A jó, a rossz, és Martin Kratt

1. rész

Chris Kratt épp az iskola folyosóján pakolászott szekrényéből táskájába majd dolga végeztével bezárta az éppenséggel nem szükséges cuccokat tiszta, rendezett szekrényébe. Ám ahogy ez megtörtént és fordult a terme irányába valaki megragadta vállát mire összerezzent és füzeteit magához ölelte.

- Kész a házim, Kicsi? – karolta át Christ a magas, izmos, Damian aki szőkés-barna hajjal és szemmel rendelkezett. Nem sokára két haverja is megjelent mellette és ők is a kis esetlen fiúcskát nézték.

- Pe-persze hogy kész... - dadogott kissé ijedten a jó egy fejjel alacsonyabb fiúcska és rögtön térdeire ereszkedett, hogy a földre lepakolva elő kereshesse a fiú számára elkészített házikat. A szép, sorba pakolt füzetek között játszi könnyedséggel kereste ki és adta oda a házi feladatokat Damian-nek.

- Szóval itt a Történelem, Irodalom, és a Biológia. – adogatta sorba a lapokat rajtuk a kész házikkal majd felegyenesedett a földről.

- Jól van. – nézett végig a lapokon elégedetten Damian – Ügyes fiú! – paskolta meg Chris fejét mintha csak egy kutya lenne és tovább állt bajtársaival mire Chris egy hatalmasat sóhajtott a zsúfolt folyosón. Habár sok szemtanúja volt ennek az esetnek, nem nagyon foglalkoztak vele, mert ez már szinte minden napos esemény volt. Sokan próbáltak már segíteni Chris-en a kilencedikes éve alatt, de senkinek sem sikerült és már a végén csak úgy emlegették, hogy „A lehetetlen küldetés". Szeretett volna ő másként élni, de sohasem volt elég bátor ahhoz, hogy tegyen is valamit az ügy érdekében így inkább csak meghúzta magát, tette, amit kellett és remélte, hogy az iskola végeztével a szenvedései is véget érnek. Bár szenvedése annyi volt, hogy ha elfelejtett valamit megcsinálni Damian-nak akkor kapott egy kis fizikai fájdalmat a fiútól. Gyorsan vissza rakta füzeteit szekrényébe majd elsietett még a mosdóba. Ahogy beért már csengettek is így tudta Chris, hogy sietnie kell. Elvégezte hát dolgát, kezet mosott és szaladt is a már kiürült folyosón szekrényéhez. Kikapkodta cuccait és sietett az osztálytermébe mikor valaki karon ragadta. Chris ijedtében, ahogy megfordult mindent kiejtett kezéből. Rá se nézett az illetőre csak leguggolt füzeteit felszedni.

- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. – guggolt le vele szembe az ismeretlen és segített a fiúnak felszedni füzeteit majd mikor átnyújtotta az általa felszedett adagot akkor találkozott tekintetük.

- Kö-köszönöm. – vette el füzeteit Chris a kék szemű szőke hajú fiútól.

- Látom, sietsz, de azért tudnál segíteni? – kérdezte a Chrisnél magasabb fiú.

- Miben? – rendezte sorba füzeteit félénken kérdezve.

- A 10/A-t keresem. Tudod, új vagyok és... - nézett Chrisre hogy figyel-e rá egyáltalán a nagy rendezgetés közben.

- Óh, akkor te vagy Martin Kratt igaz? – nézett rá – Kövess, kérlek. – mondta neki kissé esetlenül és futni kezdett az osztálya felé.

- Értékelem, hogy segítesz, de muszáj így futni? Várj, legalább azt mondd, meg hogy hívnak? – sietett utána Martin értetlenül. Nem soká egy ajtó előtt megállt és bekopogott majd be is lépett.

- Christopher Frederick James Kratt, megtudhatnám merre járt? – nézett rá a történelem tanár szigorúan.

- Elnézést én... csak mosdóba mentem és... az idő elszaladt... sajnálom tanár úr... - szégyellte el magát lehajtott fejjel mire Martin belépett utána.

- Jó napot tanár úr. – lépett előre – Ne haragudjon... Chrisre? – érintette meg a fiú vállát mire az bólintott egyet, földre szegezve továbbra is tekintetét – Nekem segített, mert nem sikerült tájékozódnom ebben az iskolában. – mondta az osztály felé fordulva. – Martin Kratt vagyok, örvendek a találkozásnak. Ha jól tudom ez lesz az osztályom, ugye? – nézett a tanárra, aki bólintott neki egyet.