A szenvedély viharában [ÁTÍRÁS ALATT]

25. rész - Vissza a suliba!

Amilyen gyorsan sikerült elaludnunk, épp ugyanolyan gyorsan jött a reggel. Persze, mint egy hagyományos tinédzser, mink sem akartunk felkelni. Békésen bóbiskoltunk Emma ágyán, mikor egy bosszantó hang zavarta meg ezt a mennyei szunyát:

-Halihó lányok! Reggel van! Hasatokra süt a nap!-ordított le minket Elliott.

-Hagyj már minket aludni-pillantott rá Emma a vekkerére-Dehát  még csak 6 óra! Mi még aludni akarunk!-majd a fejére húzta a takaróját.

-Khm.. khm.. Azt mondtam, hogy keljetek fel! Különben...

-Különben mi lesz?-kérdeztem.

-Ez:  Két túró találkozik:
-Helló, hogy vagy?
-Halkabban, körözött vagyok.

-Ahjj.. Elliott fejezd már be a vicceidet! Evvel csak lefárasztasz minket, és így tuti, hogy tovább fogunk aludni!-Mondta eléggé feszült fejjel.

-Oké... akartok még egy rossz viccet?

-Ne, ne! Máris felkelünk!-feleltük ijedten kórusban.

-Na azért  mondom!-majd kikeltünk hullafáradtan az ágyból és felöltöztünk. Zombi fejjel kibattyogtunk a fürdőbe fogat mosni, utána pedig irány a reggeli. Reggelire nem volt valami különleges kaja, de nagyon fincsi volt. Mrs Allen zabkását készített.

Evés után elbúcsúztam az Allen családtól és indultam haza, mielőtt Elliott a zabkásáról is mondana egy viccet. Hazaérve rögtön Jennába botlottam, ki éppen anyuékkal beszélt, Bizonyára fontos dolgot:

-Sziasztok, megjöttem!-köszöntem a családnak jókedvűen.

-Szia kicsim, jót buliztatok?-kérdezte apa.

-Persze. Emma testvére Elliott nagy humor arc... szó szerint!

-Akkor tuti, hogy a szórakozás nem maradt el!-kacsintott rám anya.

-Blanca! Ha nem baj, épp apuékkal szeretnék megbeszélni egy fontos dolgot, addig elmennél?-kérdezte Jenna gyengéden.

-Persze, hogy nem baj... de nekem miért nem szabad tudnom?

-Tudod azért,mert... felzaklatna!

-Tessék?

-Bocsi hugi, de létszíves. Ez nekem nagyon fontos lenne!-könyörgött már majdnem térden Jenna.

-Hát jó!-majd ebben a pillanatban Jenna megölelt.

-Jaj köszi Blanca,te vagy a világ legjobb kishúga!

-Öhm, köszi. De most azért köszöngetsz, mert elmegyek, hogy ne halljam a beszélgetést?-zavarodtam össze.

-Na, szóval azt  mondtad, hogy elmész- mosolygott rám, majd kilökött a nappalink ajtaján.

Ez meg mi volt?-töprengtem magamban. De persze, mivel jó testvér vagyok ezért... nem... nem mentem a szobámba, hanem az ajtóhoz szorongtam és fülelni kezdtem: