Halsey és Adam a legnagyobb boldogságban alkottak egy igazán mesebeli párt. Alkottak. Eltaláltad, múlt időben. De mégis mi történt közöttük, hogy fellépett ez az igen váratlan fordulat? Elárulom, hogy a fél iskola ezen rágódik lassan már egy hónapja...
Még a fesztiválon, másnap szakítottam Peterrel. Amikor a döntésem okát kérdezte, csak azt mondtam hogy mást szeretek, és így gondolom ő se szeretne velem járni, én meg képtelen vagyok.
A dolgaim... azóta mondhatni viszonylag rendeződtek. Végül felvettek a hőn áhított egyetemre, és Carol is a szomszéd városban járt főiskolára, így könnyen átvezethettem hozzá. A nyáron ugyanis megkezdtem a jogsimat, és aputól és Anne-től a sikeres vizsga után megkaptam életem első autóját. Vagyis igazából Anne régi, kissé leharcolt kocsiját - mert ő vett magának újat -, de ennek is hihetetlenül örültem. Szóval az életem kezdett normálisan telni, akárcsak mint a legtöbb egyetemistának.
Ami pedig Adam-et illeti, a fesztivál után kavartunk, együtt voltunk, de hivatalosan sosem mondtuk ki, hogy újrakezdjük. Ennek pedig egyetlen oka volt: az egyetem. Vagyis inkább az enyém és az övé közötti távolság.
Adam-et ugyanis felvették a Yale jogi karára, amiről mindig is álmodozott. Eszembe se jutott volna lebeszélni őt, vagy bűntudatot kelteni benne, egyszerűen csak kikísértem a repülőtérre, és elbúcsúztam tőle, ezúttal valószínűleg örökre. Természetesen nem nézett vissza a mozgólépcső tetejéről. De ő nem is az a fajta, soha nem is volt az. Azóta már biztos valami egyetemi kis csajjal van, mindenesetre én görcsösen kerültem minden információt vele kapcsolatban. Nem huányzott nekem az újabv szívfájdalom. Bár ez igazából nem szakítás volt, mert mint már említettem nem jöttünk újra össze, inkább tényleg csak egy búcsú.
Viszont végre azt tanulhattam cserébe, amit mindig is szerettem volna. Nyelveket, végre majd utazhatok, kommunikálhatok, ugyanis turizmus-vendéglátás a fő szakom, és feltett szándékom az elvégzése után beutazni az egész világot. Mert látni szeretnék szó szerint mindent.
Ezen kívül a költözésemkor megtaláltam a karácsonyi lapot, amit tavaly kaptam, azon belül is a még fel nem használt ígéretemet, hogy lehet tetoválásom, szóval már aznap be is jelentkeztem, és ennek köszönhetően, azóta is a bal csuklómon virít, egy csoda szép rózsa, ami a kedvenc virágom, Adam-től is mindig vörös rózsát kaptam, és az utolsó napon, amikor elbúcsúztunk is egy szál rózsát kaptam tőle. Szóval ez részben rá is emlékeztetett.
A cigit elhagytam, tulajdonképpen nem kellett leszoknom, vagy elvonnom magam tőle, hiszen nem is voltam rászokva, csak a végzős évemben jól esett ezzel kiengedni a feszültséget, de rájöttem hogy az ugyanúgy megmaradt, csak még károsítottam is a szervezetemet, szóval reggelente és délutánonként futni jártam, és tíz kilométer után eszembe se jutott hülyeségekkel foglalkozni, meg apróságokon felhúzni magam, hiszen mindig épphogy nem estem össze a fárdatságtól.
Szeptember egyik szombat reggelén pedig úgy keltem fel, hogy utálom a hajam, és azon nyomban rohantam a fodrászhoz, és levágattam a derékig érőt, vállig érőre. Eleinte szokatlan és furcsa volt, mindig kerestem a hajam, meg már nem volt mit csavargatni az izgulásom, idegességem, zavarom vagy bosszúm közepette, de már inkább imádom.
Szóval az életem zajlott a maga módján, egészen addig, míg azon a rettegett reggelen Ashley - az albérletes lakótársam - meg nem hívott az egyetemi szilveszteri buliba. Természetesen igent mondtam, mert nem szerettem volna megbántani, ugyanakkor féltem ettől a naptól, hiszen a tavalyi események fényében, rettegtem, hogy megint szarul kezdődik egy újabb évem. Arra pedig semmi szükségem nem volt, tavaly bőven kaptam a szilveszteri sírásból.
A buli tízkor kezdődött, de én csak tizenegyre értem oda, és erősen reménykedtem, hogy másfél órát kibírok balhék és félreértések nélkül. A fekete sportcipőmben, fekete farmeremben, és fekete kapucnis Babygirl feliratos pulcsimban azért rendesen kilógtam a csillogó-villogó, és flitteres mini ruhák sokaságából, de én inkább a kényelemre mentem rá. Természetesen az általam annyira utált tam-tam zene az ilyen események életető eleme, úgyhogy éjfél előtt már kezdett kicsit fájni a fejem a zajtól. Elszoktam a bulizástól, a fesztivál óta ez az első hely a gólyabálon kívül, ahol voltam, vagyis vagyok.
Éppen egy pohár pezsgőt töltöttem magamnak, amikor valaki határozottan megkopogtatta a vállamat. A pohárral a kezemben hátra fordultam, de azonnal le is tettem, és a nyakába borultam.
- Adam! Te mit keresel itt? De nem is ez a fontos, nagyon örülök, hogy itt vagy. Rég láttalak.
- Szia Halsey - ölelt vissza, és a mozdulata közben tökéletesen éreztem az illatát. Kissé kesernyés, fűszeres aroma, de ezt nem csak a parfüm teszi. Ez az ő saját illata, amit annyira nagyon imádtam.
- Milyen az egyetem? - izgatottan vártam a beszámolóját, hiszen egek, mégiscsak a Yale-re járt.
- Hát, rájöttem hogy a jog nem teljesen az én világom. Elég unalmasak és szárazak az óráim, szóval a következő félévet már nem ott töltöm. Vissza költözök Angliába, és felvettem az itteni egyetemen a turizmus-vendéglátás szakot. Még sem engedhetlek el tök egyedül világot látni. Valakinek el kell kísérnie, és a legjobb talán én magam lennék.
- Te lemondtál a Yale-ről miattam? - értetlenkedtem.
- Nem csak miattad, de főként. Az elmúlt pár hónap nagyon kemény volt nélküled, és hát képtelen vagyok ellenni, ha nem vagy a közelemben, szóval visszajöttem. Hozzád. Mert nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek - vallottam be mosolyogva, miközben könnyes lett a tekintetem.
- Tíz, kilenc, nyolc - kezdett el üvöltve visszaszámolni a tömeg - hét, hat, öt - Adam közelebb hajolt hozzám - négy, három, kettő, egy - a tűzijátékok kint, és bennem is felreppentek, ahogy Adam és az én ajkam találkozott. Körülöttünk mindenki zajongott, kiabált, és örült az új évnek, de én csak arra tudtam gondolni, hogy bár rengeteg nehézség árán, tele kitérőkkel, szívfájdalommal, vitákkal és elejtett csókokkal, most pontosan ugyanott tudtuk folytatni, ahol egy éve abbahagytuk ezt az egészet. És hogy mostantól aztán tényleg tökéletes lesz az életem. És hogy ez a legjobb szilveszterem egész életemben.
- VÉGE -
Most nagyon sok érzés kavarog bennem, de az biztos, hogy még várható egy köszönet nyilvánítás, én pedig ezzel a befejező résszel szeretnék nektek nagyon boldog új évet kívánni!
Love, Rose
Önpromo az új könyvemre: Polaroid néven találjátok meg a profilomon ♡
Egy kis ízelítő:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tartalom:
Sosem gondoltam volna, hogy a (volt) legjobb barátnőm, pont azután fog totálisan kifordulni magából és elfordulni tőlem, miután közös kollégiumi szobába költözünk, Pécsről egyenesen a Budapesti nyüzsgésbe. Mit is mondhatnék? Akkor azt gondoltam teljesen felfordult a nyugodt megszokott életem, ám ez csak tetőződött, mikor felbukkant az egoista volt barátom, majd egy totális véletlennek köszönhetően a Margit-szigeten megismertem Gergőt, az én kócos, barna hajú félistenemet, vele együtt pedig a legjobb barátait, Márkot, Csongit, Mátét és Ádámot. Aztán természetesen, mint minden leendő gimisnek, ami esetükben is minden megváltozott a gólyatáborban, és csak hogy klisés legyen az egész, szereztem egy ellenséget is, aki suli legdekoratívabb és legnépszerűbb lánya lett hamarosan, ráadásul naná hogy azon nyomban kiszemelte magának Gergőt. A barátságok, szerelmek, viták és rengeteg érzelem mellett azonban továbbra is az egyetlen kérdés, ami foglalkoztatott, határozottan az volt, hogy Gergő vajon mégis mit érez, és milyen titkokat rejteget?
