A kutya (Befejezett)

A kulcs

Mr. Weyland heteken át dolgozott Verzummal anélkül, hogy az emberek színe elé lépett volna. Nem akarta még felfedni magát, oka volt elrejtőzni. Gondolta, ha mindenki halottnak hiszi, akkor hamarabb befejezheti a munkáját és a terveit.

Elviekben minden állat tanítható valamilyen formában, ezért is kezdett el dolgozni ezekkel a lényekkel, hogy fegyvert készíthessen belőlük más országok ellen, akik az ő irányítása ellen akarnak fordulni. A xenomorphok gyilkolásra születtek, és más lényekkel szemben az agresszión és az ösztönös szaporodáson kívül nem éreznek mást. Viszont ahhoz, hogy ilyen veszélyesek legyenek, az agyban kell lennie egy idegnek, ami ezeket váltja ki. Mr. Weyland rájött arra, hogyha ezt a részét az agynak minimálisan blokkolja, irányíthatóvá válnak annyira, hogy megmaradjon a gyilkos ösztönük, viszont hallgassanak a parancsokra. Ehhez kellett egy apró, az erős savnak ellenálló chip, amit hátul, a koponya és a csigolya közé kell beültetni. Verzumnál bevált, több hét gyakorlás és kiképzés után elkezdett engedelmeskedni, de ez attól is lehetséges, hogy ő egy kutyából született, és nem emberből. Talán emiatt volt sikeres nála a chip működése.

Gondolta befog egy másikat, de azok sokkal erősebbek, mint Verzum, viszont nem olyan gyorsak, egyedül nem biztos, hogy menne a befogás. Eszébe jutott, hogy a fiú esetleg segíthetne neki, talán ráveheti arra, hogy neki dolgozzon néha. Verzumot elzárta a ketrecébe és lefoglalta őt egy nagy adag döghússal, míg ő távol van, nehogy szökést kíséreljen meg, ha meghallaná az anyját. Mr. Weyland álruhában indult el, hogy senki ne ismerje fel az utcán. Autóval ment, amikor odaért, a háztól néhány méterre állt meg, majd becsengetett. A nagymama nyitotta ki az ajtót és illedelmesen köszönt az úrnak.

- Szép napot, segíthetek? - kérdezte a kicsit húsos, idős hölgy.

- Szép napot hölgyem, a nevem Aron Parker! Bemehetek? - kérdezte Weyland mosolyogva.

- Szólítson Marynek. Először mondja meg, mit szeretne, utána beengedem! - zárta el teljes testével a bejáratot.

- Itthon van az unokája? A nagyobbik?

- Talán ismerik egymást?

- Igen, a család barátja voltam, szeretnék találkozni vele - hazudta a hölgynek.

-  hmmm.. - húzta a száját az asszony, miközben végignézett a férfin - Steve! Gyere drágám, téged keresnek! - hívta oda a fiút, aki szinte azonnal ott termett.

- Igen, mama?

- Ismered ezt a férfit, szívem? - kérdezte, mire Steve jól megnézte a látogatót, de nem mondta el, hogy Weyland az, egyszerűen csak igent mondott.

- Tudja, Stevenek velem kell jönnie.

- Milyen okból? - tette Mary csípőre a kezét.

- Segítséget kértem tőle egy munkával kapcsolatosan. Néhány napra lenne szükségem rá, utána visszahozom.

- Sajnálom, de amíg nem látok valamilyen hivatalos papírt, hogy ténylegesen dolgozni viszi az unokámat, addig nem engedem el!

Mr. Weyland elővette a kártyáját, amin rajta volt a W betű, így a mama ezzel nem vitatkozhatott, Weyland emberei nem hazudnak. Stevet azért mégegyszer megkérdezte, biztos igazat mond-e, de a fiú csak bólogatott.

Mary csomagolt neki rétest és levest, addig Steve elpakolt néhány napi ruhát. Elpakolta a cuccokat, majd elköszönt a kishúgától is és elindultak.

Az úton beszéltek pár mondatot, Weyland elmagyarázta neki, hogy miért van szüksége a fiúra. Egy óra alatt a laborhoz értek, ahol a nyugtalan Xenomorph járkált az üveg mögött.

- Tudod, nem pont a kutyádat akartam elkapni, hanem valamelyik számozott egyedet - jegyezte meg Mr. Weyland - A legjobban 184-nek örültem volna.

- A nagyapám visszaállt a seregbe - mondta a fiú. - Lehet már egy számozott házi kedvence sem él - feltételezte Steve.

- Ha az emberek egy új élőlényt, állatot fedeznek fel ami akár kicsit, akár nagyon veszélyes, elkezdik írtani őket, hogy mi életben maradjunk. Semmi másra nem gondol az ember, csak arra, hogy ő túléljen, nem számít más élőlény élete. Túlszaporodtunk, tönkretettük az élővilágot a kényelmünk érdekében. Szerinted miért nincsenek állatkertek?

- Miért? Voltak? - kérdezi furcsállva a fiatal.

- Na látod, erről beszélek. Egyre tudatlanabbak leszünk az évszázadok múlásával. Ezért akarom megmenteni ezt a fajt, akármilyen agresszív is. Nekünk már rég ki kellett volna pusztulni, át kell adnunk a helyet ezeknek az állatoknak, a mi időnk lejárt, Steve - magyarázta el a férfi, amin Steve erősen elgondolkodott.

Odamentek Verzumhoz, aki izgatottan figyelte őket a farkát lengetve a levegőben. A chip hatására kevésbé ideges, de ez még nem jelentette azt, hogy tökéletes. Steve közelebb lépett hozzá és figyelte a barnás fekete lényt. Érdekesnek tartotta, ahogy a fejét döntögeti oldalra a falra tapadva. Mr. Weyland kinyitotta a xenomorph ajtaját, amitől a fiú megijedt. Steve rászólt, hogy ezt mégis miért csinálta, de a férfi lenyugtatta, nincs mitől félnie. Az állat sosem viselkedett szelídebben. Nem támadott rá semelyikükre, egy légtérben lehettek anélkül, hogy széttépné őket. A férfi elmagyarázta hogyan működik a csigolyában lévő szerkezet, és arra kérné Stevet, hogy nevelje és tanítsa, mintha az akkori kutyája lenne. A fiú viszont ennek nem örült, sőt, mérges lett ennek hallatán.

- Már nem azért, de az emberek kint megőrültek! Egymást ölik az ételért a város közepén, a katonák pedig kint halnak meg emiatt a dögök miatt. A nagyapám is ott van! Maga meg elbújt a világ elől, hogy csináljon egy kicseszett nyakörvet, hogy szót fogadjanak magának! - Steve kivörösödött a méregtől és a kiabálástól, viszont Weylandet nem igazán érdekelte a fiú kirohanása. Az volt a terve, hogy miután a számozott egyedeket és a királynőt elkapta, a többit megöleti, és rendet tesz.

- Steve - sóhajtotta Weyland - A szüleid meghaltak. Nagyanyád a végét járja, a nagyapádat meg kitudja mikor kapják el. Aztán már csak te maradsz és a húgod. Senki sem fog rátok vigyázni, csak az a szintetikus. Na meg ott van Európa, ahol nem egy ország akarja kiiktatni az amerikaiakat a cégem miatt, hiszen én irányítom a bolygót. Gondolj bele, ha ezek a lények a mi oldalunkra állnak.. Megnyerhetnénk a még ki nem tört háborút, és az amerikai lakosok tovább terjeszkedhetnének. Akkor egy ország sem állna fel velem szemben. Talán atombombák által akarsz meghalni? Vagy egy lépegető alatt végezni? Esetleg golyók általi halált, mert besoroznak téged?

Steve csak hallgatott, átgondolta az egészet. Lehet van benne valami amit az úr mond. Akármennyire nem tetszik neki az egész, talán Mr. Weylandnek igaza van, és szükség van ezekre a lényekre, ha tényleg háború fog közeledni.

- A nagymamám és a húgom szívrohamot kapnának, ha meglátnák Verzumot, de ha itt maradok, talán taníthatom...

- Remek! Tudok itt biztosítani alvóhelyet, szerintem nagyanyád nem aggódna érted, ha mindennap felhívnád - örvendezett Weyland, majd elment tovább dolgozni a chipeken.

Steve még néhány órát Verzum társaságában töltött, akit visszazártak a helyére. Beszélt hozzá, habár a lény nem mindig figyelt, jól esett a fiúnak, hogy valaki meghallgatja. Késő este ment csak el aludni, habár az álom nem nyomta el, agya egész éjjel pörgött azon, amit Mr. Weyland mondott. Ha tényleg sikerül tökéletesítenie a chipet, akkor a szörnyekkel sem lehet gond többé.