SugaKook Cat&Bunny [Egyrészes!]

Cat & Bunny

FIGYELEM! 19 076 szó! Yaoi, SugaKook, Hibrid, 18+!

Harmadik fél szemszöge!

Jeon Jungkook egy ritka aranyos hibrid nyúl formájában látta meg a napvilágot egy hibrid központban. Ennek köszönhetően szinte azonnal örökbe fogadta egy gazdag család. Igen fiatal volt még, nem is emlékszik másra, csak arra, hogy ez a két kedves ember felneveli őt, mint a ház kis kedvence. Remek dolga volt, tanulhatott, pihenhetett és szabadabb életet élt, mint sok más hibrid. Rengeteg élményt szedhetett össze, talán túl sokat is, amiket normálisnak tekintett, holott nem volt az, de ő honnan is tudhatta volna. Soha nem volt senki hozzá hasonló, akivel ezeket megbeszélhette volna, ám annyira gondtalanul éldegélt, hogy ez nem is zavarta. Természetesen azért nem volt elvakult, ami a világnézetét illeti. Tudta jól, milyen is ez a zord élet, hogy kivételes helyzetben van. Minden alkalommal, mikor Busan utcáin sétált tudatosult benne, mekkora szerencséje is van gazdáival. Éppen ezért döntött úgy mindig, hogy segít azon társain, akik nem olyan mázlisták mint ő. Nem egyszer adott pénzt olyan kidobott hibrideknek, akik láthatóan betegeskedtek, vagy éheztek. Összeszorult a szíve ilyenkor, ha tehette volna, hazavitte volna magával a másikat, de erre sohasem volt lehetősége. Mily szerencse, hogy mindig kapott költőpénzt, amit gyakran osztott szét pórul járt társai között, miközben mindannyiszor abban reménykedett, ő sosem jut arra a sorsa, mint az utcán előtte ücsörgő, szakadt ruhás, reszkető szerencsétlen. Bárcsak segíthetett volna többet! Még annak az ellenszenves házi macskának is, aki akkor is fújt rá, mikor letett elé egy előrecsomagolt nagy szendvicset és egy üveg vizet. Gonosz ez a Világ amiben élt, gonoszabb, mint szabadna lennie.
Ám hamarosan elérte Jungkookot is az, amitől annyira rettegett. Hiába volt édes húsz éves kora után is, hiába volt erős, kedves, figyelmes és engedelmes, valamiért elvesztette ő is az otthonát. Nem kapott indokot, nem kapott segítséget, hogy ne az utcán kössön ki, semmit. Csak néhány szót.
– A nyakörvedet vidd, így egy ideg nem fognak zaklatni. A legnagyobb táskádba pakold be amire szükséged van, aztán hagyd el a házat és vissza se gyere!
Ennyi, csak ennyit kapott semmi többet. Kemény szavakat azoktól, akik felnevelték. Eleinte el sem hitte, ám mikor maguk kezdtek neki elpakolni lassan realizálódott benne, bár még akkor sem fogta fel teljesen. Kidobják, mint egy darab szemetet, csak úgy, az utcára. Nem érdekli már őket, hol alszik, merre jár, eszik-e és jól van-e csupán az, hogy ne ott legyen, abban a hatalmas palotában. Semmi jel nem utalt arra, hogy hajléktalanná fogják avatni. A párnak mindig volt pénze, mindig futotta drága tárgyakra, ékszerekre, partikra, amin Kookot úgy mutogatták, mint egy élő trófeát, éppen ezért nem értette. Gondolkozott, ám hiába, nem jutott előbbre, miközben elpakolta ruhái egy részét hatalmas katonai hátizsákjába, spórolt és rejtegetett pénzét pedig zsebeibe. Hirtelen paranoiássá vált és attól kezdett rettegni, elvesznek tőle minden értéket, mielőtt elengedik. Sok kidobott hibriddel beszélt, mikor segített rajtuk, így rengeteg rémtörténetet hallott már, melyek közül egy teljesen új kezdett kibontakozni. Ám ebben szerencséje volt, bár nem akkora, mintha ki sem dobták volna. Megtarthatta pénzét, telefonját, óráját és még nintendóját is. Tudta, nem sokáig maradnak nála ezek a holmik, viszont teljesen más indíttatásból vitte magával. Ha nem vicc a helyzet, már pedig nem úgy tűnt, hogy az, akkor hamarosan égetően nagy szüksége lesz pénzre, hogy ehessen. Annyira álomszerűnek tűnt az egész, hogy észre sem vette, már a város utcáin sétálgat céltalanul. Mindig volt hová mennie, sosem hagyta el terv nélkül a házat ám most... Azt sem tudta, merre induljon. Végül lábai egy picike parkba vitték. Megállt annak közepén és felfelé bámult a központban tornyosuló szoborra. Csak nézte, miközben próbált rájönni a "miért"-re, de nem ment. Sokáig ácsorgott ott és elmélkedett, feltűnően hosszú ideig. Megbámulták és sugdolóztak az emberek róla, mint mindig, ám ezúttal nem érdekelte. Lassan átvette a zavartság helyét a szomorúság, ahogyan apránként felfogta, mi is történt vele. Egy közeli padhoz botorkált, ledobta súlyos hátizsákját a hideg kőre, majd leheveredett a hűvös fára. Már őszült az idő, csípős szél fújdogált és kezdett napról napra kevesebb lenni egy pulcsi az utcára, ami miatt most jobban aggódott, mint eddig. Félt a szomorúságtól, a magánytól, ezért próbálta ezeket átugorni és aktuális problémáival foglalkozni, hogy hamarosan este lesz, éhes lesz és fázni fog, de közben valahol aludnia kell majd. Muszáj volt azonnal megoldást találnia ezekre, mert ha nem boldogul a gondjaival, akkor már nem sokáig lesznek gondjai. Ugyan sok hajléktalan hibriddel beszélt eddigi élete alatt, ám arról sosem kérdezett, hogy kell túlélni egy ilyen helyzetet. Ezért csak egy ötlete támadt. Összebarátkozni valakivel, akinek sikerült hozzászokni az utcai élethez. Remélte, lesz majd valaki, aki segít neki, hiszen ő már olyan sok hibridnek tett szívességet! Ám hiába indult el olyanokat keresni, akiket ismert, hirtelen valahogy egy elhagyott hibrid sem jött szembe. Aggódni kezdett. Így hogyan jut előrébb, hol fog aludni, mit fog kezdeni, ha elfogy a pénze? Lassan már akárki megfelelt volna, csak látott volna egy hibridet, aki gazdátlan, ám valamiért ez egy rendkívül balszerencsés napnak bizonyult. Lejárta a lábát is, mire végre meglátott valakit, akit keresett. Eleinte félt, messziről figyelte a macskát, ki egy lakóház sarkában ücsörgött az utcán, sapkával lábai előtt. Nem mert odamenni, morcosnak tűnt a másik, ám ez az egyetlen esélye volt. Húzta az időt, úgy tett, mintha buszra várna a megállóban, fel-alá mászkált, az óráját nézegette, nagy ritkán a hibridet, miközben telt az idő. A másik nem vette észre őt, nem nézelődött, csak meredt a betonra, mialatt nagy ritkán valaki megszánta és néhány wont csepegtetett koszos sapkájába. Kook hezitált, nem volt biztos magában, de közben meg muszáj volt lépnie. Lehet ezen múlik az élete, ő pedig itt vacillál. Ám már nem sokáig gondolkodhatott. Ahogy nézelődött, hogy ne gyanakodjanak rá az emberek, kiszúrt két gyalogosrendőrt a messzeségben, kik lassan közeledtek. Tudta, mi következik. A hibridet le fogják támadni, elkérik majd az iratait, amik nem lesznek neki, meg akarják majd büntetni, hogy koldul, végül pedig beviszik és lehet soha többé nem kerül ki onnan. Eljött az idő, véglegesen el kellett határoznia magát, ő pedig amellett döntött, megmenti a macskát, hátha így majd szívesebben segít neki. Elhagyta a buszmagállót hátán hatalmas táskájával és óriás léptekkel közelítette meg a hibridet.
– Szia! Kook vagyok! – állt meg előtte és lehajolt hozzá. – Mennünk kell, jönnek a rendőrök! Gyorsan! – kapta fel a sapkát óvatosan, nehogy kiszóródjon belőle a pénz, miközben a másik karja alá nyúlt. – Menjünk!
A macska eleinte nem örült érintésének, morcosan pillantott fel a hatalmas fekete fülekkel rendelkező nyuszira, ki engedély nélkül sértette meg területét és még a pénzét is lopta. Ám mikor saját lábára állt, majd futtában körbepillantott már egyetértett vele. Futás mielőtt a fakabátok kiszúrják őket. Visszavette Jungkook kezéből koszos sapkáját, zsebébe dugta, majd nyomában a nyúllal futásnak eredt. Rutinosan lavírozott a rengeteg ember között, alig tudta követni őt Kook, miközben több háztömböt is elhagytak, egyszer pedig majdnem el is ütötték az élen rohanó koszos cicát. Nem néztek maguk mögé, hogy követik-e őket, nem voltak kíváncsiak a rendőrökre. Addig rohantak, míg biztos helyre nem értek, ahol a macska azonnal megfordult és rámordult az őt követő Jungkookra.
– Minek jössz utánam?! – fújt rá, mint aki nem most futott le éppen egy kisebb félmaratont.
– Én csakh – lihegett Kook. – Hajléktalan vagy?
– Mi közöd hozzá? – morgott, miközben előhúzta sapkáját zsebéből. – Tudom, mennyi volt a sapimban! Ha hiányzik belőle, behajtom rajtad! – ült le a földre, hogy megszámolja pénzét.
– Nem vettem ki belőle, esküszöm – tette mellkasára kezét. – Szóval utca cica vagy?
– Macska! Én macska vagyok, nem egy kis plüss, otthoni, kanapés cica! – nézett fel szúrós tekintettel Jungkookra.
– Macska... rendben – húzta meg magát, majd miután a másik újra pénzével kezdett foglalkozni, folytatta. – Szóval... az utcán élsz, ugye?
– Még mindig semmi közöd hozzá.
– Én is utcán élek.
– Mh? – kapta fel tekintetét Jungkookra. – Ne hazudj!
– Nem hazudok.
– De igen. Tiszta a bundád, tiszta és meleg a ruhád. Van óra a kezeden és ápolt vagy. Te nem az utcán élsz! Ne hazudj nekem! – mutogatott papírpénzekkel a kezében.
– Nem rég dobtak ki, ez az első napom.
– Pfff! Üdv a jéghideg pokolban! – folytatta a számolgatást.
– Kösz... – sóhajtott nagyot, majd úgy döntött, belevág mindennek a közepébe. – Nem tudom, mi tévő legyek. Talán te tudnál segíteni.
– Mázlid van – pakolt el a macska.
– Segítesz?
– Nem! – állt fel. – Megvan a pénzem. Sok sikert a harmadik világban! – veregette meg Jungkook vállát, miközben elsétált mellette.
– Várj! Segítened kell? – követte a másikat Kook.
– Mégis miért kellene?
– Mert te is hibrid vagy.
– És? Ezért kéne segítenem?
– Kérlek! Nem tudok hol aludni és hideg van este.
– Bezony, bezony – sétáltak az emberek között.
– Miért nem segítesz?
– Ha segítenék minden jött-mentnek, most nem lenne kit zaklatnod. Egy presszót kérek! – álltak meg egy kis utcai büfénél.
– Alig van pár wonod és azt is kávéra költöd?
– Mi közöd hozzá? – mordult Kookra.
– Csak meglepett, semmi egyéb. Egészségedre, én is vennék kávét a helyedben – próbálta menteni a menthetőt.
– Hát persze... Köszönöm! – kapta kézbe az aprócska poharat, majd indult is tovább.
– Én is segítek majd neked! – folytatta a győzködést, miközben a másik oldalán sétált.
– Hát persze! Segítek majd neked ezer örömmel! Megosztom veled a kajám, a pénzem és az ágyamat is, nehogy megfázz.
– Tényleg?
– Nem!
– De hasznodra lennék. Én is tudnék pénzt és kaját szerezni. Este pedig melegíthetlek és nem fáznál meg. Az a cicafarok nem éppen a legmelegebb takaró – győzködte tovább a másikat, mialatt igyekezett vele lépést tartani.
– Macska! – torpant meg. – Macskafarok, nem cica! És melegebb, mint gondolnád.
– Kérlek! Nem lennék láb alatt és hasznomat vennéd! – igyekezett minél nagyobb szemekkel pislogni a másikra, hátha az aranyos külsejével elnyeri annak támogatását.
– Nem! Ha pedig tovább követsz teszek róla, hogy ne legyen mivel követned! – fenyegette meg Kookot, mire az halálra rémült.
Félelmetes volt számára az a koszos macska, ezért hagyta elsétálni. Ám nem akarta elveszteni szem elől. Abban bízott, ha majd követi, rájön néhány trükkjére, talál magának helyet estére és lesz milyen nyomon elindulnia a túlélést illetően. Ezért tökéletesen álcázva járt a macska nyomában. Legalábbis ő azt hitte, holott ez nem volt igaz. A másik látta őt, zavarta is a túlbuzgó nyúl, de nem tudott vele mit kezdeni, nem adta fel egykönnyen, kezdő létére pedig egészen jól tartotta vele a lépést. Viszont így nem tudott pénz összeszedni menet közben, ezért le kellett ráznia a túlbuzgó nyulat, melyben segített neki az időjárás. A semmiből tört rájuk és az utcán sétálgató tömegre az eső. Minden előjel nélkül szakadt a nyakukba egy egész tenger, mire menekülőre fogták az emberek. Jungkook is, ám nem szerette volna elveszteni az általa követett személyt, azért ugyan oda futott be az áztató cseppek elől, ahova a koszos macska. Nem szóltak egymáshoz, úgy tettek, mintha nem ismernék a másikat, miközben a többi ember az időjárásról beszélgetett. Elhúzódott az eső, úgy tűnt, nem fog elállni még hosszú ideig, így lassan útjukra indultak a normál emberek. Kezdtek megfogyatkozni, hamarosan pedig már csak ők ketten, a két hibrid ácsorgott a kisbolt ajtajában.
– Borzasztó őszi idő – lépett ki közéjük az eladó. – Fúj a szél és esik az eső. Rosszabb nem is lehetne. Legszívesebben otthon ülnék és egy forró teát szürcsölgetnék. Ti nem? – nézett először a macskára, kinek zord külseje azonnal taszítani kezdte, majd a Jungkookra, ki viszont olyan kedvesen és annyira hatalmas szemekkel pislogott vissza, hogy láthatóan azonnal elnyerte az eladó szívét.
– Otthon melege és forró tea. Remekül hangzik.
– Ebben egyetértünk – mosolygott rá a hölgy. – Hívjak neked egy taxit, hogy hazavigyen a gazdádhoz?
– Áhh... – szomorodott el Kook. – Nincs hova hazavinnie.
– Biztos? Pedig gyönyörű az a nyakörv – mutatott a fekete kis kellékre.
– Csak megengedték, hogy megtartsam – fogott rá Jungkook, miközben a betonra süllyedt tekintete.
– Sajnálom, pedig igazán aranyosnak és erősnek tűnsz.
– Köszönöm.
– Bár ezzel nem mész sokra, igaz? – mosolygott a nő. – Éhes vagy?
– Egy kicsit – pillantott fel csillogó szemekkel az eladóra Kook.
– Adhatok egy forró rament, de csak ha nem mondod el senkinek.
– De nincs pénzem – hazudott. Nem tudhatta meg a macska, hogy van pénze, akkor biztosan mindent megtenne, hogy elvegye tőle.
– Frissen tettek ki, igaz?
– Igen.
– Azért vagy ilyen kis cuki még – nevetett az eladó. – Nem kérek pénzt, ajándék. Csak el ne mond a főnökömnek, különben kirúg, amiért etetem a környék kóbor állatait. Maradj itt, mindjárt hozom – ment vissza az üzletbe a nő, néhány pillanat múlva pedig újra fel is bukkant kezében egy forró tésztalevessel – Olcsó fajta, de legalább meleg és valamennyire segít az éhségeden – adta oda a papírpoharat egy pár pálcikával Jungkooknak.
– Nagyon köszönöm! Hálás vagyok érte – hajolgatott, amint elvette tőle az ételt.
– Szívesen. Fogyaszd egészséggel! Nekem vissza kell mennem, de maradj csak, amíg el nem áll az eső. Jó étvágyat! – lépett vissza az ajtón a hölgy.
– Köszönöm! – nézett utána Jungkook, majd tekintete a morcos macskára tévedt, ki ott ácsorgott tőle két lépésre és az esőbe bámult. Várt még picit a tésztára, majd lassan enni kezdett, miközben ujjait melegítette a forró pohárkával. Nem volt igazán éhes, még nem korgott a gyomra, ezért néhány falat után átnyújtotta a levest a másiknak. – Egyél te is! Biztos éhes vagy – kínálta meg, mire a hibrid szeme sarkából pillantott rá.
– Ezzel az attitűddel nem maradsz sokáig életben az utcán, ugye tudod? – sóhajtott választ várva, ám Kook hallgatott. – Biztosan meg akarsz kínálni vele? Megeszem az egészet – fordult végre felé.
– Edd csak, nekem ennyi elég volt – biztatta társát Kook, mire az elvette tőle a levest. – Jungkook vagyok. És te?
– Suga – falatozott a macska.
– Suga... értem... – dugta vissza zsebeibe kezét Kook, nehogy kihűljenek ujjai, mialatt tekintete újból az esőre tévedt.
Csendben fogyasztotta el új ismerőse az ajándék levest, egy ideig úgy tűnt, nem is ért el ezzel a kedveskedéssel semmit, ám végül csak megszólalt a másik, amint összegyűrte az üres papírpoharat.
– Amúgy Yoongi. Amelyik jobban tetszik, nem érdekel.
– Oké... – hallgatták további hosszas percekig az esőt.
– Szarul követtél, bár kitartóan.
– Első napom, nem értek hozzá – bambulta a földet Kook.
– Látszik. Sose add oda a meleg kajádat senkinek, ezt jegyezd meg! Edd meg, akkor is ha nem bírod! Ki tudja, mikor jutsz legközelebb valami normálishoz.
– Ez azt jelenti, hogy segítesz? – pillantott reménykedve a macskára, ki lassan ringatta farkát a magasban.
– Csak azért, mert adok egy tanácsot, még nem fogadlak örökbe – nézett szúrósan a naiv nyúlra.
– Értem... Azért köszönöm a tanácsot – fintorgott Kook, miközben nézelődni kezdett.
– Van egy ajánlatom!
– És mi lenne az? – érdeklődött magasba emelt fülekkel Jungkook.
– Szerezz minél több kaját és pénzt ma, ha pedig jól teljesítesz, szerzek neked helyet, ahol aludhatsz.
– De én nem tudok koldulni. Sosem csináltam.
– Épp az előbb szereztél egy ingyen levest a cuki külsőddel. Értesz te hozzá. Használd az aranyos kis pofidat, hogy megszedd magadat!
– Ohh... Mennyit kell összeszednem? – érdeklődött Kook.
– Amennyit csak tudsz. Aztán majd eldöntöm, elég-e.
– Ez nem túl fair.
– Nem muszáj belemenned. Megpróbálhatsz egyedül túlélni – rántott vállat Suga.
– Nem azt mondtam, hogy nem megyek bele.
– Oké. Akkor hajrá! – lökte ki az esőbe Kookot a másik
– Hé! Így elázok! – sietett vissza az eresz alá.
– Igen. Egy ázott, cuki, hajléktalan nyuszika pedig sokkal több kaját és pénzt tud felhajtani, mint egy száraz nyuszika.
Jungkook átgondolta, végül pedig önként állt ki a zubogó esőbe, miután levette óráját és eltette azt táskájába, mit a fedett száraz betonon pihentetett. Hagyta, hogy teljesen átázzon ruhája és csepegjen hajából is a víz, mire újra felkapta cuccait és nekiállt koldulni. Először egy zöldséges előtt torpant meg, majd hatalmas csillogó szemekkel kezdte vizslatni kedvenc zöldségeit addig, míg ki nem jött az eladó. Suga messziről figyelte egy ázott sikátorból, amint Kook szóba elegyedik a férfival, ki eleinte ellenszenvesnek bizonyult, ám végül csak adott a nyúlnak a kis zacskóba néhány répát és álmát.
– Szereztem enni! – tért vissza Yoongihoz egy hatalmas mosollyal arcán, miután megbizonyosodott afelől, hogy az eladó már nem látja.
– Nem szeretem a répát – morgott Suga.
– De én igen. És most magamnak is szerzek, nem de?
– Hmm... De – ismerte el a macska. – De ez még kevés.
– Gondoltam. Te mit szeretnél enni? – mosolygott Jungkook.
– Nem is tudom. Hozz nekem valami meleg kaját! – vette el a zacskót Kooktól.
– Bármi megfelel?
– Bármi, ami hús.
– Rendben. Mindjárt jövök – indult tovább Kook.
Egy saroknyira volt tőlük egy kifőzde, akiknek ilyenkor fellendült a forgalma a fedett beülős rész miatt. Náluk próbálkozott be Jungkook, az utca felőli kiadó ablakon. Újból hatalmas szemekkel bámult befele az üvegen, miközben nagy, ázott füleit szomorúan lógatta. Nem telt el sok idő mire kinyitották az ablakot neki és szóba elegyedtek vele. Az ázott nyúl azt hazudta, néhány napja már az utcán van, pénze pedig egyáltalán nincs, ezért rettentően éhes. Remekül csinálta, hiszen annyira megszánták a dolgozók, hogy kapott egy hatalmas adag meleg ételt. Ugyan nem volt a legfrissebb, nem is szerették volna senkinek sem odaadni, a munkások akarták hazavinni majd este, mint maradék, ám megfelelt elvárásaiknak.
– Kimbap, rengeteg mandu, kimcsi, egy nagy adag főtt rizs és még két hotteokot is kaptál. Ráadásul meleg még! Még néhány ilyen és megtartalak! – pillantott fel a zacskóból csillogó szemekkel Yoongi.
– Még? De mit hozzak még?
– Enyhül az eső. Keress egy boltot és próbálj tartós kaját hozni. Konzervet, szendvicset esetleg. De a pénz is megfelel – pakolt ki Yoongi, hogy egyen. Nem volt elég neki az a fél leves, ugyanis Kookkal ellentétben ő tényleg rég jutott utoljára meleg táplálékhoz. – És némi ital se ártana. Víz is jó, de akármit adnak, ne utasítsd el!
– Rendben... Itt maradsz?
– Persze! Megvárom az aranytojástojó tyúkomat! – kezdte belapátolni arcába a mandut.
– Sietek – indult el Jungkook, Suga pedig csak hümmögött.
Nem volt egyszerű dolga. Ezúttal hiába talált egy boltot és nézelődött szomorúan, az emberek rohantak. Egy pillanatra sem álltak meg sőt, inkább próbálták elkerülni az ázott nyuszit, így kénytelen volt taktikát váltani. Már ment lefele a nap, ezért sietnie kellett. Nagy nehezen rávette magát, hogy elkezdje leszólongatni az embereket és néhány wont kunyeráljon mindenkitől. Eleinte nem volt sikere, viszont ahogy fejlesztgette szövegét hamarosan megkapta az első adományát, ami nem volt valami sok. Ötszáz won... szinte semmi, neki most mégis jelentett valamit. A siker első lépcsőjét, ám ennyivel nem térhetett vissza, így folytatta a koldulást. Hamarosan összeszedett még ötszázat, majd kapott ezret is, végül a legmagasabb összeg, amit egy embertől gyűjtött be az kétezer won volt. Az azért már nem semmi egy kezdő részéről. Ám pénz mellett sikerült még némi élelmet is összekaparnia, meg egy doboz multivitaminos italt. Kisebb zacskóval indult vissza a macskához és csak reménykedett, még ott találja a másikat, ki felfalta minden kunyerált meleg ételét. Sötét volt már, így nem volt biztos benne, hogy nem lépett le az eddigi zsákmányával, ám kellemes meglepetés érte. Yoongi ott ült a sikátorban az egyik ház oldalának támaszkodva, oldalán a két zacskóval és aludt, mikor Jungkook megérkezett.
– Itt is vagyok. Siettem! – szólalt meg a nyúl, amint odaért hozzá, mire Yoongi lassan felemelte fejét.
– Mit sikerült hoznod? – kérte el a zacskót. – Ez nem sok.
– Szereztem pénzt is! – nyúlt zsebébe, majd elővette a bankjegyeket és érméket. – Tízezer háromszázötven won. Elég lesz?
– Hmm... Kezdőként elég. Rendben van, adok neked szállást és segítek túlélni.
– Tényleg? – derült fel Kook fáradt arca, miközben az egekig emelkedtek fülei.
– Igen – kelt fel Suga kezében a szatyrokkal. – Vegyél fel száraz ruhát, majd indulunk is! Hosszú út áll előttünk.
– Rendben.