Sorsod nem kerülheted el (Daniel Ricciardo)

Sorsod nem kerülheted el - 14. rész

Három hete már annak, hogy Danielhez költöztem. Minden a legnagyobb rendben volt közöttünk, imádtunk együtt lenni. Otthon ugye nem sok időt töltünk, mivel elég sokat vagyunk úton, de nem számított, hiszen próbáltuk a lehető legtöbbet kihozni azokból az alkalmakból.

A kanadai futam után kivettem egy hét szabadságot, szerettünk volna egy kicsivel több időt együtt tölteni Daniellel. Végre mindent alaposan át tudtunk beszélni, aminek örültem. Három napra elmentünk kikapcsolódni Svájcba, tehát teljesen kipihentük magunkat. 

Végre összeszedtem magam, de olyan szinten, hogy a pszichológusom is azt mondta, alig ismer rám. Ráadásul teljesen meglepődött, mikor elmondtam neki, hogy már a nyugtatókra sincs szükségem, mivel nagyon jól érzem magam. Ennek igazán örült, ahhoz pedig külön gratulált, hogy Daniel megkérte a kezemet.

Folyamatosan jó kedvem volt, és bármikor ki tudtam volna ugrani a bőrömből örömömben. Végre visszakaptam a régi önmagam, erről pedig már álmodni sem mertem. 

- Szívem, maradj még mellettem az ágyban - kérlelt Daniel. - Holnap már szerda, ami azt jelenti, hogy én megyek Franciaországba, így nem sokszor ébredhetek melletted.

- Csütörtökön már én is ott leszek, most viszont azonnal ki kell mennem a mosdóba.

Nagyon émelyegtem, és a fejem is fájt. El sem tudtam képzelni mi bajom van, mivel ilyen pocsékul még nem nagyon éreztem magam. Daniel aggódva szólítgatott, főleg mikor meghallotta, hogy hánytam.

- Kicsim, engedj be!

- Szó sem lehet róla. Elmegyek dokihoz, mert ez nálam nem normális. 

- Em, mondtam, hogy ne vacsorázz kagylót!

- A fenébe, tényleg azt ettem... Soha többet nem akarok még csak látni sem. Dan, ölelj meg! - motyogtam, mikor visszamentem a hálóba.

- Vigyelek el az orvoshoz? - szorított magához.

Hamar elkészültünk, majd autóba pattantunk és elmentünk a dokimhoz. Nem sokat kellett várnom szerencsére. Elmondtam mik a panaszaim, mi után jelentkeztek, mire megerősítette, hogy valószínűleg tényleg a kagyló miatt van. Egy általános kivizsgálást még megcsinált, ha már ott voltam, majd felhívta rá a figyelmem, hogy igyak elég folyadékot, és kerüljem a nehéz ételeket.

Kicsit megnyugodtam, és Dan is megkönnyebbült, mikor elmeséltem, hogy semmi bajom, túlélem. A főnökömet felhívtam, elújságoltam mi van, mire csak annyit mondott, hogy be ne merjek menni dolgozni, pihenjek és szedjem össze magam a futamig. 

Dan szinte egész nap körülöttem ugrált, és minden rezdülésemre ugrott. Nagyon aranyos volt, hogy így aggódott értem. Estére már jobban éreztem magam, reménykedtem benne, hogy reggel már kutya bajom sem lesz.

A panaszaim azonban nem nagyon akartak elmúlni, szombaton pedig már Daniel nem hagyott békén, eljött velem a csapatorvoshoz, mivel nagyon idegesítette az egész. Hiába erősködtem, hogy nincs baj, helyrejövök, nem hitt nekem. Szerencsére arról már le tudtam beszélni, hogy bejöjjön velem.

- Emma, ez nem hinném, hogy gyomorrontás. Az nem tart ennyi ideig, ha pedig valamilyen szövődménye lenne, akkor sokkal rosszabbul lennél. Milyen panaszaid vannak még az émelygésen meg a hányáson kívül? - Érdeklődött Alyssa.

- Más nem igazán van, rossz a közérzetem, meg fáj a hasam és a derekam, de ennyi.

- Mikor volt az utolsó menstruációd? Mert a tünetek alapján simán terhes is lehetsz.

- Nem, az biztos, hogy nem. Május 10-től 13-ig volt a legutóbbi - mondtam magabiztosan.

- Emma, június 23-a van. Már elég régóta késik akkor. Ultrahangot nem tudok csinálni, de egy tesztet tudok adni. Menj, gyorsan intézd el, aztán a többit meglátjuk.