Méltatlan szerelem (Krilov család II.)

Ötödik fejezet.

Másnap a távoli rokonok és rég látott ismerősök sorában, valamivel déli tizenkettő után megérkezett végre a teljes Krilov család.

Mrs. Henderson különösen izgatottan várta a találkozást. Amikor Krilovék hintója feltűnt a szemközti domboldalon, azonnal felfüggesztett az esküvői menet megtervezését, intett nagyobbik lányának, hogy kövesse, és kisietett az udvarra az érkezőket fogadni.

Rose-t is fölöttébb érdekelte Marianne Rowling, akit gyönyörű nőként emlegettek, és akinek volt mersze szerelmi házasságot kötni, majd nyomor és bűnhődés helyett jól boldogulni, és fokozatosan magához csábítani az apját, ki birtokait hagyta ebek harmincadjára az unokái kedvéért.

A Krilov família az illendőnél népesebben és jóval zajosabban érkezett a kastély elé, noha gyönyörű aranyveretes hintóban, példás modorú inasok és kocsisok kíséretében. Mrs. Krilov hat gyermeknek adott életet, és mindegyiket magával cipelte az óhazába tett kirándulására. A más megismert Ivanon és Natasán kívül, két fiú, egy serdülő leányka és egy bűbájos, négy éves kislány lépett le a kocsikról és sereglette körül Mrs. és Miss. Hendersont az udvar közepén.

A gyerekeket hamarosan követte az apjuk, aki előbb a fekete nevelőnőt, majd a feleségét segítette ki a hintóból.

Mrs. Krilov megállt a hintó előtt, elengedte a férje kezét, és sugárzó mosollyal az arcán körülnézett. Huszonöt éve nem járt itthon, és legalább három évtizede a Franchyes kastélyban. Tekintete végigsiklott a kastély homlokzatán, amit kedves ismerősként üdvözölt, meghatottan felsóhajtott a bejárat mellé ültetett két magnólia vénülése láttán, majd megkereste saját gyermekei gyűrűjében a háziasszonyt, és ha lehet, még szélesebbre nyílt mosolya.

- Diana, drágám! - kiáltotta, és kitárta a karjait. Mrs. Hendersonhoz sietett, átölelte és a két asszony meghatottan összecsókolózott.

Rose mellettük állt, és szokása szerint azonnal ítéletet alkotott az újdonsült ismerősökről, megállapította, hogy Mrs. Krilov valóban gyönyörű nő, de a megállapodott fajtából. Haja aranyos fénnyel csillog ugyan a napfényben és termetét nem formátlanította el a sok szülés, arckifejezése, nyugodt mosolya elárulja, ez nő nem törődik vele, hogy milyennek látják mások. Szépnek vagy csúnyának, boldognak vagy boldogtalannak. Elégedett, és eszébe se jut erőfeszítéseket tenni, hogy elkendőzze a korát. Férje, Mr. Krilov, akit Rose képzelete titokzatos képességekkel ruházott fel, hisz egy grófkisasszony mondott le rangjáról és vállalta a száműzetést érte, szikár, csöndes férfi volt, aki körül, mint hallgatag szikla mellett a zajos hegyi patak habzott népes családja.

A háziasszony után Rose-t üdvözölte Mrs. Krilov. Nem borult a nyakába, fölöslegesen tartott az érzelemdús üdvözlettől a lány. A kezét nyújtotta, és alaposan szemügyre vette.

- Anyádra ütöttél - állapította meg mosolyogva. - Legalábbis az arcod. Szép, mint anyádé, csak szerencsédre az apád magasságát örökölted az ő csontossága nélkül.

Rose elpirult a nyílt dicséret alatt, de az asszony máris elfordult tőle, hogy útbaigazításokkal lássa el köréje sereglő gyermekeit.

- Natasa, menj, etesd meg Jessit és Mariannt. Bizonyára megéheztek, és messze még a vacsora.

Az említett Mariann, aki leginkább hasonlított az anyjára, ugyanaz a hullámos szőke haj, kék szemek és angyali arc, vehemensen tiltakozni kezdett.

- Nem akarok Jessivel a gyerekszobában kuksolni. Ne zavarj el anya! Had maradjak a nagylányokkal!

- Nem is kell a gyerekszobában időznöd - avatkozott közbe Mrs. Henderson, és békítőn megsimogatta a lány fejét. - Ha uzsonnáztatok, Rose megmutatja a szobátokat. Készítettem oda valami meglepetést. Hamarosan kezdhettek átöltözni.