Kalitkából Kalitkába...(BEFEJEZETT!!!)

22.rész

-Mondd csak, mikor is lesz ez az esküvő?-éreztem, hogy ficánkolásával próbálja lazítani a köteleket, amik összepréselik a hátunk.

-Tudod, sosem gondoltam arra, hogy a filozófiatanárommal fogom végezni...-Jelentettem ki, az utóbbi kérdését megkerülve.

-Én örülök, hogy veled végzem, legalább tudom, hogy okos diákkal megyek halálba... Amúgy meg megbocsájts, de megbeszéltük, hogy nem vagyok tanár-nevette el magát, amire én meggondolatlanul válaszoltam.

-Nem gondoltam, hogy egyszer másképp fogok nézni önre, Mr. Manos.

-Jajj' ne már... Beka, ha ezen túl leszünk, jössz nekem egy randival.

-Miből gondolja, hogy 1 hét bezártság után kiszabadulok?

-Először is apád embere vagyok, és egy hete nem adtam magamról életjelet. Másodszor... van a nyakamban egy nyomkövető, ami kisebb véringerre reagál. És harmadszor... 23 éves vagyok, tényleg van tanári diplomám, de nem őszültem meg... Tegezz mert belebolondulok, és így nem lesz randi-talán 2 hónapja ismerem, abból 1 hetet összezárva, töltöttem vele. Biztos voltam benne, hogy az utolsó mondatánál megforgatta a szemeit. Az olyan Peteres... Ennek gondolatára kuncogni kezdtem.

-Na mi ilyen vicces?-hangja próbált sértődöttnek tűnni, és mivel háttal összekötve ültünk, nem tudtam kivenni a mimikáját. És hogy mi történt eddig a pillanatig? Minden a megismerkedésünk után kezdődött, azt hiszem 3 napra az érdekes óránk után...

-Hé' Beka, beszélhetnénk?-Állított meg Peter a folyosón. Mármint Mr. Manos. Elképzelni sem tudom miért izgulok előtte, miért dadogok, és hogy miért vonzza a tekintetem. A közelében úgy érzem, olyan vagyok, mint egy átfagyott állat, és hozzá még közelebb húzódva felmelegít. Nem éreztem még ilyet, minden uralmam elvesztem a közelében. Légzésem felgyorsul, mozgásom sietős, remegnek a végtagjaim és mégis ez a legtökéletesebb érzés. Batár nagy idióta vagy! Ez kivételesen és gondoltam magamról, amiért képes vagyok gondolatban felizgulni a filozófus tanáromra... Hát nem mesebeli?

-Hahó?-rázta meg előttem a kezeit.

-Te-természetesen-igazítottam meg a felsőm nyakrészét-Csak nekem van ennyire melegem?-Ez komolyan megkérdeztem? Fejben fejbe basznám magam egy ásóval...

-Jól vagy?-az a bizonyos féloldalas mosoly, szerintem nagyon is tudja, hogy ezt ő váltotta ki belőlem. Észre se vettem, hogy már becsöngettek, és nekem filozófiára kéne mennem, amit szintén Peter tart. Lefele irányítottam a tekintetem, és csendben szuggeráltam a járókövet, ami a folyosót borította, remélve, hogy mire felemelem eltűnik. Pedig őszintén szólva megnyugtatott a jelenléte. Mintha csak hallotta volna a gondolataim, állam alá irányította ujjait, és megemelte a fejem, ezzel kényszerítve arra, hogy elvesszek kék szemeiben.

-Én-én nem. Mármint izé-motyogtam, Peter pedig egy csókkal elhallgattatott. Mondanom sem kell, hogy meglepődtem rajt, nem is kicsit...

Attól a pillanattól minden percet kihasználtunk, hogy kettesben legyünk. Titokban elcsent csókok a szertárban, tiltott érintések a könyvtári polcok mögött... Egyikőnk sem jelentette ki, hogy mit jelent számunkra a másik, hogy mit jelentenek a csókok, hogy mit érzünk a lopott érintések után. Tiltott gyümölcs volt, és ezt mindketten tudtuk. Annak ellenére, hogy néha cukkoltuk egymást, és látványosan féltékenységi jelenetet csaptunk, (amit persze teljesen más értelmű szavakkal kódoltunk, hogy senki se értse rajtunk kívül) jól megvoltunk. Legalábbis addig, amíg furcsa dolgokat nem produkált. Aztán egy romantikus vacsora közepette megosztotta velem, hogy apám embere... Őszintén? Nem lepődtem meg, örültem, hogy ő mondta el, és nem valami idegen.

-Beka, hallod amit mondok?-ébresztett fel a gondolataimból Peter.

-Igen, csak...

-Semmi csak, míg te az álomvilágodba merültél, mozgást hallottam.

-Nem állnék le veled vitázni, főleg nem ilyen helyzetben... De a faszom ki van a tudatlansággal! Ezalatt a 6 hét alatt mióta mi barátság extrákkal-t játszunk, folyton azt kerested, mikor tudod kiforgatni a szavaim, vagy mikor tudsz csak szimplán belém kötni. 23 éves létedre viselkedhetnél úgy, mint egy felnőtt, érett férfi, és nem úgy, mit egy kamasz, fasszal megáldott, hormontúltengéses szűz kisfiú.

-Bocs, hogy féltem az életünk... Csak tudod, lehet, hogy 1 hete az éheztetésen kívül semmit sem tesznek velünk, biztos oka van annak, hogy nem bántanak, hogy itt gubbasztunk. Ha nem lennél egy esetlen bolond, talán nekem sem kéne itt lennem, és folytathatnám az életem-dünnyögte, bennem pedig megállt a vér. Sosem mondanék neki ilyet, ő mégis hozzám vágta a dolgokat, pedig ehhez is ketten kellettünk. 

Épp a könyvtárban voltunk, mert ez volt az egyetlen csendes hely, ráadásul renoválás alatt van, így teljesen üres. Kaptam az alkalomhoz, és letelepedtem a lefóliázott bőrkanapék egyikére. Peter követte a példámat, majd előkapta a Notebook-át, mondva, hogy neki dolgoznia kell. Pedig végre kettesben voltunk, de még egy csókot sem kaptam. Lehajoltam a táskámért, és kivettem belőle az irodalom könyvem. Talán 5 perce olvasgattam, és egy fáradt sóhaj hagyta el a szám.

-Lazítunk picit?-kérdezte Peter, aminek felettébb örültem. Ledobtam a füzetem, és ő is félre rakta a "munkáját". Csókot nyomott a számra, aztán az államra, onnan a nyakamra, majd vissza az ajkaimra. Vad csókolózásba kezdtünk, és egyszerűen akkor először érezem, hogy többet akarok belőle. Eldőltünk a kanapén, majd elkezdem kigombolni az ingét. Mire ő a csuklóm után kapott, és kérdőn nézett rám.

-Biztos, hogy ezt karod? Tudom, hogy...-nem tudta befejezni, mert egy csókkal belefojtottam a  szavakat. Egyik keze a derekam, és a combom közötti részt ostromolta, míg a másikkal támasztotta magát. Tudta mit kell tennie, azt is, hogy én nem éppen vagyok jártas ebben, éppen ezért nem sürgetett. Szoknyám alá vezette kezét, és a fehérneműmig meg sem állította. Egy mozdulattal az "alsómba" csúsztatta kezét, és épp hogy csak hozzám ért, szájába sóhajtottam, ami őt nagyon is megmosolyogtatta. Épp készült levenni a nadrágját, mikor zajt hallottunk, amire mindketten felkaptuk a fejünket. Megigazítottam öltözékem, ahogy ő is a sajátját. 

-Beka!- kiáltott fel, de akkor már éreztem, hogy a nyakamba döfnek valamit, Petert pedig leütik.

-Max' annyi az én hibám, hogy azt mondtam a könyvtárba mennyünk, és ez is hirtelen dolognak bizonyult, logikusan építve, a "támadás" megtervezett. Ezek még a klotyóból is képesek lettek volna kiráncigálni...

-Igazad van... Azért haragszom a megbízójukra, hogy pont jókor köszöntöttek minket... Lefogadom, hogy piros a fejed-kuncogott.

-Én...

-Én is- vágta rá egyből, majd összekulcsolta a kezünk (már amennyire a kötelek engedték)