Kilenc plusz egy

💥1💥

A szüleim kiskorom óta óva intettek, hogy még csak a közelébe se menjek a kilencedik kerületnek. Köztudott volt, hogy az a hely egyetlen intézményt foglal magába. Egy amolyan börtön és kísérleti labor keveréke. Akik oda bekerültek, ki még sose jutottak. Az arra tévedő gyerekeket, a város bűnözőinek nagy részét oda vitték, és soha többé, senki nem látta őket.

Mi nem laktunk túlzottan messze az intézmény falaitól, gyakorlatilag a szobám ablakából teljesen ráláttam az egyik falára, így a szüleim mindig is féltettek, ha elmentem otthonról. Már kiskoromban sem volt túl sok barátom, így nem volt sok példa arra, hogy elhagytam volna a házat. Igen... suliba sem jártam, mert éppenséggel sose úszkáltunk a pénzben. A szüleim rengeteget dolgoztak, hogy egyáltalán kajánk legyen, illetve a számlákat kitudjuk fizetni. Karácsonyunk sose volt, maximum szülinapomra kaptam egy-egy új ruhát, vagy egy-két kedves dolgot.

A szüleim mint mindig, ma is késő estig dolgoztak. Az asztalomnál rajzolgattam, majd egy kis ihlet gyanánt kinéztem az ablakomon a csillagokra. Ilyen kilenc óra körül lehetett. Mikor visszafordultam volna rajzolni, megakadt a tekintetem egy sárga folton, ami a kilencedik falánál volt. Azt bámultam egy jó ideig, ameddig arra nem lettem figyelmes, hogy valakik közelednek onnan. Érdeklődve néztem ki az ablakon, hisz nem volt mindennapi, hogy a faltól jönnek emberek. Addig figyeltem őket, ameddig be nem futottak, a tőlünk max. egy kilóméterre lévő, elhagyatott házba. Érdekes volt ez a látvány, és úgy döntöttem, hogy holnap reggel világosban megnézem, hogy kik is voltak azok. Rajzoltam tovább, majd hamarosan hazaértek anyáék. Persze nekik semmit sem mondtam erről, mert csak visszatartottak volna, és én kíváncsi vagyok.

Másnap, mikor felébredtem, a szokásos reggeli, meg ilyenek után megvártam, míg a szüleim elmennek dolgozni. Miután ez megtörtént, felöltöztem, és elindultam az elhagyatott ház felé. Kb. egy fél óra alatt oda értem az egyik bejáratához. Az egész háznak csak a falai voltak felhúzva, ablakai, ajtajai nem voltak. Mivel nem láttam senkit, úgy döntöttem, hogy bemegyek. Amint egy-két szobának nevezhető helyiséggel beljebb jutottam, hangokat kezdtem hallani, amiket elkezdtem követni. Mikor megtaláltam a forrását, meglepődtem.

Nyolc, körübelül velem egy idős srác volt velem szemben. Mikor megláttak, teljesen lefagytak. Végül egy világos szürke, hullámos hajú, középmagas fiú törte meg a csendet.
-Te ki vagy? -nézett rám komoly tekintettel, mintha bármelyik pillanatban megölhettem volna őket. Kicsit ilyesztő volt, de kis hatásszünettel, rávettem magam a válaszolásra.
-YoungMi. És ti? Mit kerestetek a kilencediknél? -kérdeztem vissza határozottan, amire kérdő nézegettek egymásra. Végül ismét az a srác szólalt meg, aki az előbb is.
-Mit akarsz tőlünk? -nézett rám határozott tekintettel.
-Semmit. Csak kíváncsi vagyok, hogy kik vagytok, és hogy kerültetek a kilencedik falához. Tegnap este láttalak titeket onnan idejönni, és azóta azon jár az agyam, hogy hogy kerültetek oda.
-Addig nem hagysz minket békén, ameddig el nem mondjuk, mi? -vágta rá egy barackos szőke hajú fiú, hihetetlenül mély hangon, amire én csak bólintani tudtam. A srácok összenéztek, és egymás közt megvitatták, hogy mit mondjanak, amit persze én nem hallottam. Végül ismét a szürke hajú szólalt meg.
-Mennyire bízhatunk benned?
-Annyira, hogy senkinek sem tettem említést rólatok, és nem is fogok -válaszoltam határozottan és meggyőzően, ami be is vált.
-Röviden.. megszöktünk a kilencedikből..

_________________________________________

Sziasztook! ^-^

Ehez a sztorihoz a kedvenc skz-s MV adta az ihletet, ami nem más, mint a District 9.

Végig úgy írtam a részt, hogy közben csak ezt hallgattam.
Remélem tetszett nektek :3