"Meletted ülök és nézlek téged.
Mit érezhedsz?
Boldogságot,szomoruságot?
Nem tudom.
Sosem kérdeztem,
Nem mertem mert féltem töled.
Féltem hogy nem válaszolsz a kérdéseimre.
Féltem hogy összetöröd alig élő szivemet.
Összetöröd és soha többé nem tudom már összeragasztani.
Már sokan megtették de a ragasztó megadta magát és a szivem romhalmaz maradt.
Már csak avval lehet.
Magától nem gyógyul be.
Lehajtom a fejem és sohajtok egyett.
Most mi lesz?
Vissza nézek az arodra és nyitom a számat hogy megkérdezzem de mostmár mindegy.
Hangom elment,cserbenhagyott.
Te csak nézel.
Szemem könnyes lesz.
Mostmár mindennek vége."
