"Hesla nem fenékig tejföl élete vitathatlanul is a tetejére fordul mikor végre talál egy nyomot ami az apjához vezethet. Asgard híres a titkokról és mikor a lány oda kerül, még nem is sejti mi minden vár rá. Talán még a kutató életét is visszasírja...
A mérgem egyszerűen mindent elködösít ahogy Loki felé ugrok, de az utolsó pillanatban Thor elkap, pedig már elképzeltem, hogy szét cincálom Loki fejét a körmeimmel. Rettentően fáj, hogy ezt mondja, hiszen több tized éven keresztül magam hibáztattam amiért anya meghalt. Végül lassan a magm iránti utálat az apám felé irányult. Ő nem volt ott soha nekem, nem segített nekem soha, hiába könyörögtem neki, hogy látogasson meg, soha nem tette. Most pedig, hogy Loki kimondta ezeket a fájó szavakat, felszakította a régen behegesedett szívem sebeit.
- Élvezed, hogy fáj?! - kiáltok rá a könnyeimmel küszködve. Thor elfordít a hetykén mosolygó Lokitól, arcomat megfogja, hogy a szemeibe nézzek.
- Hesla, hagyd Lokit. Ne foglalkozz vele. Ha beszélsz, segítek, hogy megtaláld apád, de kérlek ne öld meg. Jó szolgálatott tett, és jó barát. Kiskorom óta ismerem. - mondja lágy, biztató hangon. Összepréselem az ajkaimat. Szedd össze magad, Hesla! Ne vergődj, ne hisztizz, légy rideg és kiszámíthatatlan, úgy nem esik semmi bántódásod.
- Ajajaj, Thor! - kacag fel gúnyosan Loki - Ki is az érzéketlen? - kuncog kárörvendően. Hideg pillantást lövelek a fekete hajú felé, hiába szakad meg a szívem Thor szavaira, kihúzom magamat.
- Persze, jó, ő nagyon jó - ciccegek, búza szőke tincseimet hátra tűröm. Thor szájáról lelohad a mosoly, már épp magyarázkodna, mikor az ajkaira nyomom az ujjamat.
- Nem kell szónoklat, Thor. Értettem, neked itt volt, kiskorod óta ismered, jó barát - bicentek keserűen - De volt egy kibaszott gyereke, akiről elfelejtkezett vagy nem tudom. Ha gy vesszük árva vagyok, mert az anyám bele halt abba, hogy megszült. - nézek egy pillanatra Lokira, aki kifejezéstelen arccal bámul, de a szemén látom, hogy tudja miről beszélek. Gyorsan visszanézek Thorra.
- Az egész életem azzal telt, hogy küzdjek, ne kapjanak el, ne erőszakoljanak meg, ne tudják, hogy más vagyok, mert a középkorban sőt néha később is boszorkány üldözések voltak. Ugyan nem voltam boszorkány, de semmit nem változtam sok ideig és azt hitték az vagyok. Majdnem elégettek máglyán! - dörzsölöm meg idegesen az arcomat és el kezdek fel állni járkálni, hogy lenyugtassam az elmémet, ami szabadjára engedte az emlékeket.
- Hesla... - próbálkozik Thor, de leintem mérgesen. Most már Loki is felkelt és érdeklődve várja a folytatást. Tuti kárörvendeni akar, kiröhögni milyen szar életem van, de Thor... a szőke tekintete alatt újra kislánynak éreztem magam, akinek szüksége van egy báttyora, hogy megvédje. Nem félek gyengének lenni, tudom mikor kell megtörni, de ez most nem az a pillanat. Mély levegőt veszek, hagyom, hogy a szívverésem újra normális tempóban verjen.
- Mindegy, Thor. Megakarom találni, beszélni vele és megölni. Érzések nélkül, mert ez vezérel. A harag. A bosszú - tekintek Lokira, aki hirtelen elkapja a fejét.
- Miért akarod ennyire megölni? - lép hozzám közelebb Thor, vele párhuzamosan meg hátra lépek. Nem akarom, hogy közelebb jöjjön, mellette úgy érzem, hibát követek el, ami eltántorít a célomtól. De ez kellene, nem? Ez lenne a helyes, amit mindenki elvárna tőlem. Megbocsátani. Én nem vagyok képes rá. A fejem ég a sok gondolattól, leülök az ágyra.
- Kérlek, Thor... menjetek ki. Pihenni szeretnék, ígérem semmi rosszat nem fogok csinálni. - pillantok fel, hogy lássák, nem hazudom, csak a szín igazságot mondom. Thor vonakodva bólint, látom rajta, hogy legszívesebben faggatna, de még sem teszi, amiért egyre jobban kezdem megkedvelni. Viszont Loki egy fikarcnyit se mozdul, csak áll és bámul rám, mint aki el sem hiszi, hogy itt vagyok. Csúnya pillantást kap tőlem.
- Loki, gyere! - szól rá Thor, de a fekete hajú megrázza a fejét.
- Mindjárt megyek, beszélgetek kicsit a fattyúval. - mondja negédesen. Kedvem támad újra felképelni, de végülis igaza van, de rohadt szar érzés mástól hallani. Thor elhúzza a száját, de nem mond semmit, kimegy csendesen maga után becsukva az ajtót. Loki mellém telepszik, rögtön arrébb is húzódom, mert idegesít a közelsége. Ez nem normális, én mondom!
- Miről akarsz beszélgetni, asgardi ficsúr? - kérdezem tőle a lehető leggúnyosabb hangommal, amire persze egy fintort kapok tőle, mi mást?
- Szóval nem is érdekel az ajánlatom? - villant egy olyan mosolyt amivel tudja, hogy felkelti az érdeklődésemet. Nem megyek bele, hisz úgysem érdekel, semmi jót nem tud mondani.
- Milyen ajánlat? - a francba, mégis érdekel! Nyertes mosoly kúszik az ajkaira, de azonnal megkomolyodik, mielőtt beszólhatnék neki.
- Segítek megölni, Heimdallt. - feleli könnyedén, mint ha csak azt mondaná, hogy kint süt a nap. A szemem elkerekedik, majd kitör belőlem a röhögés.
- Te? Neked mit ártott az a Heimdall? - kérdezem mézes-mázas hangon. Sértődött pillantást vet rám, ami azonnal nyálasra vált.
- Az legyen az én titkom. - feleli titokzatosan. Kérdőn felvonom a szemöldököm, de nem mond semmit.
- Miért kellene megbíznom benned? Mi a garancia, hogy nem csak azért akarsz szövetséget kötni velem, hogy utána segíthess a bátyádnak visszadugni engem a cellába? - kérdezem gyanakodva. Mindig is szkeptikus voltam az emberekkel, vagyis leginkább azután miután meghalt nagypapám és nagymamám. Az emlékükre összeszorul a szívem, de igyekszem visszanyomni az érzést, nehogy újra elbőgjem magam, főleg egy olyan férfi előtt, aki tuti nem arról híres, hogy síró nőket vigasztaljon meg. Tipikusan az a pasi, aki előbb futna el, mintsem megöleljen.
- Nem elég a szavam? - kérdezi, ajkaira kisfiús mosoly kúszik, de azonnal megrázom a fejemet.
- A szavad nálam semmit nem ér - felelem határozottan. Megforgatja a szemeit.
- Rendben, akkor mond mit szeretnél tőlem, hogy higyj nekem, holtan akarom látni az apádat? - hajol közelebb, de most nem húzódom el, nem félek tőle és a közelségétől. A gondolataimba merülök. Mit kérhetnék tőle amivel egészen biztos betartja a szavát és nem akar átverni. A tekintetem felcsillan ahogy eszembe jut a megoldás.
- Add nekem azt a tárgyat, ami a világon a legfontosabb és ha megöltük apámat, visszaadom neked. - felelem büszkén, amiért ez eszembe jutott. Loki arca elsápad ahogy kimondom a kérésemet.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
