Átalakulva

I. Fejezet

A gyár tetejéről Benedek volt az, aki legelőször észrevette őt.
A srác ijedtében eldobta távcsövét, ami a földön landolt, az üveg darabjai pedig reccsenéssel adták tudtára nemtetszésüket. Ezért a művesek meg fogják ölni. Mindegy, jelenleg a legfontosabb feladata úgyis az volt, hogy harcra készítse a gyakornokokat. A temetését megszervezheti később is.

-Átalakultak 6 óra 12 percnél - kiáltotta, majd a többiekkel együtt ő is elővette íját és célozni kezdett a tisztáson vonagló testekre. - Minimum ötvenen vannak, egy ismeretlen szalad előlük. Segítenünk kell neki! Háromig számolok és lőjetek! Mindenki kész? Egy, kettő... TŰZ!
A menekülő lány elég hamar a gyár közelébe ért. Nem is volt ideje felmérni a terepet, mert útközben egy soványabb átalakult belekapaszkodott a hátába. Hegyes karmait belé mélyesztette, ezért ő különböző mozdulatokkal igyekezte levakarni magáról az éhes lényt. Mielőtt sikerült volna, egy nyílvessző szakította szét az említett koponyáját, így az kiengedett erős szorításából és a földre esett.
A gyár kapuja kinyitódott, de a lány nem ment be rajta, mert meg akarta mutatni, hogy nem gyáva, ezért intett, hogy becsukhatják. Megfordult, hogy aprítani kezdje az ellenségét. Kedvenc kését már a kezében tartotta, ami végül egy termetes átalakult férfi nyakában landolt. Tekintetéből teljesen eltűnt az élet minden jele, testét csupán csont és bőr alkotta. Holtsápadt bőrén keresztül már-már látni lehetett a koponyáját is. De a legijesztőbbek mégis a tűhegyes fekete fogsora és hosszú, piros karmai voltak.
A lányt oldalról támadták, az egyik egy vakarcs volt, vele kezdett. A gyerek jobb karja hiányzott, hát tett róla, hogy sántítson is: kését a fiú lábába szúrta. Az átalakult fülsüketítő visítást hallatva a földre roskadt, de ő könyörtelenül a fejére taposott, már csak megszokásból.
A hónapok alatt kezdte egyre jobban feldolgozni a tényt, hogy egykori embereket öl. Sőt, lassan megkedvelte ezt, leginkább múltbeli sérelmei miatt, hiszen kiélhette az embertársai iránti gyűlöletét. Bár ezek a lények bárminek elmondhatóak, csak embereknek nem.
Elkalandozott, akkor eszmélt csak fel, mikor egy molett nő kapálózva igyekezte megharapni. Ez nem sikerült neki, de azt elérte, hogy a tinédzser hanyatt essen, ezért ráfeküdt. Ő pisztolyát előkapta a hátsó zsebéből és egy golyót eresztett a nő fejébe, az átváltozott vére pedig vulkánként fröccsent ki. Gyorsan letörölte a vért a kezével, legurította magáról a holttestet és feltápászkodott.
Nyílvesszők százai hasítottak a levegőbe. Hirtelen valami megragadta a lány bokáját, ő pedig gondolkodás nélkül a kéz tulajdonosába eresztette utolsó megmaradt golyóját. Sikeresen eltalálta az egyik derék- és lábnélküli férfi gerincét, viszont az említett egyre erősebben húzta saját maga irányába őt. A tölténye is kifogyott és látszólag fentről senki sem vette észre kínlódását. Ha a késsel lehajol, hogy fejbe szúrja a fertőzöttet, az lehet beleharap, márpedig ő nem igazán szeretett volna átváltozni. A célzás sosem volt az erőssége, de most csak erre hagyatkozhatott, mert a férfi lassan a fejét a lábához kezdte vonszolni, fogai csattogtatása közben. Eldobta kését, ám az párcentivel az átalakult feje mellett fúródott a földbe. Táskája a háta mögött hevert néhány méterrel, tele még több fegyverrel. Vágyakozóan pislantott arrafele, de tudta, hogy semmi esélye sincs elérni őket.
Kénytelen volt leülni, így szabad lábával rugdoshatta támadója fejét, aki egyre csak közeledett, csakhogy koponyájában máris egy horpadás volt fellelhető. Bakancsa kezdte felmondani a szolgálatot, de addig kitartott, amíg végre valahára a lövészek közül az egyik észrevette a lent folyó küzdelmet. Pont időben figyelt fel erre, ezzel megmentve a lány életét.
Hálás tekintettel lesett fel, megpihent egy kicsit, majd összeszedve kését és táskáját talpra állt. Körülnézett, mindenhol fehér testek hevertek, hiányzó végtagokkal, szívükből vagy fejükből kiálló nyílvesszőkkel. Ekkor a gyár kapuja nyikorogva kinyitódott épp annyira, hogy beslisszanjon rajta. Óriási hátizsákját eddig a kezében fogta, ám bent, a biztonságban, hátára csatolta.
Az itt lakók körbevették őt. Többségük arca kíváncsiságot tükrözött, hiszen egyre ritkábban jártak erre újoncok, sőt, két hónapja egy sem tette be ide a lábát. Voltak, akik mérgesen vizslatták, mintha bármelyik pillanatban rájuk támadhatna, olyanok is akadtak, akik tátott szájjal csodálkoztak az arcán éktelenkedő karmolásnyom miatt. Legtöbben magukban elmormolták az előítéleteiket és félelmeiket, ellenben az idősek hangot is adtak bizonytalanságuknak, ezzel elindítva egy kérdészuhatagot a lány felé. Miután észrevették, hogy nem válaszol, elhallgattak. Az fel sem merült bennük, hogy esetleg egyszerre csak egyikük kérdezzen.
A csöndet végül a lány halk, de határozott hangja törte meg: