Méltatlan szerelem (Krilov család II.)

Negyedik fejezet_1.

Pénteken mégis majdnem elkéstek a vacsoráról. Rose útra készen, türelmetlenül toporgott a nővérpihenő előtt, ahonnan a bejárati ajtót, Fox doktor várható felbukkanásának színhelyét láthatta. Fox azonban váratott magára.

- Miért nem hatra hívta nyolc helyett? - kérdezte George, aki szokásos ünneplőjében feszített Rose mellett. - Akkor talán időben befut.

- Mindegy, hány órát mondok. Fox igazgató úr képtelen kibújni az ágyból nyolc előtt.

- Disznóság, hogy ma is késik. Amikor tudja, a húga esküvőjére megy, Miss. Henderson.

- Fox imád packázni velem. Éreztetni a fölényét és az én kiszolgáltatottságomat.

- Miért?

- Mert nő vagyok.

- Nem maga az egyetlen, Miss. Henderson - nevetett a fiú.

- Fox doktor környezetében azonban az egyetlen, aki mer olyan elbizakodott lenni, hogy befurakszik a férfiak világába.

- Pedig maga is ér annyit, mint Fox.

- Így látja? - fordult hálásan George felé Rose.

George vállat vont.

- Mióta én itt lakom, maga csaknem mindig egyedül van, és talpraesetten hárítja el a katasztrófákat.

Rose hallgatott egy sort, nyugtázta magában a kedvező véleményt, aztán, mert úgy tartotta, George ítéletére komolyan adni dőreség, azt felelte:

- Maga az orvosi munkához még csak nem is konyít, George.

George meghökkent, némán meredt Rosera, majd felnevetett.

- Ideje eldöntenie Miss. Henderson, hogy embernek tekint vagy egy kupac szarnak.

Rose mélyen elpirult.

- Bocsásson meg! Időnként kíméletlen vagyok.

- Nem az egyenességét kifogásoltam, hanem a következetlenségét.

Rose hosszan, elgondolkozva nézett a fiúra. Az arcvonásai szinte gyermekien szabályosak, és a tekintetében is van valami lefegyverző ártatlanság, de már rég nem látom gyermetegnek, gondolta. Semmiképpen sem fogyatékos, mint eleinte hittem. Talán a fiatalsága teszi, hogy alig veszem komolyan. Hány éves lehet vajon? Szégyellte megkérdezni, így ezt mondta:

- Igaza volt Miss. Wortwoodnak, maga valóban választékosan beszél.

George-ot úgy meglepte a válasz, tulajdonképpen a dicséret, hogy egy darabig nem is szólt többet.

Hamarosan megérkezett Fox.

Rose néhány szóban beszámolt az igazgatónak a házban történtekről, hogy hajnalban behoztak egy gyereket vakbélgyulladás gyanújával, és megkérte Foxot, különösen ügyeljen rá.

Fox lekanyarította válláról a köpenyét, és felakasztotta a fogasra.

- Miért nem küldte tovább a sebészetre? - kérdezte ingerülten, amikor Rose elhallgatott.

- Nem vagyok biztos, uram, a kórismében.

- Nem is a maga dolga kétséget kizáróan felismerni a vakbélgyulladást, Miss. Henderson. Azért vannak a sebészek.

- A kislány alig múlt hat, uram.

- Na és? Őt talán nem ugyan azzal a szikével vágják föl, mint az öregebbeket?