A Főnök

6.

Életemben nem volt még olyan jó vele, mint most. Újra szerelmes tininek éreztem magam. Kiszálltunk a kádból és úgy ahogy születtünk, meztelenül mostuk meg egymás fogát, majd a fürdőben végezve a gardrób felé vettük az irányt még mindig pucéran. Végülis a saját házunkban nem azt csinálunk, amit és úgy ahogy akarunk? Olivér öltözés helyett azonban még telefonált, mert már negyed 8 volt. Azt beszéltük, hogy 8-ra tetetjük a foglalásunkat. A beszélgetésből ítélve sikerült is, aminek nagyon örültem. Közben én ruhát válogattam. Végül lévén hogy romantikus vacsorára megyünk, egy fekete mélyen dekoltált, de a kivágás helyén lévő csipkének és csipkepántoknak köszönhetően mégis visszafogott koktélruhára esett a választásom. A sminkem következett, amihez elvonultam a "kis" sminkasztalomhoz. A szemhéjamra füstös sminket kentem. A számra az egyik kedvenc tűzvörös rúzsom került. Oli belépett a szobába még mindig ruha nélkül. Leesett az álla amikor megpillantott.

- Hú, Liló!- mást nem is tudott kinyögni.

- Öltözz te is mielőtt végleg elkésünk.-fordultam felé és megcsókoltam. Amíg ő készülődött, gondoltam felnézek facebookra. 2 új ismerősnek jelölésem érkezett. Az egyik liftes Bencétől származott, becsületes nevén Váradi Bence, a másikat amikor megláttam, nem akartam elhinni. A főnököm, Horváth Áron volt az. Mindkettőjüket visszaigazoltam és gyorsan bezártam az alkalmazást és miután lenémítottam a telefonom, elsüllyesztettem a rúzsomhoz színben passzoló borítéktáskámba.

- Kicsim! Melyik kocsival megyünk?- kiabáltam be hozzá a szobába.

- Már hívtam Kareszt. 5 perc múlva itt van.

Karesz a limuzin sofőrünk. Nagyjából 60 éves lehet és tündériek az unokái. Néha meg szoktuk őket látogatni. Mindig olyan házasságról és családról álmodtam amilyen neki van. Oli kilépett a szobából egy tűzvörös ingben, fekete zakóban és nadrágban.

- Próbáltam hozzád öltözni.-mondta, majd közelebb jött és szenvedélyesen megcsókolt. Ebben a csókban minden benne volt. A fürdőben együtt töltött idő és ez a csók az össze vétkemet elfeledtette velem, és azt is hogy valójában ez a vacsora azért lesz hogy én elmondjak neki mindent amit tettem. Képtelennek éreztem magam erre a szívtelenségre, hogy egy ilyen gyönyörű nap után csak úgy bevalljam, megcsaltam, ráadásul nem is egyszer. Gondolataimból hangos dudaszó zökkentette ki.

- Gyere, menjünk. Még a végén teljesen elkésünk.-mondta az én egyetlen és pótolhatatlan férjem. Magamhoz vettem a táskám és mindent ami még fontos lehet, beletettem. Kimentem a ház elé, Olivér pedig üzembe helyezte a riasztót és kulcsra zárta az ajtót. Az autóhoz lépve kinyitotta nekem az ajtót. Beszálltam, majd ő is követett. Elmondta Karesznak a címet és már indultunk is.

-Nyuszi, miről szeretnél beszélni? Nagyon komolynak tűntél délután és ez egy kicsit megijesztett. Ennyire azért biztos nem lehet tragikus. Megöltél valakit?

- Nem, dehogyis.-válaszoltam-Ránk nézve ennél ez sokkal komolyabb.

Láttam a szemében valami megvilágosodás félét, de reméltem hogy nem jött rá mi a szitu.

- Lilla! Terhes vagy? Mert ha igen az nem baj. Én nagyon szívesen leszek apuka. Sőt én lennék a világ legboldogabb embere ha most azt mondanád hogy gyerekünk lesz.

- Nem, nem vagyok terhes. Tudod hogy védekezünk. Teljesen más dologról van szó. És nagyon szégyellem magam miatta, de a múltban már nem tudok megváltoztatni semmit.

- Jézusom Lilla! Megcsaltál?

Lehajtottam a fejemet és elkezdtem sírni. Ahelyett hogy elkezdett volna kérdezősködni, csak mellém ült és átölelt. Nagyon meglepett, mivel nem erre a reakcióra vártam, persze jobbat álmodni se tudtam volna.

- Miért?-kérdezte.-Nem vagyok elég jó neked? Nem szeretsz?

- De mindennél jobban szeretlek-mondtam zokogva-de az ágyban nem vagy a legjobb. Én csak a szex miatt voltam azokkal a pasikkal. Érzelmek sose voltak. Én téged szeretlek. A ma délután viszont csodálatos volt. Még soha nem volt ilyen jó veled.

- Tehát nem egyszer, de nem voltak érzelmek és ma nagyon jól érezted magad. Ettől egy kicsit megkönnyebbültem, hogy soha nem éreztél irántuk semmit. A mai nap nekem is csodálatos volt és nagyon szeretlek ennek ellenére is. Megbocsájtok és tegyünk úgy mintha meg sem történt volna. Egy feltételem azonban van, próbáljuk meg orvosolni ezt a dolgot és ne forduljon elő többet. Oké?

- Igen, mindent meg fogok tenni kettőnk érdekében.

Az út hátralévő 10 percét egymás karjaiban töltöttük. Teljesen megkönnyebbültem, hogy végre elmondtam neki. A reakciója váratlan volt, de annál biztatóbb hogy nem fog elhagyni és még így is szeret.