"Mosolyogva nézem a játszó gyerekeket.
Olyan édesek!
Mindig csak nevetnek náluk csak boldogság van.
Én is igy éreztem sokáig.
Mindig csak mosolyogtam mert azt gondoltam hogy könnyű az élet.
Most meg mit teszek?
Logatom az orrom és nem nevetek.
Komoly arcal nézek mindenkire hogy elhittesem semmi bajom sincsen.
Miért vagyok ilyen?
Miért nem merem felválalni az érzelmeimet?
Talán azért mert bolondnak néznek az emberek.
Azt hiszik hogy bolond vagyok mert kiadom magamból gondom,bajom.
Lenéznek mert szomorú és gyámoltalan vagyok.
Kész röhej vagyok mindenki szemében.
Kinevetnek engem és az érzelmeimet.
Miért ilyen mocskosak az emberek?
Großfater mondd meg!
Te vagy az én reményem!
Megrázom a fejem.
Megfogok örűlni lassan.
Érzem itt bent.
Nem tudom az érzelmeimet elrakarni előletek!
Ezekre a gondolatokra lefolyik egy könnyem.
A kezemre csöppen.
Szinte égeti jéghideg, fehér,kicsi kezem.
Hol vagy ilyenkor Istenem?
Miért nem segitesz nekem?
Lassan felnézek.
Az emberek engem néznek.
Tudtam éreztem.
Sirva esek le a földre.
Mindenek vége.
Körbe fonom magamat kezeimmel.
Lehulott az állarcom örökre."
