Beépítve ✔

11.

«Elena»

Kissé ideges léptekkel haladtam végig a hosszú folyosón.
- Pedig csak tréfa volt, de nem ő komolyan veszi! - morogtam az orrom alá.
- Elena! - szólt mögülem Alejandro.
- Igen? - fordultam meg rémülten.
- Gyere gyorsan - fogta meg a karóm és magával rángatott.
- Hova viszel? Engedj már el!
- Segítened kell, mert ellenséges személyek mászkálnak erre.
- Kicsodák? - fejeztem be a rángatózást.
- Vadászok - erre megfagyott az ereimben a vér.
- Vadászok?
- Igen, de haladjál! - húzott ismét.
- Tudok menni magamtól is nem kell ráncigálni! - szóltam rá erélyesen, mire elengedett. Csak páran voltak az ajtónál.
- Szükségünk van a mozgékonyságodra és a jó célzó képességedre - mondta a feladatomat señor befásult Jorge.
- Jó - bólintottam kelletlenül. Jorge nem mondott semmit, csak kinyitotta az ajtót. Először Alejandro lépett ki rajta, majd utána mi is követtük őt.
- Elena, menj - nézett rám Jorge, mire végig lopakodtam az utcán, majd hirtelen kiugrottam a fal mögül és megláttam őt. A fegyver remegett a kezemben. Gyorsabban kezdtem kapkodni a levegőt.
- Elena, ne bánts! - könyörgött.
- Tedd meg! - üvöltött Jorge. Szorosan lehunytam a szemeimet és felemeltem a kezemet a fegyverrel.
- Fuss - suttogtam, majd a ravaszra helyeztem az ujjamat.