Ha nem tűnsz el [Befejezett]

12.

Patrik: Írj neki.

Elgondolkodva meredtem ki a szobám ablakán, miközben ujjaimmal a takarómat gyűrögettem, majd újra arra a két szóra néztem, amit Patrik alig fél perce küldött. Mégpedig beszélgetésünk során már nem először, ugyanis ezzel ébresztett.

Én: Nem is tudom, Patrik... Nem szeretnék.

Egész jó reakció volt ez tőlem, legalábbis az ébredésem utáni kirohanásomhoz képest biztosan. Elég hevesen nekiestem Patriknak, amiért olyan dolgokkal szórakozik, mint hogy azt javasolja, írjak az évekkel ezelőtti legjobb barátnőmnek, akit teljesen magára hagytam, miután kiderült, hogy leukémiás. Csakhogy Patrik nem viccelt.

Patrik: Dehogynem akarod. Bocs, de nehéz lenne elhinni, hogy nem szeretnéd visszakapni a lányt, aki egykor legjobb barátod volt.

Én: Ahj, nem érted... Persze, természetesen az egyik legnagyobb álmom, hogy Glória ismét a barátom legyen, de... képtelen lennék a szemébe nézni a történtek után.

Patrik: Ezért nagy szerencse, hogy még nem tartunk ott, hogy a szemébe kelljen nézned. Először csak írj neki...

Én: Haha, vicces vagy. Komolyan vennél végre?

Patrik: Természetesen. Mi az, ami miatt nem mersz írni neki?

Én: Extra önző dolog, hogy még itt is magamra gondolok, de nem tudom, el tudnám-e viselni, ha ráírnék, ő pedig kiosztana, aztán lepattintana. Mondjuk ez lenne a legjobban indokolt reakció, de nem kicsit fájna... Másrészt neki valószínűleg már vannak új barátai, remélhetőleg éli a boldog és kiegyensúlyozott életét, amit én nem szeretnék felborítani azzal, hogy csak úgy megjelenek benne. Gondolj csak bele, milyen lenne neki, ha váratlanul felbukkanna a múltjából valaki, aki emlékeztetné a betegségére, emlékeztetné rá, hogy milyen egyedül lenni, emlékeztetné, hogy milyen törékeny dolog is a barátság. Nem tudom, lejött-e, hogy mit akarok mondani. Szerintem én vagyok az utolsó személy, akit Glória látni szeretne.

Patrik: Nem tudhatod, hogy alakult az élete. Azt sem, hogy mire, illetve kire lenne szüksége.

Én: Nem tudom... Valamiért nagyon úgy érzem, hogy Glóriának és nekem is az lesz a legjobb, ha az útjaink nem keresztezik többet egymást. Lelkileg egyikünk sem a régi már, és ezzel megspórolhatnánk jópár újabb sérülést.

Patrik: Igen, ez lenne a helyzet abban az esetben, ha ráírnál és ő nem kérne belőled. Ő úgy szerezne új sebeket, hogy emlékezteted a múltjára, te meg úgy, hogy egy számodra fontos személy lepattintana. De ez nem ilyen egyoldalú, van másik lehetőség is.

Én: Nem, nincs. Ha ráírok, az katasztrófával végződik.

Patrik: Vagy éppen ellenkezőleg. Csodával.

Én: ?

Patrik: Tegyük fel, Glóriának a gyógyulása után mégsem lett egy csapásra tökéletes élete, tegyük fel, mégsincsenek új barátai. Tegyük fel, szüksége van rád. Az pedig a napnál is világosabb, hogy neked szükséged van rá, még mindig szereted, és Dalma elvesztésével egy kicsit te is egyedül maradtál.

Én: Ez nem rólam szól. Nem az számít, hogy nekem mire van szükségem, azok után nem szabad, hogy számítson, hogy otthagytam Glóriát a szarban.

Patrik: Jó, akkor a te érdekeidet nem vesszük figyelembe. De akkor is ott van az a kérdőjel Glória mellett, neki ugyanúgy szüksége lehet rád.