízű ajkait, és csak nehezen tudom elfojtani a kéjes nyögést, ami kikívánkozik belőlem. Képtelen vagyok betelni vele, de most ezt nem lehet, úgyhogy megszakítom az ártalmatlannak tűnő csókot, ami egyáltalán nem ártalmatlan dolgot művel velem. Zakatoló szívemnek is nehezen tudok parancsolni. - Később - ígérem a szemébe nézve, ő pedig azzal a bugyiszaggató mosolyával fogadja el a halasztást. - Milyen szemtelenek itt valakik! - csap a hátsómra Lena az egyik fényfűzérrel csípő érzést hagyva maga után, de hamar el is múlik. - Majd turbékoltok vacsora után - súgja még a fülembe, mielőtt a létrára állva körbevonja a világítással a fát. Kiötlöm rá a nyelvemet, mire kacsint egyet. Nem tudok eléggé hálás lenni érte. Szerencsém van, hogy ilyen barátnőm van, aki mindent megtesz azért, hogy velem lehessen a nagy pillanatokban. A szülei sajnos nem tudtak eljönni, a kisöccsével otthon maradtak, meg amúgy is azt mondták, túl öregek már az ilyesmihez, így hát nem erőltettem a dolgot. Anyáék végeztek a vacsorával, idehívom őket is, hogy segítsenek nekünk feldíszíteni a fát, de a fejüket rázva, egymást ölelve állnak a nappali középen. Arcukon hatalmas, meghitt mosoly terül el, amitől nagyot dobban a szívem. Örülök, hogy anya is itt lehet velünk. Még most is képtelen vagyok bízni abban, hogy teljesen rendbe jött. Félek, hogy egy nap majd ismét beteg lesz, és akkor már nem menekülhet előle. Megborzongok a gondolatra, amit Jason sem hagy figyelmen kívül. - Minden rendben? - ölel át óvón, közben az arcomat fürkészi. Könnyekkel a szememben nézek anya felé, amiből azonnal rájön, mi bánt. Szorosan magához ölel, izmos mellkasának simuló testemet biztonságérzettel körbevonva. - Sss... - csitítgat. - Minden rendben van. Boldog és élettel teli. Vége van. - Nyugtatóan simogatja a hátamat fel és le, amitől hamarosan ráveszem magamat, hogy letöröljem a könnyeimet. - Félek - suttogom a mellkasába, ő pedig még erősebben szorít magához. - Tudom, de azzal nem segítesz neki, ha szomorkodsz. Inkább legyél boldog, és értékeld az együtt töltött időt. Ha az orvosok azt mondták, hogy most már rendben van, biztosan úgy is van. Felejtsd el ezt egy kis időre, és hagyd, hogy ez a szép pillanat kiteljesedjen. Hagyd, hogy az ünnep reménnyel töltsön el, és ne gondolj bele mindenbe valami rosszat. - Ezt most úgy mondod, mintha te nem gondolnál bele semmibe sem valami rosszat - utalok a Billhez fűződő kétségeire, amit nem is kell ecsetelnem. - Az más - dörgöli az orrát az enyémhez, majd homlokon csókol. Fél óra alatt feldíszítjük a fát. A tévéből hangulatos karácsonyi zene szól, amit mind együtt éneklünk az énekessel. Kimondhatatlanul boldog vagyok, és ezt ezeknek az embereknek köszönhetem. Ha ők nem lennének, fogalmam sincs, mi lenne velem. Idő közben megérkeznek Jason szülei, majd pár perccel később Joe is. Meghívtam őket is hozzánk. Egyértelmű volt, hogy nekik is itt a helyük. Ahogyan az én családom is itt van, úgy azt szerettem volna, ha Jason sem hiányolja az övét. Az ő családja az enyém is, legalábbis remélem, hogy egyszer az lesz. Megkedveltem őket nagyon, és furcsa lenne többé nem látni őket. - Katlyn, Katlyn! - szalad hozzám Lucy, hosszú hullámos haja csak úgy száll utána. Letérdelek elé, két kezem közé szalad, én pedig az ölembe véve felállok vele. Bájos arcát pír borítja a kinti hideg miatt. - Mondd, tündérkém! - bíztatom mosollyal az arcomon a folytatásra. - Mami azt mondta, hogy idén a ti karácsonyfátok alá hozza a Jézuska az ajándékomat, és szaladtam, ahogy tudtam, hogy megnézzem, megérkezett-e már. Ugye, meg? - darálja le egyszuszra, mire mindenki elneveti magát. Jason szülei bocsánatkérőn megvonják a vállukat. - Lucy, tudod, a Jézuskának sok-sok fa alá kell ajándékot vinnie, ezért még nem ért ide, viszont mire hazementek, biztosan megérkezik. Lucy egy csöppet elszomorodik, de amilyen hamar jött, úgy el is múlik a kedvtelensége. Ez a kislány olyan egyszerű. Apró dolgoknak is tud örülni, ami sok kisgyerekről nem mondható el. Főleg a gazdag szülők gyerekeiről nem. Innen látszik, hogy Janet és Gary jól nevelték már születésétől fogva, és nem kényeztették el úgy, mint Jasont. Még szerencse, hogy itt vagyok én neki, hogy a földön tartsam, habár sokszor repítjük egymást a fellegek fölé. Jason felé fordítom a fejem, aki szerelmes pillantással néz engem, és arra gondolok, hogy én is szeretnék valamikor a jövőben egy ilyen édes kislányt, aki Jason szédítő mosolyát örökli majd. Hasonló gondolatok járhatnak az ő fejében is, mert nem tudja levenni rólunk a szemét. Ennél meghatóbb pillanatot keresve sem találhattam volna. Minden olyan tökéletes, mint amilyennek elképzeltem. Olyan az életem, mint amilyenről eddig csak álmodtam, mégis úgy érzem hiányzik valami. Hiányzik valaki, a nagymamám. Leteszem Lucy-t a földre. Az asztalhoz megyünk mind. Anya már feltálalta az ételt, ami még tíz személynek is sok. Az asztal roskadozik a finomabbnál finomabb fogásoktól, és a Rászorulók intézetében lakókra gondolva fejben jó étvágyat kívánok az ottlakóknak. Anya elinztézte, hogy ők is finom vacsorát kapjanak, és mindenkinek legyen egy, a nevével feltüntetett csomagja az intézet fája alatt. Mindenki kap egy vastag, meleget tartó kabátot meg valami édességet, a felnőttek is éppúgy, mint a fiatalabbak. Sajnálom, hogy nem láthatom a mosolyukat - Nagyon finomra sikeredett a hal. Szeretem, hogy citromos. Még soha nem ettem ilyen jót - mosolyog Janet anyára, amitől anya szégyenlősen elmosolyodik. - Köszönöm! Jövőre nálatok ünnepelünk majd, így megtudhatom, milyen a te ünnepi menüd. Hátha elleshetek egy-két titkos fogást. A kedves férjem már unja minden évben ezt a halat enni - neveti el magát anya, mire apa fuldokolva felnevet. - Dehogy unom, drágám - néz anyára őszinte arccal -, csak félek, hogy a torkomon akad egy szálka. Mindenki hahotában tör ki, még anya is. Melegség járja át a szívemet a boldogsága láttán. Bárcsak minden olyan lenne, mint a mai nap. Csodálatos, szeretettel teli. Itt nem az számít, kinek mennyi pénze van, itt az számít, hogy megbecsüljük egymást, hogy úgy figyelünk a másikra, mintha soha nem akarnánk úgy élni, hogy ne legyen többé az életünk része. Megtanultam már, hogy kevés emberben bízhatunk meg, azokat pedig nem hagyhatjuk cserben. Ők számomra ezek a személyek. A bővebb családom, akiket teljes odaadással szeretek. Nem csak a szeretet ünnepének napján, hanem az év minden napján, mert sosem tudhatom, melyik nap az utolsó. Nagymamám sem tudta. Az est végeztével mindenki köszönetet mond anyának a vacsoráért. Még Joe is teleette magát, pedig azt állította, hogy az úszóidényre szeretne formában maradni, ehhez pedig az kell, hogy féken tartsa az étvágyát. Nem gondoltam, hogy annyi átúszott óra után még az étkezésre is ügyelniük kell. Lucy már alig bír magával, szeretné látni az ajándékát, de Jason felcsalja a szobámba, amíg a szülei a fa alá csempészik az csomagját. Mindenki elhelyezi a másiknak szánt meglepetését a kis szőnyegen a fa alatt. Egy hatalmas dobozhalom tornyosul már alatta, mire Jason és a húga visszaérnek. Remélem, mindenki örülni fog az én ajándékomnak. - Jas, jött a Jézuska! - kerekedik el Lucy szeme, kezeivel megragadja Jasont, és úgy fut az aranyban és ezüstben pompázó fához. Jason alig bírja a tempót vele. - Vajon melyik az enyém? - morfondírozik Lucy az ujjával az ajkán dobolva, mi pedig csak figyeljük, ahogy angyalian forgatgatja a dobozokat. - Szerintem a rózsaszín doboz az - mondja Jason, mire Lucy szemei hatalmasra tágulnak, szájával néma Ó-t formál. - De hisz az hatalmas! - ámul el, és körbenéz mindenkin, hogy vajon nem csak viccel vele Jason, de mi csak bólogatunk. Jason Lucy elé teszi a hatalmas dobozt, amibe akár bele is férne a kislány. Próbáltunk valami olyat venni neki, amiből tanulhat is. Lucy feltápászkodik, először döntésképtelenül áll a doboz mellett, azon gondolkozik, hogy most akkor mit csináljon. Előbb lassan kezdi lebontani a dobozt körülölelő masnit, majd mikor végre lekerül róla, türelmetlenül lecibálja a csomagolópapírt. Jason leemeli a doboz tetejét, oldalra fordítja azt, hogy Lucy könnyebben tudja kiszedni belőle az ajándékokat. Előkerülnek belőle egy hatalmas konyha darabjai, amit ha összeraknak majd, kényelmesen elfőzhet benne, egy szép rózsaszín iskolatáska van még benne, nála egy fejjel magasabb plüss mackó, meg egy pihe-puha sál. Lucy mosolya minden pénzt megér. Annyira jó érzés látni, hogy ezeknek a dolgoknak is örül, és nem vágyik elektronikus kütyükre. - Mondjátok meg a Jézuskának, hogy nagyon köszönök neki mindent. Ezzel a macival fogok aludni. A régivel is, de ezzel is. - A nagy macival elindul a szülei felé, annak az egyik lába az ő lába közé akad, Lucy pedig megbotlik, és a szőnyegre esve a macin terül el. - Ó, anyám! - jajgat Lucy. Lassan, a plüss állatot a karjánál fogva próbál felegyenesedni, de a gravitáció még játszik vele, mielőtt hagyná felállni a kislányt. Teljesen kimelegedik benne. Jót kacagunk rajta. - Én vajon mit kaptam? - kérdezi somolyogva Jason, mire hevesebben kezd el verni a szívem. Nagyon remélem, hogy nem fog haragudni rám, azért, amit tettem, hogy az dobozban rejlő dologhoz juthassak. Nem volt könnyű ebben a kis városban megtalálni a megfelelő ajándékot, de végül a nyomára bukkantam. - Az a kék csomag a tied. - Az is elég nagy - mosolyog rám Jason, én meg képtelen vagyok bármit is mondani. Jason egy kíváncsi férfi türelmetlenségével szakítja le a papírt a dobozról, és bár azt mondta, nincs szüksége ajándékra, mert neki elég az, hogy vagyok neki, mégis boldog mosoly terül el az arcán. Leemeli a doboz fedelét, és teljesen komollyá válik az arca. Azonnal hülyének érzem magamat. Reméltem, hogy tetszeni fog neki. Idegesen, a kezemet babrálva nézek félre, Joe elkapja a tekintetemet, majd az állával Jason felé bök, mire ő magához fordítja a fejemet, és egy érzéki éjszaka ígéretet csókolja a számra. - Imádom, köszönöm! - A szemében szikrázó boldog megerősítés megnyugtat. Boldogan elmosolyodom, és beismerem neki, hogy mit tettem. - Becseréltük Joe-val a régi gitárodat. Kicsit már el volt kopva, a hangja sem volt az igazi, úgyhogy arra gondoltam, talán örülnél egy újnak. - Kicsim, lehetne, hogy ne magyarázkodj annyit? Tetszik, érted? Köszönöm! - teszi le maga mellé a gitárt, szorosan magához ölel és csókot nyom a fejem búbjára. - Szeretlek. - Én is szeretlek. Anya és apa együtt kaptak ajándékot. Anya egy új kötényt és egy étkező szettet kapott, apa meg egy új aktatáskát meg két mozijegyet a legújabb akciófilmre. Mindketten örülnek a meglepetésnek. Lenának és Billnek is egy dobozba csomagoltuk az ajándékokat. Lena egy új kabátot, egy pár csizmát meg egy képekkel teli fotóalbumot kapott, Bill meg valamilyen videojátékot. Fogalmam sem volt, mit lehetne venni neki, mikor mindene megvan, ezért Jasonre hagytam a választást. Jason szüleinek is nehéz volt ajándékot választani. Janetnek egy gyönyörű krémszínű, kövekkel kirakott vázát vettünk, a férjének meg egy szép, férfias karórát. Azt mondták, ők nem szeretnék, ha költenénk rájuk, mégsem hagyhattuk őket üres kézzel hazamenni. Ahogy látom, mindenkinek tetszik, amit kapott. Még három csomag van a fa alatt, az egyik Lena csomagja Billtől, a másik kettő meg az enyém. Mondtam mindenkinek, hogy nem kérek semmit, de hát nem lehet ezeknek beszélni. Nagyon szeretem őket már így is. Egy körülbelül cipődoboz nagyságú csomag és egy apró, ékszerdoboz méretű áll még a fa alatt. Először a kisebbiket fogom a kezembe. Nem tudom, kitől van, de hamarosan megtudom. Kicsomagolom, leemelem a fedelét, és amint meglátom, mi van benne, nagy mosollyal nézek körbe. Jason szülei szeretetteljes pillantással néznek rám. Ennél jobb ajándékot nem is kaphattam volna. - Ezért legalább tizenöt könyvet vehetek magamnak! - sóhajtok álmodozón. - Nagyon szépen köszönöm! - Szívesen, kedvesem! - feleli Jason anyja velem együtt mosolyogva. Visszatéve a dobozkára a tetejét leteszem magam mellé. Ölembe veszem a másik csomagot. Könnyűnek tűnik, ezért megrázom, hátha hallok valamit, amiből rájöhetek, mi van benne, de semmi. Öt dobozt kell kicsomagolnom, mire eljutok az igazi meglepetésemhez. Ez még apróbb dobozban van, mint az ajándékkuponom. Kibontom a kicsi csomagot is, és eláll a lélegzetem. A dobozkában egy kicsi, sportos, mégis nőies autó kulcsa áll. Teljesen elképedek. Álmodni sem mertem egy saját autóról. Az elérzékenyüléstől könnyek gyűlnek a szemembe. - Mi a baj? - kérdezi Lena megijedve. Tisztára hülyén érzem magam, amíért elsírom magamat örömömben. Megrázom a fejemet, jelezve, hogy semmi baj, és felmutatom felé a kulcscsomót. - Úgy tűnik, most már akkor látogatlak meg, amikor akarlak. Meg fogsz unni egy éven belül - vigyorgok a könnyeimmel küszködve. Álljatok már el! - Istenem! - sikít Lena örömében, és a nyakamba ugorva a padlóra nyom. - Ezt ki kell használni rendesen. Mindenki nevet körülöttünk, mire Lena észbe kap, és lemászik rólam. - Elnézést, Mrs. Ellison, nem úgy értettem, hogy... Na, jó, mégis. Vissza kell élni a lehetőséggel, szóval jöhetsz akár minden héten, ha tudsz. Odamegyek anyáékhoz, megölelem mindkettőjüket, Jason szüleit is, és ismét megköszönöm az ajándékokat. Jason eközben eljött a karácsonyfa mellől, a kanapéhoz húz, leültet maga mellé, ölbe veszi a gitárt, és egy kellemes karácsonyi dalba kezd. Hihetetlenül jó hangja van, az érzékeim kiélésednek az összes rezdülésre, az erőteljesebb részeknél borzongás fut végig rajtam. Még egy ártalmatlan karácsonyi dal is olyan hatással van rám, mintha próbálna levetkőztetni vele. Ekkora közönség előtt nem szép dolog lázba jönni, de hát ki hibáztathatna érte. A dal véget ér, mindenki tapsol, mindenhol csak széles, vidám mosolyokat látok. Jason leteszi a gitárt maga mellé az ágyra, a zsebébe nyúl, elővesz belőle egy apró dobozkát. Reméltem, hogy legalább ő nem költ rám, hiszen mindenem megvan, amire csak szükségem van, de hát nem is ő lenne, ha nem hagyná figyelmen kívül a kérésemet. Leemeli a doboz fedelét, és egy gyönyörű ékszert emel ki belőle. A nyakláncon egy hangjegy alakú, kövekkel kirakott fekete medál van, a két szárát a J&K felirat köti össze. Ezek is kövekkel vannak kirakva. Ha eddig nem lett volna teljes a mai napom, most már semmi sem hiányozna. Az a furcsa az egészben, hogy jobban örülök ennek az ajándéknak, amit nem akartam megkapni, mint az összesnek, amit ezen kívül adtak nekem. Többre értékelem még az autónál is, de persze azért is nagyon hálás vagyok, mert így eljuthatok a legjobb barátnőmhöz, akármikor szükségem van rá vagy fordítva. Ennyi kellett ahhoz, hogy a karácsonyom mesébe illő legyen, olyan, amilyet egy anyagias lány egyértelműnek gondolna. De én nem olyan vagyok. Én értékelek minden apró dolgot, minden pillanatot, ami képes mosolyt csalni az arcomra. A jövő karácsonyt is így szeretném eltölteni, ezekkel a csodás emberekkel körülvéve. Meg kell tanulni nem a pénz mögé nézni, és az ajándékokat várni, hanem a mellettünk álló emberek értekét észrevenni.
❄ BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!😍❤ 🎄
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
A regény már kapható az alábbi könyvesboltokban.
Libri https://www.libri.hu/konyv/christine_anne_colman.elveszetten.html
