Kezdetek

33 1 0
                                    

Nem is tudom hol kezdjem 17 éves vagyok. Éneklek már kis korom óta. Az egész énekes karierem ott kezdődött, hogy maganak elkeztem énekelgetni. Aztán mikor még az általános iskolába jártam  jelenkeztem ének karra elég jól sikerült. Szólót is énekeltem, mert azt mondták hogy tehetséges vagyok a családom pedig csak bátorított, mert tudták hogy elég félénk voltam. Elvállaltam azt amit csak lehetett nyertem díjakat és jó pár érmet is. Szóval az általános így ment. Aztán magán tanuló lettem. Egész jól ment a tanulás. Még most is magántanuló vagyok. A sok utazgatás mellet nem igazán tudok suliba is járni így sokkal könnyebb ha magán tanuló vagyok... Ráadásul nem kell olyan korán kelnem😂. Aztán ismerkedni keztem a youtube-val. Fel raktam az első éneklős videóm. Bevallom egy kicsit féltem...najó nagyon féltem. Aztán meg néztem, hogy mennyi megtekintés van rajta és csak azon a videón volt 1 millió megtekintés. Szaladtam anyához megmutatni, aztán jöttek máris anyának a levelek hogy szívesen fogadnak engem menedzserek meg ilyesmik. Anya egy kicsit óvakodott ettől az egésztől,de én mondtam hogy ha már itt tartunk akkor mennyünk el egy meghalgatásra. Elmentünk... Azt mondták nagyon jó hangomvan felvesznek. Nagyon boldog voltam. Azt mondták ha most elkezdek írni egy dal szöveget felevehetjük és mekcsinálhatjuk a videó klippet és mehet ki a youtubera. Azt feletem nekik hogy rendben. Elköszöntem tőlük és megfoktam anyát beültetettem a kocsiba mondtam anyának hogy indulás haza levettem a kabátom és már mentem az íróasztalhoz megírni az első saját dalom. Addig bem keltem fel az asztaltól míg késznem lett. Nagyon izgatott voltam kicsit féltem is, de elnyomta a félelmemet az izgatottsák. Elmentem gyorsan megettem a vacsorám fogat mostam, lefürödtem és repültem is az ágyba aludni. Majd másnap lett és starroltam reggelizni. Mondtam anyának hogy jó lenne ha iparkodna ugyan is kész a dal reggeli után egy két símítás a szövegen gyorsan felöltöztem és már indultunk is. Mikor oda értünk már rohantam a studióba úgy hogy a lábam se érte a földet. Bementem a studióba megnyugottam és köszötöttem őket.
Én: Sziasztok! Meghoztam a dalt.
Menedzser: Szuper! Akkor mehetsz is a fülkébe énekelni.
-bevallom nagyon izgatott voltam de tudtam hogy jó lesz. És el is kesztem énekelni. Láttam hogy ámulnak ahogy éneklek mien átéléssel és szenvedéjjel. Elég gyorsan ment az éneklés, majd megcsináltuk a videó klippet és ment is youtubra. Nagyon sokan megnézték. És erre azt mondtam hogy már nincs vissza út folytatnom kell amit csinálok. És írtam tovább a dalokat. Volt egy két szám amivel arattam pl.: Ocean Eyes, You should see in a crown, My boy, Copycat, Idontwannabeyouenymore. Aztán most jött egy új számom a: When the party's over. Itt tartok amit nagyon köszönök nektek!❤️ Ha ti nem lettetek volna én se lettem volna. Köszönöm hogy vagytok. ❤️

Sziasztok! Kim vagyok. Remélem tetszik nektek. Ez egy kitalált történet! Most azt szeretném leírni hogy mi lessz a továbbiakban: meg próbálom napló szerűen megcsinálni a folytatást tehát kitalálok valamit arra a napra majd kirakom. A kirakással kapcsolatban úgy szeretném megcsinálni hogy minden héten vasárnap rakom ki napokat és meg is fog jelenni a nap meg minden. De majd melátjátok hogy hogy lesz és megértitek a kommentekre probálok válaszolgatni meg minden. Ennyi lett volna ez a bejelentés vasárnap megy ki az új rész. Sziasztoook! ❤️

Belle Eilish Where stories live. Discover now