| SZÜNETEL | Someone you loved || sm.

• f o u r •

Az elkövetkezendő napokban Shawn dalait hallgattam és különböző, rámillő sorokat irogattam ki. Nem tudtam figyelmen kívűl hagyni ezeket a zenéket. Sőt, már nem is igazán akartam.
Ahogy múltak a napok, anya is meglátta rajtam a hirtelen kedvváltozást és egy story timeot nem tudtam kikerülni vele szemben. Elmeséltem neki tehát mindent ami másfél hét alatt összakavarta a rendet a fejemben.

- Na és mi lesz vele.. veletek? - tette fel anya kissé bizonytalanul és félve a kérdést mert tudta, hogy bármikor fel mehet bennem a pumpa.
- Fogalmam sincs. Helyre kellene hoznom az egyensúlyom.
- És mi lenne ha ezt telefonon megbeszélnétek?
- Telefonon? - emeltem feljebb a hangom kiakadva.
- Igazad van. Találkozzatok! - vettete fel büszkén a szerinte jó ötletet.
- Igen persze anya, hogy aztán megint átvágjon és mindenki fontosabb legyen neki nálam, ami ahoz vezet hogy elhanyagol majd én leszek a szemét amiért nem hagyok neki személyes teret. Soroljam tovább? - fakadtam ki, ami egy idő után görcsös sírásba ment át.
- Lis szivem, én csak ötletként vetettem fel. Nem kell egyből az ördögöt a falra festeni. - mondta kissé lemondó hangnemben.
- De ugye tudod, hogy szarul esett? - kérdeztem vissza.
- Nem gondoltam volna, hogy egy év után is ennyire fájó pont a lelkedben. - borult a nyakamba, éreztem ahogy tényleg megbánta amit mondott.
- Anya. Nem érted, én.. én csak félek, hogy megint egyedül maradok.

Nem tagadom. Ha közbe nem fordult meg a fejemben Shawn In my Blood című dalából az a sor vagy hatezerszer, hogy: "Afraid to be alone again, i hate this." akkor egyszer sem. De való igaz. Rettentően félek a magánytól.

💙

A kiakadásom után Rose hívott hogy sürgősen kellek neki és rá ne merjem nyomni a telefont. Éppen a kedvenc sorozatom megy a tévébe, tudja jól, hogy mindig ilyenkor nézem. Sose zavar ekkor, most nem értem ezt a nagy kitörését. Mielőtt hívott egy üzenet várt engem.

"Lis kérlek vedd fel ha hívlak. Nem szórakozok, találkoznunk kell. Gáz van."

Hm. Gáz van? Ilyet sose ír, de még csak nem is mond. Nem értem mi történt vele.
Ameddig nem hívott úgy voltam vele, hogy nézem tovább a sorozatot, elvégre nem most zargat engem. Így is ment egy darabig mignem meg nem hallottam a várva várt csengését a telefonomnak. Felvettem és beleszóltam, majd vártam a reakciót.
- Rose mond, mi történt veled? - éreztem ahogy egyre gyorsabban ver a szívem.
- Lis... Lis ráérsz most? - kérdezte tőlem a telefonban egy mélyebb hang.
- Rose? - kiabáltam bele a telefonba.
- Nyugodj meg, itt áll mellettem. Gyere ki a ház elé, nem lesz semmi baj. - közelte velem viszonylag kedves hangon. Ezzel csak három beep hangot hallottam. Letették a vonal másik végén. Mégcsak el sem köszönt az a bizonyos személy.

Annak ellenére, hogy rettegtem kimenni a ház elé, gyorsléptekkel kiléptem a bejárati ajtón és a veranda végén megpillantottam egy borítékot. Felévettem az irányt, de közbe éreztem ahogy ég a talaj a talpam alatt. Ó Lis, csak most maradj nyugodt. Próbáltam magabiztos léptekkel odaérni. Felvettem és kiváncsian kinyitottam amiben egy üzenet állt.

"Öltözz fel melegen, a parkban találkozunk pontban negyednyolckor."

Fogalmam sincs, hogy ki ez és miért csinálja ezt velem, de ha ki akar készíteni akkor nagyon jó úton halad a kiborulásom felé. Szerintem Rose szervezett nekem egy találkát Mendessel, hátha majd ismét megkaphat és megbeszélhetjük a dolgokat 'rólunk'.

Komolyan? Ilyenkor mit gondol? Teljesen agyára ment a popsztárság?

A másik véglet abban rejlik, hogy Scottnak segít hátha majd előrébb jut velem. Ahj istenem. Hányszor mondjam el ezeknek a néha értelmi szinttel nem rendelkező barátaimnak, hogy én márpedig egy srácot sem akarok magam mellett tudni aki a suliba jár. Márpedig Scott hiába egy helyes fiú, vagy egy huncut vadállat akkor sem. Csábítgassa el az évfolyam többi tagját.

💙

Mikor teljesítettem a levélben leírtakat, megindultam a park felé. Rettentően féltem, és azt kívántam bárcsak abban a pillatban nyelne el a föld. Fogalmam sincs kinek örülnék jobban. Egy talán kellemes de annál kellemetlenebb találkozás Mendessel aki darabokra tört, vagy egy találkozás egy olyan személlyel aki úgy látszik évek múlva is a nyakamon fog lógni. Egyszerűen fogalmam sincs.

Körülbelül már 20 percet lesétáltam amikor megérkeztem a tettek mezejére. Egy lélek sem volt a parkban, hiszen ilyenkor mindenki inkább tévét néz - amit én is tennék ha nem kéne itt lennem - valamint olvas és akár főz valami finomat. Ellentétben én, várok valakit akiről fogalmam sincs, hogy ki. Meglepően nem féltem mikor ott voltam. A park nyugtatóbb mint gondoltam.
Leültem egy padra és vártam, amikor a bokrok és fák mögül a lámpák fényének segítségével elkezdett kirajzolódni egy alak. Magas fickó volt. 190 centi talán. Hajába belekapott a szél és fürtjei vadan játszottak. Céltudatosan felémvette az irányt, közbe köhögött egyet s kettőt, hallani lehetett ahogy kisé rekedt, fájó torka fellélegzik. Helyet foglalt mellettem. Ekkor megtapasztaltam kivel van dolgom.
Shawn Mendessel.

- Szinte éreztem. - köszöntöttem bágyadt és megtört hangommal.
- Ez hiányzott nekem, Hill. A határtalan kedvességed. - intézte felém kisfiús mosolyát.
- Na és? Most mi lesz? Milyen újabb játékot kezdesz velem el űzni, most hogy itt vagyok? - érdeklődtem.
- Semmilyet. Lis, figyelj.
- Figyelek. - vágtam szavába egy szemforgatás kiséretében.
- Komolyan. Miattad jöttem el New Yorkba, ezzel lemondva 2 heti fellépésem. - vázolta fel a helyzetet miközben idegesen piszkálta a gyűrűjét.
- Remek. Remélem este a haterektől származó utálkozó levelekre alhatok majd el.
- Félreértesz. Betegség miatt mondtuk vissza a fellépéseket. Utálkozói levél? Miről beszélsz Lis? A torkom már egész jól van, én mégis rád szentelném az időm. Igaz Andrew kicsit mérges rám, de ez sem zavar. - magyarázta el a történetet röviden.

Miért érzem azt, hogy ismét befogok dőlni neki?

- De még mindig nem értem, hogy jöttem én a képbe. - húztam az agyát értetlenkedést mutatva.
- Úgy, hogy 2 hetet kaptam az élettől arra hogy a lelkivilágomat rendbe rakjam, és rohadt nagy szükségem lenne rád és arra ha ismét a karjaim közt tudhatnálak, és az enyémnek hívhatnálak. Érted Lis? Ne hidd azt, hogy nem szenvedtem eleget. Attól még mert popsztár vagyok, rajtad kívűl senki sem érdekelt sosem. Rajtad kattogok a szakítás óta, hogy hogyan tehetném jóvá.. És ha akarod, kimondom. A mai napig szeretlek. - kissé zaklatott lett attól, hogy kitálalt mindent. Zavartan nézett ide-oda, várta a reakciómat.

Hirtelen elkezdtem érezni valami furcsát. Nem, nem a szerelmet vagy a szeretetet. Abban talán később lesz részem. Sokkal inkább a megkönnyebbűlés érzése volt. Felfoghatatlan.

"A mai napig szeretlek."

Mire észbekaptam, hogy válaszra vár feltűnt, hogy szememet könycseppek kezdték marni. Próbáltam visszatartani, de pártól megváltam gyengeségem jele képpen. Shawnak ez feltűnt, felém kezdte emelni kezét, egy csodás fecske díszítette kézfejét. Egy olyan tetoválás amivel nem lehet beérni, ebben gyönyörködni kell. Férfias kezeivel letörölte könnyeim, majd rámnézett. Hosszasan pásztázta arcom, már-már elveszett egy gondolatban. A mogyoróbarna szemei a szemem és szám közt kezdtek cikázni. Tudtam ha ezt hagyom neki azzal hibát követek el. Légy észnél Lis.
Tudtam, hogy megakar csókolni. Gyorsan megfogtam kezét, és reagáltam a vallomására.
- Shawn. Ha megteszed te is tudod, hogy hibát követsz el. Jobban fog fájni mint eddig. - mondtam neki elcsukló hangon. Fájt Őt megtört tekintettel látni.
- Igazad van. Sajnálom Lis. Minden amit mondtam komolyan gondoltam. - avatott be lelkébe.
- Shawn, ha tehetném szeretnélek. De veled cseszek ki. 2 hét. Ugyan Mendes egy élet is kevés, hogy szeressük egymást, mégis mi a szart akarsz 2 héttel? - kezdtem el zogokni este félkilenckor a lámpáfényes parkban.
- Na kicsilány ne sírj. Nekem jobban fáj hidd el. - ölelt át.

Abban az ölelésben minden benne volt. Szeretet és fájdalom egyaránt. Mikor megenyhültem megöleltem őt, és a nyakába fúrtam a fejem. Cselesen, ezzel illatát magamba zártam, ami 1 év alatt semmit sem változott. Védelmező karjaival óvott engem, közbe nyugtató puszit nyomott barna tincseim kellős közepébe. A kellemes érzés után, arra gondoltam.
Mi lenne ha életem végéig itt maradhatnék Mendessel ezen a padon, és karjai sosem fonódnának szét körülöttem?