Someone | ✓

Köszönet nyílvánítás + új könyv

Hát, itt a vége, el sem hiszem...

Ugye maga a történet egy komolyabb témát dolgoz fel, és nincs egy túl boldog hangulata. Ez részben azért is alakult így, mert egy szakítás körül forog az egész, részben meg mert akaratlanul is belevittem a saját érzelmeimet, amik az utóbbi időben főként a magányosság és a szomorúság volt, de erről bővebben írtam a "Barátok" kifakadásomban is.

Szóval el sem hiszem hogy ez a történet megszületett. Ez az első befejezett, viszonylag kidolgozott és átgondolt történetem, olyan amire büszke vagyok, mindent sikerült benne úgy megírnom, úgy alakítanom, hogy az tetszen nekem (magammal kapcsolatban baromi kritikus tudok lenni), és remélem nektek is. Úgyhogy ez lett a végeredménye a szeptember óta tartó publikálásomnak, és rengeteg pötyögésnek a laptopomon, és a telómon.

Már sok köszönet nyílvánítást olvastam, akár papír formájában megjelent regényekben, akár itt a Wattpad-os könyvekben, de még mindig fogalmam sincs, hogy ezekbe mit is kéne írni, azon kívűl, hogy mérhetetlenül hálás vagyok a drága szomszédnak, amiért minden reggel a fűnyírásra vagy a favágásra kelek fel, aztán a lánynak, akit a legjobb barátnőmnek hittem, hogy elhagyott és így hirtelen rengeteg szabadidőm lett, meg persze Shawn Mendes-nek, Marshmello-nak és James Arthurnak, amiért rengeteg számmal láttak el, de a legjobban természetesen nektek köszönöm, nektek akik most ezt olvassátok, hogy csillagoztatok, kommenteltetek, hogy ennyit segítettetek nekem. Hogy ha kirakok egy kiborulós csapongó valamit, akkor azonnal elárasztanak a kedves kommentek, és rám is írtok egy jó páran, szóval azt hiszem nálatok jobb olvasók nincsenek is. :)

Egészen eddig azt hittem, hogy az ahogyan egyes írók hálálkodnak, meg köszöngetnek az baromi sablonos, meg hogy egy kommentnek vagy vote-nak ennyire nem is lehet örülni, meg hogy ez már túlzás, de rájöttem hogy ez valóban ilyen jó érzés. Egyetlen vote-nak vagy kommentnek is sikoltozva szoktam örülni, ami elég betegesnek tűnhet, de azok akik szintén írók szerintem ezt átérzik. Amikor egy rossz nap után feltöltök egy részt és reagáltok rá, akkor azonnal felvidulok, és átjár a boldogság, meg hasonló nyál dolgok, amiket nem írok le inkább. Igen, ez igenis sablonosnak, mindennapinak tűnik, de amíg ki nem próbáljátok, addig nem tudjátok milyen. De én kíváncsi voltam. És kipróbáltam. És nem bántam meg, nagyon nem. Köszönöm, hogy olvastatok, még találkozunk. :D

Azért halkan megsúgom, hogy tele vagyok privátban sztori ötletekkel, de nem hiszem hogy most azonnal elkezdenék publikálni egy új történetet. Még ki kell "pihennem" ezt, és felfognom hogy van egy befejezett, kerek egész történetem.

És most megyek fizikát tanulni - ezt gondoltam csak úgy megemlítem ;D

A legeslegvégére pedig még egy kis önpromo csak hogy biztosan sebki ne maradjon le 😂: az új történetemet Polaroid címen találjátok meg a profilomon, már posztoltam is néhány részt. Lessetek bele, sokat jelentene nekem ♡

Egy kis ízelítő:

Tartalom:
Sosem gondoltam volna, hogy a (volt) legjobb barátnőm, pont azután fog totálisan kifordulni magából és elfordulni tőlem, miután közös kollégiumi szobába költözünk, Pécsről egyenesen a Budapesti nyüzsgésbe. Mit is mondhatnék? Akkor azt gondoltam teljesen felfordult a nyugodt megszokott életem, ám ez csak tetőződött, mikor felbukkant az egoista volt barátom, majd egy totális véletlennek köszönhetően a Margit-szigeten megismertem Gergőt, az én kócos, barna hajú félistenemet, vele együtt pedig a legjobb barátait, Márkot, Csongit, Mátét és Ádámot. Aztán természetesen, mint minden leendő gimisnek, ami esetükben is minden megváltozott a gólyatáborban, és csak hogy klisés legyen az egész, szereztem egy ellenséget is, aki suli legdekoratívabb és legnépszerűbb lánya lett hamarosan, ráadásul naná hogy azon nyomban kiszemelte magának Gergőt. A barátságok, szerelmek, viták és rengeteg érzelem mellett azonban továbbra is az egyetlen kérdés, ami foglalkoztatott, határozottan az volt, hogy Gergő vajon mégis mit érez, és milyen titkokat rejteget?