1millió

Legyen az első

Ez a könyv hozzád szól. De ettől függetlenül remélem nem olvasod. Kétlem, de ha mégis rámtalálnál, és lebuknék, legalább látni fogod hogy tényleg mennyire fontos vagy nekem. Tudom hogyha olvasod akkor magadra ismersz és elég egyértelmű az is hogy ki vagyok. Így, előre is bocsánat.

1.
Az utolsó órán ülünk. Én téged nézlek. Az első pad a te helyed, jobb oldalon és te ülsz a fal mellett. Mindig neki támaszkodsz a falnak és sosem ülsz normálisan. Nem mintha téged bármilyen felé képpen normálisnak lehetne nevezni, hiszen kitűnsz a többiek közül. Nézem ahogy nézed a táblát nézem ahogy kapargatod a falat. Megszólal a csengő. Mindenkinek lehangolt napja volt valószínűleg az időjárás miatt. Esik az eső de nem barátságosan, nyugatóan, hanem elszomorítóan és kormoran. Az egész osztály pakolja a táskáját és már készen áll a buszútra ami haza viszi rövidebb vagy hosszabb idő alatt. Kinek mi. Te csak haza sétálsz. Bármilyen idő lehet akár egy tornádó közepén, de te csak sétálhatsz mert túl közel laksz az iskolához. Én szépen Pedroval, Skylerrel és Meredithtel sétálok lefele a lépcsőn hevesen nevetgélve és próbálva nem leesni a lépcsőkről ami az eső miatt életveszélyesek. A fejemre húztam a kapucnimat és alig láttam oldalra. Éppen a buszmegállóban vártunk a buszra ahogy minden nap. Te meg csak illedelmességből maradsz ott és megvárod hogy a legtöbb ember haza menjen aztán indulsz te is. Éppen Olimpiához sétáltam volna de nem láttam a gödröt amibe bele léptem a kapucnim takarásától. Kiment a bokám és egy határozott mozdulattal beleborultam a szinte tenger nagyságú pocsolyába. Mindenem elázott a pulcsim, a pólóm, a nadrágom, a cipőm és szerintem még a bugyim is. Egyből mindekinki rám kapta a tekintetét. Te is. Pedro és te odajöttetek felsegíteni míg Skyler és Olimpia csak röhögtek rajtam.
- Így nem ülhetek fel a buszra. - mondtam csalódottan és kicsit mérgesen is. Ki ne akarna végre otthon lenni egy ilyen nap után. - Olimpia fel mehetek hozzátok megszárítkozni? - néztem rá reményekedve hiszen ő is itt lakik fél perce.
- Annyira sajnálom most tuti nem tudsz feljönni. Tudod hogy bármikor bármit, de nem vagyok otthon.
- Áhhh semmi gond. Akkor maximum lezavatnak a buszról. - és abban a pillanatban meg is érkezett az említett jármű amire már majdnem fel is szálltam, de egy kar megragadta az enyémet.
- Nem hagyhatlak így. Gyere fel hozzám - tudom hogy láng vörös vagyok. Hirtelen el is felejtettem azt hogy ki vagyok vagy mi vagyok, honnan jöttem vagy hogy éppen úszok a mocsokban, csak téged láttalak. Hogy te ragadtál le a buszról.
- Tényleg? - nyögtem ki nehezen. - Nem gond?
- Nem nincs ilyenkor otthon senki. Gyorsan megtörölközöl és mehetsz is.
- Úristen azt nagyon megköszönném. - mondtam, majd elköszöntem a többiektől és elindultunk a ti házatok felé. Útközben még megbeszéltük hogy hogy lehetek ilyen béna és szerencsétlen, ebben egyet értettünk. Meg hogy te is csak haza akarnál menni a helyemben. Pedig ez nem így volt az egyetlen hely ahova menni akartam az volt ahová éppen tartottam. Csörög a kulcs nyílik az ajtó. Ott vagyok ahol te élsz. Ahol a mindennapjaidat töltöd. Azon az asztalon eszel, azon a kanapén nézed a TVt és az ott a szobád.
- Menj be nyugodtan a szobámba egy pillanat és hozok neked törölközőt. - a szobád bármilyen lehetne imádnám. A tiéd lenne. Amint belépek oda egyedül egy olyan érzés tölt el amit még sosem éreztem ilyen erősen. Boldog volgyok és izgatott. Hiszen itt vagyok a szobában igen a tiédben. Először leülök az ágyadra és onnan szemlélek tovább a birodalmadat. Az íróasztalod kicsit rendetlen de ez így van jól. Furcsa is lenne ha rendben lennének a dolgok. Az ágyad ahol ülök pont szembe van az ajtóval és mivel nincs hatalmas szobák ezért csak pár lépés van a 2 között. Az ágyad mellett egy kis éjjeli szekrény egy aranyos lámpával és gondolom itt szoktad tölteni a telefonodat. Leírhatatlan érzés itt lenni hiszen ilyenekről álmodni sem nagyon mertem.
- Tessék, törölköző. - jöttél be a szobába lendületesen - De nem hiszem hogy ez megoldás lenne. Vedd le a cuccaid és meghajszárírózzuk. - abban a szent pillanatban ahogy ezt kimondtad megfulladtam mert az hogy itt vagyok oké az életben egyszer ilyen szerencséje van az embernek. De azért levetkőzni nem igen akarok.
- Ömmm... Oké.... Csak majd kérek valamit takarásnak.... - mondogatom de csak mondogatom mivel beszélni nem tudok.
- Törülköző? - mutatsz feléjük
- Megfelel oké.
- Akkor, hozom a hajszárítót.
És ahogy kiléptél a küszöbön ébredtem rá arra hogy nekem most le kell vetkőznöm a szobádban és ha az nem elég te utánna bejössz jössz hozzám miközben én egy melltartóban egy bugyiban és egy bizonytalan törölközőben fogok ücsörögni az ágyadon. Tök átlagos dolog nem? Szóval félve levetkőzök és gondosan magamra tekerem a törölközőt.
Te pedig csak jössz lehunyt szemekkel túl magabiztosan hiszen előtted van az ajtó lába. Hiába laksz itt ez ebben a helyzetben kiment a fejéből ugyanis belerúgsz, és elesel, és ahogy mondtam az ajtó szemben van az ággyal azaz te éppen rám esel. De azt hiszem ezek ennél gyorsabban történnek. Te próbálod megmenteni a helyzetet, nem elesni így egy nagy lépéssel szinte rám esel. De természetesen úgy hogy a fejed a fejemen van. Meglepődve és a legújabb digi hálózat gyorságával ver a szívem miközben te engem én meg téged nézlek. De nem kapod el a fejed még mindig itt tartod. Kezeid az ágyon vannak pont én ülök köztük. És döntöttél. Megcsókolsz. Minden elszállt abban a pillanatban minden amin eddig gondolkodtam. Az összes lehetséget végiggondoltam hogy hogyan égethetem le magamat előtted, hogyan rombolhatom le a szobádat egy mozdulattal vagy melyik pillanatban lép be valakid és nézi azt ahogy egy lány alsóneműben és törölközőben békésen ül az ágyadon, de mind ez elillant. Csak rád koncentráltam és hogy élvezzem veled ezt a pillanatot. Vége. Rám nézel.
- Bocsánat. - mondod és fejed elemeled az enyémtől.
- Ne! Mármint nem kell bocsátot kérned. Mert élveztem...... - kaptad fel a fejed és látod rajtam hogy az igazat mondom. Nem is kell mondni, elárulja a feszült viselkedésem, a piros orcáim, hogy folyton nevetek meg hogy nem tudom levenni rólad a szemem.

Vissza hajolsz és megint megcsókolsz.