12.rész

197 9 0
                                    

Végül a fegyver elsült.

De nem az enyém, hanem Márké. Hason lőtt. Elestem, majd leragadtak a szemeim. Pár lövés hangot hallottam. Egy, kettő. Még egy, még egy és még egy. Már nem számolom. 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-Küzdened kell, mássz be az ablakon Beka, nem csak ajtó van-mondja egy idegen női hang. De én ezt miért hallom? És miért mondja másnak, hogy Beka? Mikor az én vagyok. Közelebb megyek, és meglátom a szétvert arcom. Döbbenten nézek magamra. Az én volnék? Gondolok egyet, és hirtelen a váróterembe kerülök. Ott van anya, aki sír, Apa, Andris és Ádám. Várjunk, ő miért van itt? Körbe nézek és akkor meglátok pár Őrt, Dénes bácsit és Vincét. Mindenki lehajtott fejjel ül. Apa fel áll, majd járkálni kezd. 

-Ez az én hibám-töri meg a csendet.                                                                                                                             -Drágám, nem a te hibád.-válaszol anya.                                                                                                                   -Nem kellett volna megölnöm az apját! A halálba vittem a lányom! Orsi, a rohadt életbe is!-üvölti el magát, de hamar abba is hagyja, mert egy orvos jelenik meg, aki lefele tekint, és megadóan rázni kezdi a fejét.

-Mindent megtettünk, Sajnálom.

Ekkor sípolást hallok, látok képeket, érzek tapintásokat, hallom a saját sikításom.                                Kipattannak a szemeim, és egy orvosi szobában találom magam. Sok virágot és lufit látok, az orromból egy cső lóg, ahogy a kezemből is. Kék lila foltos vagyok, és a látványtól elundorodom. Apu ül mellettem, szinte fekszik, mert elaludt. Most is öltönyben van, arca meggyötört. Mióta nem aludt? És én hogy-hogy itt vagyok? Nem meghaltam? Mozgolódni kezdek, mire apu rögtön fegyvert ránt, és muszáj hangosan felnevetnem. Nem tart sokáig, mert nagy fájdalmat érzek az alhasamnál és egy nyöszörgés hagyja el a szám.

-Miért nem haltam meg?-apa döbbenten néz rám, de aztán ő is kérdezni kezd.                                        -Ez hogy érted?                                                                                                                                                                        -Láttam, hogy meghalok.                                                                                                                                                    -Pihenned kell, ezzel most ne törődj. Mindent megtesznek, hogy hamar felépülj. Oké?                        -Oké-mosolyodtam el-mióta fekszem itt?                                                                                                                    -3 napja-komorodik le a mosolya.                                                                                                                                  -Apa, jól vagyok. Menj haza. Pihenj le. Jót fog tenni.                                                                                              -Nem tudnék úgy aludni, hogy tudom itt vagy. Veled maradok. Főleg, hogy ide nem jöhet testőr, és mindenki tudja, hogy te vagy a gyenge pontom.                                                                                                -Miért nem vitetsz át magánklinikára?                                                                                                                          -Mert egy ilyen "szállításba" belehalhatsz. Túl gyenge vagy. Most pedig pihenj.

Kalitkából Kalitkába...(BEFEJEZETT!!!)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant