Serendipity [ SZÜNETEL ]

31. Hívás

Lopott pillantások... Kínos helyzetek... Akaratlan egymásba botlások... Kellemetlen napok és így tovább.
Az elmúlt egy hétben olyan voltam, akár egy zombi. Az ominózus eset óta, nincsen semmiféle életkedvem, legszívesebben eltűnnék a Föld színéről, nem kelti fel az érdeklődésemet semmi. Illetve de. Egyetlen dolog erre is képes volt.
Max semmit sem bánt meg. Ugyanolyan nagy hanggal vihog a folyosó közepén, ugyanúgy magára von minden tekintetet, ugyanúgy élvezi az életét mint eddig és nem érzi a tettének a súlyát. Iszonyatosan bosszantó...

Hétfő

Egy újabb őszi reggel. Épp az iskolába igyekszem. A le-lehulló barna, vörös és sárga levelek mind nedvesek. Tegnap este hatalmas zápor csapott le a városra. Óriási tócsákban áll a víz az utakon, valamint a járdák mélyedéseiben. Az ég sötét szürke felhőkkel teli. Bármelyik másodpercben eleredhet az eső, így tempósabban kezdek lépkedni.
Egy egyszerű tornacipőt viselek, ami ilyen időben nem túl praktikus. Folyton átázik.

Kedvetlenül léptem át az iskola kapuján. Egyenesen a tantermünk felé indultam. Nem hagytam, hogy bármi is elterelje a figyelmem a célállomásomról. A mindennapoktól eltérően most nem álltam le cseverészni egy-egy felbukkanó ismerőssel, nem nézegettem meg a falon a rajzokat. Csakis a tanterem irányába igyekeztem.
Az osztályba belépve meglepetten tapasztaltam a kis létszámot. Biztosan betegek. Egy halk "sziasztok"-ot kinyögve dobtam le magam a helyemre. Előkészítettem a fizika felszerelésemet, majd ráfeküdtem arra. Üres tekintettel fürkésztem az ablak előtt ágaskodó, hatalmas tölgyfa leveleit. A szürke felhőkből immáron kiszabadult kisebb-nagyobb vízcseppek lassan csordogáltak végig a barnás leveleken. Lehangoló...

Amint az óra kezdetét vette én azzal párhuzamosan rázódtam vissza a valóságba. Fejemet felkapva néztem a hetesre, aki épp az imént közölte: Mira hiányzik. Szuper, a napom ennél jobb már nem lesz, az tuti...
Miután meg volt a jelentés és a megszokott "meglepetés" felelés, újra a tanár hangja dominált a helyiségben.
A vázlatomat írtam, mikor a nadrág zsebemben megrezdült a telefonom.

MIRA: Nagyon szarul vagyok. Muszáj voltam itthon maradni. Sajnálom, hogy egyedül hagytalak...

Édes, hogy még ilyenkor is értem aggódik. Elvégre ő az egyetlen személy, aki A-tól Z-ig tud mindent Maxxel kapcsolatban, és aki tudja, hogy mennyire megviselt az a bizonyos buli.

MAJA: Semmi baj, csak gyógyulj meg hamar. Az M&M páros nem az igazi nélküled.

MIRA: Hogy is lenne az..?!

MAJA: Igazán osztozhatnánk az önbizalmadon...

MIRA: Ha már önbizalom. Mi lenne ha megmutatnád annak a szemétládának, hogy te ezek után is erős vagy és hogy bekaphatja. Lesz egy buli péntek este...

MAJA: Ah, hagyj engem a bulikkal. Meg Maxxel. Amúgyis tudod, hogy én sem vagyok a legegészségesebb állapotban. Felejtős ez az ötlet.

Igen, az a kis éjszakai "fürdőzés" nem volt túl jó hatással a szervezetemre. Inkább legyengítette azt. Köhögni kezdtem, egyfolytában folyik az orrom... A tipikus megfázás.

MIRA: Ne csináld már! Kérlek!!! Én is megyek, még így betegen is. Légyszi légyszi!

MAJA: Utállak!!!

MIRA: Szóval jössz?

MAJA: Majd írok...

MIRA: Tehát igen. Szuper!