A kósza vándor - Drion, a hadak útja

30. Fejezet

A tanácsot ezennel megnyitom! – Mondta király a teremben lévőknek. A jelenlévő sztratégoszok mindegyike ugyanazzal a hozzáállással volt ott a haditanácson, mint a legutóbbi alkalommal. Egyetlen témájuk a korom volt. Én amellett az öreg hadvezér mellett foglaltam helyett, aki már múltkor is nyitott volt felém. A többi nyolc, alig észrevehetően elkülönült kettőnktől, ezzel is tiltakozva a kinevezésem ellen. A király is látta ezt és leplezetlenül elfintorodott.

A terem nem a múltkori volt. Most egy külön a haditanácsnak épült szobában voltunk. A helyiségben helyet foglalt középen egy hatalmas, a padlóba beépített térkép, amely az ismert világot ábrázolta hihetetlen részletességgel. Ezen különböző ólomfigurák helyezkedtek el, amelyek a seregek aktuális, ismert helyzetét szemléltették. Ilyen volt a Driont ostromló ilioniakat ábrázoló bábucsoport is. A falakon több város részletes tervrajza volt látható. Az egyik nagyobb falszakaszt pont Drion könnycsepp alakú vázlata foglalta el. A térkép méretei óriásiak voltak a többihez képest, legalább három ember magasan nyúlt a terem teteje felé és majdnem ugyanilyen széles is volt. Mindannyian ámultunk, mikor először beléptünk a terembe. Aztán elkezdődött a civakodás...

Sztratégoszok! – Kezdte a beszédét a király. Próbált minél határozottabb fellépést tanúsítani, hogy mindenki rá figyeljen. – Mindannyiunk elemi érdeke, hogy megvédjük a várost és eltávolítsuk az ilioniakat a falaink alól! Ehhez azonban szükség van egy tervre! – Felemelte a kezét, hogy elejét vegye bármilyen közbeszólásnak. – Egy tervre, amellyel még egyikőtök sem állt elő az elmúlt egy hétben!

Összehúztam a szemöldököm. „Ez a hír új nekem!" – Gondoltam. – „Hiszen ezek tanácskoztak, míg én kinn csatároztam a városukért! Végül is... Ne legyek igazságtalan... Nem tettem semmit!"

Valóban nem bírtunk dűlőre jutni, felség! – Szólalt fel az egyik hadvezér. Borotvált arcát mélyen szántották már a barázdák, de zöld szemei még fényesen csillogtak a becsvágytól. A hangja nyugodt volt, mégis határozottságról árulkodott. Mint megtudtam a társamtól, Andrásnak hívják és az egyik legveszélyesebb és legalattomosabb ember a városban. A hatalmát nem a hadvezéri képességeinek, hanem a jól informázottságának köszönhette. A kémei majdnem olyan jók, mint a drioni királyé. – Viszont ne feledjük el, hogy sikeresen felépült a védelmi rendszer, amely ezidáig kiválóan visszatartotta a rablóhordát!

Ám ne feledd, tisztelt bajtársam, – szólalt fel a mellettem ülő sztratégosz. – hogy örökké nem lapulhatunk a falak mögé bújva! Az élelmünk előbb-utóbb elfogy, hiszen a szövetségeseink se láthatnak el minket örökké, hiszen nekikis van bajuk elég! De még ha bírnák is ezt a plusz terhelést, a pénzünk is véges, amin vesszük a gabonát!

Látszott Andráson, hogy számított az ellentámadásra. Esetleg annyi meglepte, hogy nem én, hanem valaki más szólt bele a terveibe. Azonban ez egy kicsit sem ijesztette meg, érezhető volt a mosolyán és a szeme csillogásán: bármibe is kerül, ezt a harcot megnyeri!

Ugyan, kedves Lászlóm! – Szólt vissza egy másik sztratégosz. Az ő arcát szinte teljesen eltakarta a hosszú ősz haja és bozontos szakálla, amely a mellkasáig ért. Hangja mély volt, vezényléshez szokott. – Ha ezen múlik, a lakosságot kievakuáljuk a falakon kívülre, vagy hajón, vagy a titkos úton keresztül! És akkor már csak a katonákat kell élelmezni! Úgy pedig még hónapokig kitartunk! Egy ilyen hosszú ostromhoz pedig még az ilioni császárnak sincs elég nagy kincsestára! – Enyhe nevetés hallatszódott a többiek felől. Tetszett nekik, hogy eligazították agg társamat. Azonban László egy cseppet sem rettent meg. Nekem pedig körvonalazódni kezdett egy terv a fejemben.

Valóban? És mégis hogyan akarsz több tízezer embert suttyomban a falakon kívülre szállítani, anélkül, hogy az ilioniak nem vennék észre: a város kiürült?! Annyira még ők se hülyék, hogy ezek után ne keressék fel az evakuáltakat és ne gyilkolják le mind!