Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Cisco suttog, ami így sem elég halk, hogy ne hallanám. Nem sokat erőlködött azzal, hogy egy magányos helyet keressen telefonálásra. Ismerem ezt az arcot. Rémület, vegyülve az erőlködéssel, hogy békésen zárja le a beszélgetést.
– Szerinted nem mondtam neki? Kértem, hogy hívja fel, de ha nem akarja, akkor nem fogok fegyvert tartani a fejéhez. KC.... kérlek, értsd meg, hogy nem tudok mit csinálni, baszdki.....Uhhh, mi? Nem, nem is káromkodtam. – Cisco minden perccel frusztráltabb, és már látom, hogy én fogom kapni a következő hívást. Sosem kellett volna KC-nek megadnom a telefonszámom.
Szeretném még hallani, elkapni pár szót, akármit, hogy tudjam, miről van szó, de a figyelmem elterelődik az ajtó felé. Theo alakja tűnik fel. Csak Martinezzel beszélt, mióta Summersvilleben eltűnt.
A lábam járni kezd, próbálok ellenállni a kísértésnek, hogy kérdőre vonjam. Vet rám egy gyors pillantást, majd egyenesen Martinez szobája felé indul. Csapzottnak tűnik, nem úgy néz ki, mint aki kellemes pár hetet töltött el.
A ház sokkal kisebb, mint amihez hozzászoktunk, sokan tolongunk egy szobában, amit ki nem állhatok. Minden második percben valaki elsuhan mellettem, meglökve a térdem, vagy mögöttem áll meg valaki túl közel a tetszésemnek. Erősne érzem az emberi szagokat, amikbe belevegyül a mértéktelen mű illat, amit magukra fújnak.
Ennek ellenére most az egyszer nem húzom fel magam a tömegen. Örülök ezeknek az embereknek. Miutánhíre ment, hogy megritkítottak minket, régi arcok jelentek meg az ajtóban.
A nagyapám volt az egyik alapító tag, Theo nagyapjával és még pár fazonnal együtt. A semmiből indították el, a Bristol utcában, Brownsvilleben. Számtalanszor jártam arra, de sosem tudtam meg, pontosan melyik épületben. Bár sem Theo nagyapja, sem mások nem voltak ellenére a színes bőrű partnereknek, hamar kiderült, hogy egy olyan környéken, ahol ők vannak többségben, gond lehet abból, ha fehérekkel társalog az ember.
A Nagyapám már akkor sem akart drogokkal menni, és ezt mindenki más is így gondolta. Így hát maradtak a fegyverek, amik akkor is, és most is nagy pénznek számított. Ezt persze a tagok tökéletesen fedni tudták legális üzletekkel. Ingatlanok, bárok, szolgáltatások. A Nagyapám, és később az Apám is az ingatlanokban utazott, így a további tagok az ő lakásaikat és épületeiket bérelték. Akkor még ezek a rétegek teljesen átláthatóak voltak, ma már annyira sok emberen és kapcsolaton fut át, hogy még egy több évtizedes tapasztalattal bíró nyomozó sem tudná kibogozni, mihez ki tartozik.
A hálózat pár tagja már harmadik generációs, úgy, mint én. Mindig is büszke voltam arra, hogy ez a véremben van, és amikor egy olyan ember került az élére, akinek csak a pénz és a hatalom van benne, súlyosan elbuktunk. Pár évvel ezelőtt a legtöbb örökös meghalt, egy hatalmas bandaháborúban, kevés tapasztalt ember maradt, és aki talán túl is élte, az rájött, hogy nem így akar meghalni. Martinez akkoriban már bizalmas volt, a kora, és a kapcsolatai miatt hamar kulcsfontosságú lett a hálózat ügyeiben. Így mikor Apám, és a még megmaradt vezetők meghaltak, rászállt minden. Mindenki utálta, mert tudtuk, hogy ez már nem a vérről szól, ami az ereinkben folyik, nem is a bizalomról, vagy a testvérekről. Akkortól már nem számított, hogy az alapítók vére csörgedezik-e benned, vagy sem. Mindegy volt. Elkezdtek özönleni az idegenek, akik kockázatos üzleteket akartak, jöttek a pszichopaták, akiket a hatalom, és a vér vonzott, gyerekek, akik csak annyit tudtak, hogy gyors és könnyű pénzt jelent, ha beszállnak.
