who are you? ~ jikook | ✔

34. fejezet

Leült az egyik padra, jelezte, hogy üljek le én is mellé, de eszem ágában sem volt. Keresztbe fontam mellkasom előtt a karjaimat és igyekeztem magabiztos külsőt felvenni, pedig belül hatalmas harc dúlt bennem. Pár másodpercig csak nézett engem, majd lehajtotta a fejét és sóhajtott egyet.

- Nem így terveztem - nyelt egy hatalmasat, majd felpillantott rám. - Amikor belementem a fogadásba úgy voltam vele, hogy sima lesz, te is benne leszel és egy éjszaka alatt le is tudom. Csak kezdtelek egyre jobban megismerni és rá kellett jöjjek, hogy te nem olyan vagy. Komolyan mondom, hogy nálad jobb emberrel még sosem találkoztam és ezért is érzem magam rohadt szarul. Nem elég, hogy először még a koromról is hazudtam, még meg is rontottalak, ha ezt lehet így nevezni. Bevallom őszintén, hogy az első csókunkkor még a fogadás lebegett a szemeim előtt, de utána már nem. Annyira el szerettem volna mondani neked, hogy várnunk kellene szilveszter utánig és utána belevágni ebbe az egészbe, de basszus melletted rohadtul nem bírtam visszafogni magam. Elkezdtem hozzád vonzódni és nem ment az önkontroll. Annyiszor próbáltam neked elmondani, hogy van valami, amit nem tudsz, de sosem volt elég bátorságom kimondani. Utálom magam, amiért bántottalak, érted? Egy utolsó szemétnek érzem magam és annyira szeretném, ha adnál egy utolsó esélyt. - mondta végig egy szusszal, én pedig nagyjából mondandója felénél bekönnyeztem. - Komolyan szeretlek, hinned kell nekem.

Csak álltam és bámultam őt, miközben könnyeim folyamatosan potyogtak. Meg szerettem volna ölelni Jimint, hiszen már egy darab öleléssel is képes volt megnyugtatni, de most nem lehetett. Szavai fájtak, de egyben meg is melengették a szívem, még sem lettem volna képes neki elsőre megbocsájtani. Átvert és megalázott, hiába szeretett belém. El kellett volna mondania vagy vissza kellett volna fognia magát.

- Most megyek - motyogtam és jobbnak láttam, ha minél hamarabb elmegyek onnan, mert nem akartam előtte zokogni.

- Ne - pattant fel Jimin a padról és a csuklómnál fogva visszarántott magához.

Derekamnál fogva húzott közelebb magához és átölelt. Olyan szorosan ölelt, mint aki komolyan attól fél, hogy elveszít. Olyan filmbe illő volt ez a jelenet, hogy ha valaki mesélte volna nekem, hogy ez történt vele, szerintem el sem hittem volna neki. Eddig bírtam tartani magam, hangos zokogásba törtem ki és, ha Jimin nem fog, akkor simán összeestem volna. Annyira fájt még mindig, amit tett velem és még mindig átverve éreztem magam, de jelenleg nem volt erőm eltolni magamtól. Jól esett, hogy szorosan magához ölel, még ha miatta is sírok igazából.

- Annyira sajnálom, Jungkook - szorított még jobban magához, én pedig a mellkasába temettem a fejem.

- Úgy utállak! - nyöszörögtem és igyekeztem a számon levegőhöz jutni, mert az orrom már teljesen bedugult.

- Megérdemlem - kezdte simogatni a hátamat Jimin, a sírásom pedig kezdett alábbhagyni. - Nyugodj meg, minden rendben van.

- Rohadtul nincs semmi rendben - ráztam meg a fejem, majd hátrébb hajoltam tőle, hogy letörölhessem könnyeimet az arcomról.

Nem szólt semmit, de még mindig fogta a derekamat, ami kicsit zavaróvá vált, ezért el is léptem tőle. Szipogtam egyet, majd egy mély levegővétel után rá pillantottam. Az arcát tanulmányoztam és meglepődtem, amikor szemei csillogtak. Ő is bekönnyezett volna? Ah, biztos nem, hiszen ő Park fogadást kötök mindenkivel és átbaszok mindenkit Jimin.

- Nem megy - ráztam meg a fejem, majd meg sem várva a válaszát rohantam el tőle.

Mutattam Jihyunéknak - akik szerintem mindent láttak a köztem és Jimin történtekből -, hogy jöjjenek, mert minél hamarabb el akartam tűnni onnan. Szerencsére értették a célzásomat és azonnal utánam is rohantak, majd meg sem álltunk egészen a három utcányira lévő kávézóig. Szerencsére sikerült valamennyire rendezni vonásaimat, bár a szívem még mindig eszeveszettül dobogott és az orromon még mindig nem kaptam levegőt. Az emeletre mentünk fel, szerencsénkre az egyik sarok szabad is volt, így oda telepedtünk le mindhárman. Miután leadtuk a rendelésünket síri csend telepedett közénk. Tudom, hogy nekem kellett volna valamit mondjak, de egyetlen szó sem jött ki a torkomon. Nyeltem egy hatalmasat és végignyaltam alsó ajkamon, majd a velem szemben ülőkre pillantottam.