Marvel Oneshots

Too late... Too far - Stucky

N. Sziasztok! Tudom, nagyon elcsúsztam. Sajnálom. De ígérem, elkezdem bepótolni a lemaradásom. Időpontot inkább nem is ígérek rá....
Kérő , emmawinky ❤❤❤

Nos, ez egy Stucky egyperces lesz, szóval, aki nem szereti a boyxboy storykat, az kérem, itt álljon meg!

Akik ezek után itt maradnak, azoknak köszönöm!

- Steve Rogers -

Napok telhettek el vagy lehet, hogy már egy hét is. Steve ezt nem tudta pontosan, bár nem is foglalkozott vele. Még itt volt, Wakandában. A helyen, ahol újra szétesett. Úgy érezte, a szíve úgy porladt el, ahogyan a társai. Bucky...... Folyamatosan maga előtt látta barátja halálát, éjjel - nappal. Barátját.... Többet érzett ő ennél. Már jó ideje többet jelentett számára, mint egy haver, akivel 100 éve ismerik, segítik egymást. Sokáig nem akarta beismerni magának sem, de... Kedvelte őt, úgy.... sőt .... Szerelmet táplált legjobb barátja iránt. Olyan erősen, vagy talán jóval erősebben szerette, mint annak idején Peggy-t. Peggy... Őt is elvesztette.... Amerika hőse majdnem mindenét elvesztette... Egyedül volt.... Egyedül a gyötrő tudattal, hogy nem mondta el neki... hogy nem tudta megmenteni, ahogyan másokat sem.... Elbukott.... Ezek a gondolatok folyamatosan kínozták.
Felnézett. Éjjel 3 óra. Nem tud aludni... Hiszen, ami a Nap fényében is elviselhetetlen, azáltal a Hold fényében még nagyobb szenvedést hoz. Rémálmok kísértették, álmok, melyek fájó emlékeit újra meg újra felelevenítették, s démonok, akik kárörvendően kántálták a lelkiismeretén lévő csorbát. Bizony, az emberi elme, ha nem talál más bűnbakot, önmagát teszi felelőssé a történtekért. Rogers elméjében szintén ez következett be. Úgy hatott, ha nem tudja jóvá tenni hibáját, ha nem tudja visszahozni őt, ha nem tudja elmondani neki soha.... Beleőrül ebbe. Bár itt volt Nat, akinek ezt mind elmondhatná, de a férfi nem akarta ezzel terhelni a nőt, segítséget kérni pedig képtelen. Akivel pedig megbeszélhette volna, akinek tudnia kéne a katona érzéseit, meghalt. Halott.... Felfoghatatlan, igazságtalan ez így. Fiatalkorukban még nem igazán tűnt fel neki, hogy hányadán is áll szívügyeivel kapcsolatban. Aztán jött a háború, a szérum, a vonat... Évtizedekig úgy hitték, hogy James Buchanan Barnes nincs az élők sorában. Aztán kiderült, hogy bizony él, de nem önmagaként. Mikor egymásra találtak, Barnes úgy döntött, hogy amég nem teljesen tiszta, újra jégkamrába vonul. Mire pedig visszakaphatta volna, el is kellett búcsúznia tőle. Meg akarta keresni, utána menni.... De aztán rájött, hogy már nem tudja elérni őt, bármennyire is akarja. Ez túlnőtt a hatáskörén. Az idővel nem tudott szembeszegülni.... A halál ellen nem tudott küzdeni....
Mint az utolsó döfés a szívbe, úgy hasított belé az igazság...
Túl késő, Buck már túl messze van....

- Bucky Barnes -

Napok telhettek el vagy lehet, hogy már egy hét is. Bucky ezt nem tudta pontosan, bár ez aggasztotta a legkevésbé. Nem értette teljesen. Odáig világos számára, hogy elbuktak. Mikor elporladtak, elsötétült a világ. Várta, hogy Menny vagy Pokol következik, de máshová kerültek. Ezt nem értette. Hisz' itt csak a porladás áldozatai voltak. Na igen, találkozott a többiekkel. Nos, nem jutottak sokra az okok és miértek kiderítésével...
Furcsa a hely és a helyzet, meg kell hagyni, de mégsem ez frusztrálta leginkább. Mondják, hogy a kimondatlan szavak nyomasztanak minket leginkább és ezzel az egykori őrmester teljesen egyetértett. Mikor rossz érzés kerítette hatalmába, egyből barátja felé indult, de mire odaért és megszólította, addigra elragadta sötétség. De a titok, mi szívét súlyosbította fájdalommal és keserűséggel.... Már régóta kellett volna, mégsem tudta közölni bajtársával az igazat az érzelmeiről. Szerette őt, már azelőtt, hogy Amerika Kapitánnyá vált volna, bár ezt a világért sem valotta volna be vagy mutatta volna ki. Inkább felejteni próbálta - nők segítségével - a szíve heves dobogását, mit lelki társa váltott ki belőle. Viszont, az igazat megvallva, ez nem igazán sikerült. Hiába a sok távol töltött évtized és a folytonos agymosások, az érzés nem múlt el. Erősebb volt, mint bármi más James életében. Ez átívelte azt a lejtős 100 esztendőt. Túlzás nélkül állíthatta, hogy szeretete az örökkévalóság határáig nyúlik. Ezt meg akarta osztani Stevevel. Vagy legalább, a közelében lenni, hallgatni a hangját, a nevetését, nézni azokat a gyönyörű kék szemeit... De nem tehette. Keserű mosoly, szarkaztikus arckifejezés ült ki az arcára. A sors iróniája... Mire végre egyenesbe jött az élete, meghalt. Eszmefuttatása elég zavarosra sikeredett, csapongtak benne a gondolatok... Mi lehet most Steven Grant Rogerssel?
Ismervén pajtását, mérget vett volna rá, hogy magát hibáztatja. Meg akarta vígasztalni, erőt adni neki, hogy talpra álljon, odamenni hozzá, megölelni, színt vallani... Annyi mindent akart. De már nem lehetett.... Elvesztették egymást... Hiába az akarat, ha a célhoz érés módja túlmutat rajtunk... A boldog, közös jövő ábránd marad.... A remény elveszik... Megszűnik... Hiába szereti Stevet.
Túl késő, túl messze van már....