who are you? ~ jikook | ✔

37. fejezet

Apának nagyjából fél ötkor telefonáltam, hogy jöhet értem, hiszen addigra úgy ahogy megbeszéltük Jiminnel a dolgokat. Miután átléptem a gyönyör kapuján a konyhapadlón, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sétálni egyet, hiszen ma nem volt olyan hideg kint. Igazából csak a panelházat kerültük meg párszor, miközben Jimin arról regélt nekem, hogy hogyan zaklatta Seungmint és Jihyunt, amikor engem nem ért el. Nem bírtam ki nevetés nélkül, amikor közölte, hogy mindketten rohadt gyerekesek és csak felidegesítették, mert először nem is voltak hajlandók vele szóba állni. Rákérdezett arra, hogy én mit csináltam szilveszter utáni héten, de nem akartam neki elárulni, hogy konkrétan depresszióba estem miatta és minden napomat bőgéssel kezdtem és fejeztem is, szóval azt kamuztam neki, hogy sorozatoztam. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát a történtek miatt, mert kár lenne a múlton rágódni, hiszen akkor sosem lennénk képesek továbblépni és a jelenre koncentrálni. Úgy éreztem, hogy komolyan megbánta amit tett és hiszek abban, hogy innentől kezdve minden rendben lesz és lassan, de biztosan újra olyan lesz minden közöttünk, mint volt. Sőt, szeretném, ha még jobban megismernénk egymást, ha sok időt töltenénk együtt és, hogy most már komolyan boldogok legyünk együtt.

Apa felcsengetett Jimin lakására, mire beleszóltam a telefonba, hogy már megyek is, mert nem akartam, hogy sokat várjon rám. Így is hálás voltam neki, amiért fuvaroz engem, nem szerettem volna még megváratni is. Egy szájra puszival köszöntem el Jimintől, viszont az apró pusziból csók lett, szegény apának meg még is várnia kellett pár percet, mert felduzzadt, piros ajkakkal azért még sem akartam, hogy meglásson, mert akkor egyből leesett volna neki, hogy mi ketten mit is csináltunk ez elmúlt pár óra alatt. Ezért megálltam az első emeleten és percekig sétálgattam végig a folyosón, majd amikor megbizonyosodtam róla, hogy most már viszonylag normálisan nézek ki, beszálltam a liftbe és a földszint felé vettem az irányt.

- Bocsi, csak elromlott a lift, szóval lépcsőn kellett jöjjek - kértem elnézést apától, amikor végre valahára kiértem a panelház elé.

- Semmi baj - mosolyodott el és már meg is indult a kocsi felé.

Felpillantottam Jimin lakására és elmosolyodtam, amikor megpillantottam az ablakban, ahogy minket figyel. A konyhája pont erre nézett, szóval az ablakon simán kiáltott. Intettem neki egyet, mert apa amúgy sem figyelt már és hiába volt közöttünk pár emelet különbség, még innen lentről is láttam, hogy puszit küldött nekem és azt mutatta, hogy majd beszélünk telefonon. Ajkaimat beharapva szálltam be apa mellé a kocsiba, viszont amikor apára pillantottam, egyből elment az életkedvem, hiszen tudtam, hogy nem igazán fog tetszeni, amit mondani készül majd.

- Otthon beszélünk majd - mondta komoran, mire én csak bólintottam egyet.- Hárman.

- Minden rendben? - kérdeztem egy oktávval magasabban, mint szoktam.

- Nem tudom - vonta meg vállait.

Beindította az autót, én pedig levegőt is alig mertem venni, nem hogy ránézni. Tudtam, hogy valami fontos dologról lesz szó, hiszen sosem szokta bejelenteni előre, ha beszélni szeretne velem. Főleg, hogy most hozzá is tette, hogy anyával egyetemben fog megtörténni az a beszélgetés, nekem pedig egyből az jutott eszembe, hogy Jiminről lesz szó. Hiszen mi más lenne? Anya szerintem tudja, hogy nem csak haverok vagyunk az egyetemistával és apa sem hülye, lehet neki is szemet szúrt, hogy szilveszter előtt nagyon sokat találkoztam Jiminnel, szilveszterkor bőgtem egy sort a kocsiban, utána pedig bezárkóztam a szobámba és remete életet éltem egy egész hétig. Így belegondolva simán ki lehetett következtetni, hogy ki miatt voltam ennyire magam alatt.