Sötét Pillangó (+18) H.S. ff.

IV.

     A házat gyorsiramban elhagytam. A könnyeim csak folytak le a pólómat csuromvizessé téve. Ötletem se volt hová menjek .

Hirtelen csak egy fény csapott meg . Felnéztem és megláttam ahogy Harry autója épp indulni készül. Hamar kiszaladtam az útra az autó elé, ami lassulni kezdett. Kinyitottam az anyós ülésnél az ajtót majd beszálltam a meleget nyújtó kocsiba. Harry aggódó tekintetét rám emelte.

- Mi történt? - kérdezte.

- Mhajd khésőbb elmesélem dhe ké..kérlek vigyél el innen. Kö..könyörgöm. - mondtam sírva. Szemeimet könnyfátyol fedte , mely vakságot okozott nekem. Fejem fájdalmas lüktetésbe kezdett, gyengének kezdtem érezni magam, mely újabb fájdalmat okozott a lelkemben.

Könnyfátyol a szememben,
mely a szívembe cseppenve
az égbe kiáltja jajongó fájdalmát...

Talán egyik kedvenc verseim közé tartozik , rengeteg érzelmet fojt magába. Hatalmas áldás azokra az emberekre akik letudják írni a lelkükben levő érzelmeket. Én sohasem lennék képes, csak szabadulni akarok inkább tőlük, megkönnyebbülni, hisz ezek csak egy újabb teher a hátunkon.
A legjobb dolog ilyenkor kiadni magadból mindent. Rengetegen vannak olyanok akik megosztják az élményeiket másokkal míg a másik fél megérti őket. Na de én nem bízok ennyire meg az emberekben sőt mostantól biztos nem. Egy újabb csalódás, egy újabb letört darab a szívemből melyet már senki sem varhat vissza a helyére .
Csend telepedett a kocsira, csak az én sírásom hallatszódott. Éreztem ahogy Harry tekintete rajtam pihen, de mégse szólal, talán jobb is így. Összehúzva magamat helyeztem a fejemet az ablakra.

Néztem az elsuhanó fák lombjait melyek ide-oda libegtek a szél hatására. A nyugalom körülöttem csak forgott én meg könnyekkel áztatva hunytam le szemhéjam, mely nedves és felduzzadt szemeimet védték. Szemeim feladták szolgálatukat, elvakítva az ablakon keresztül levő táj látványától. Még átfutottam a gondolataimon a ma történteket, majd az álmok világába merültem, nem is gondolkodva azon mi történhet velem, míg nem vagyok magamnál.
Csak remélkedni tudtam a jóra, ami a nem nagyon adatik meg nekem.

Már semmit sem tehettem csak egy utolsó dolgot hallottam meg , mely Harry dörmögő hangja volt:

- Majd én megóvlak mindentől
babygirl...!
Remélem nem csak a képzeletem szüleménye.

-------------

Egy kisebb fényességre ébredtem. Hogy eltelhetett az idő. Szemem lassacskán felnyitottam mire nagy csodálat került az arcomra. Egy óriási ágyban voltam egyes egyedül. A szoba önmagában letisztult és hangulatos volt , a falak fehérek , minden bútordarabnak megvolt a maga stílusa. Az ágy mellett egy nagyobb gardrób, gondolom tele ruhákkal, egy kisebb asztal melyhez tartozott két kényelmes fotel. Az ággyal szemben egy hatalmas tévé és rengeteg festmény a falakon mely otthonossá tette a szobát.
Igazi kis vendégszoba , gondolom.
A falon egy óra is elhelyezkedett mely hét órát mutatott.

Kiszálltam az ágyból, majd a lábamat a pihe-puha szőnyegen pihentettem. Körbesétáltam az egész szobát, majd a kilincsre helyeztem a kezem. Kinyitottam majd egy hosszú folyosót vettem észre négy ajtóval és az egyik végén egy lépcsővel mely egyenesen le vezetett.

Erőt véve magamon lementem, majd egy hatalmas nappaliban tálaltam magam. Újabbnál újabb és modernebb bútorok foglaltak helyet. Egy kényelmes kanapé mely egy nagy tévére nézett, egy hatalmas étkező is helyet tálat itt és egy óriási festmény. Ez a szoba is letisztult volt de óriási az én otthonomban lévőhez képest. A nappaliból a konyhába lehetett menni egy kis folyosón keresztül. Beérve megpillantottam az asztalnál ülő Harryt, ahogy épp a telefonját bújja és a kávéját szürcsöli.

- Jó reggelt. - szólalok meg kicsit halkabban, mire az ifjú rám emeli tekintetét. Gyönyörű smaragdjai most az én barnáimat bújjak. Haja borzos mely azt mutatja ki, hogy nemrég kelt. Testét egy szürke póló takarja mely láttatja az izmait és egy feszes nadrág ami kimutatja vékony és egyben izmos lábait, melyeket irigyelni lehet.

- Neked is jó reggelt! - hangja sokkal mélyebb és dörmögős volt, mint ahogy eddig, ami egy fura mégis pozitív érzést keltett a gyomromban. - Kérsz kávét?

- Az jól jönne. - válaszoltam, majd felállt levett a polcról egy csészét és töltött a forró italból.

- Tej vagy cukor ?

- Köszönöm egyik se, érezni szeretem a kávé erős izét. - mondtam, mire Harry bólintott, majd újra helyet foglalt az asztalnál. Én is így tettem így leültem szembe vele.

- Na és most meséld a tegnapit. - tekintetét rám emelte és kérdőn várt a válaszomra.

- Hát kicsit hosszas a történet, de röviden annyi, hogy a legjobb barátom, sőt az egyetlen, hát hogy is mondjam szépen... ezt nem lehet szépen mondani tehát a lényegre térek lefeküdt az anyukámmal. - mikor az utolsó szavakat kimondtam, Harry szemei tágra nyíltak és meg láttam bennük a kudarcot és a sajnálatot.

- Erre szavak nincsenek , megértem a tegnapi reakciódat és őszintén sajnálom. - mondta mély hangján.

- Ne sajnálj, ezzel semmit sem oldasz meg. Csak én segíthetek magamon. - tártam ki gondolataim.

- De egy támaszod azért lehet és hidd el vannak akik segíteni akarnak. Most nem azt mondom, hogy mindenkiben megbízhatsz, de van akiben igen.

- Lehet, hogy vannak akik segítenek pár dologban, de az ideiglenes. Csak tapasztalat, az egyetlen jó dolgot is elvette tőlem az élet. Millió ember van, de épp őt kellett tőlem elvegye így az egész életemet átrendezve. - és itt már nem bírtam, a mécses újra eltört mely a belső könnyeket eresztette.

Nem bírok azzal a tudattal élni, hogy az élet ilyen kegyetlen, hogy ilyen könnyen elveszi tőlünk talán az egyetlen személyt aki igazán szeret téged.
Tíz év telt el és még mindig őt hiányolom az egyetlen embert aki megtudott vigasztalni, aki csak mosolyt csalt az ajkaimra, mely most sós vízzel áztatottak. A könnyeimben csak úgy fuldokoltam, mígnem két kart éreztem meg hátulról megölelni remegő testem. A hirtelen tettől kicsit megugrottam, de a borzongás amit előhozott belőlem jól esett. A teste meleget árasztott mely engem is melegített, de nem csak kívülről, hanem belülről is, melengette lelkemet. Mintha az a pillanat örökké tartott volna. Percekkel később már csak szipogtam.
Végtelennek tűnő időből kiugrasztottam magam amit Harry is megérzett és lassan elengedte törékeny testem .

- Csak értsd meg minden rossz után jön a jó. Apukád elvesztése nagy zűrt okozhatott lelkedben de nem veszett minden el. A remény egy hű szolga melyben ha megbízol csak is jutalmad lehet. Az emberek között télleg vannak olyanok akik segíteni akarnak, csak nyitva kell tartanod a szemeidet. Én itt vagyok és segíteni akarok semmi hátsó szándékkal. De nem várom el, hogy rögtön higgy nekem, eleinte csak bizonyítani akarok . Remélem megengeded és ennyi esélyt adsz nekem. - mondta ezt
mind a szemembe. Smaragdjai csak igazságot szolgáltattak válaszomat várva, mely még nem fogalmazódott meg bennem.

Azt se tudtam mit akar pontosan , de azt se, hogy azt honnan tudja, hogy apukámról beszéltem, hisz egy szóval sem mondtam . Ennek mind utána kell járjak mielőtt bemennék az egészbe.

---------------------

Húúú... télleg rég írtam és ezt nagyon sajnálom, de az utóbbi hónapjaim tele voltak programokkal. És hát télleg késve,  de (mindjárt két hét telt el) -> Búék!
Nem ígérek mostmár télleg semmit de remélem, hogy a következő rész mielőbb kikerül.

Nagyon köszönöm az eddigi támogatást.