A Bosszú Hálójában

47.|A sors fintora

Minden erőmre szükségem lesz az elkövetkezendő napokban vagy hetekben.

Amint megérkeztünk az FBI épülete elé és megláttam 5 fekete kocsit, ideges lettem.

- Biztos vagy benne, hogy meg akarod őket zavarni? - vonta fel szemöldökét Olivia, hangjából pedig érződött, hogy reméli nemmel felelek.
- Zabosak lesznek, az egyszer biztos, de be kell mennünk.
- Rendben. - sóhajtott.

Belépve az ajtón, 3 morcos őr fogadott minket. Miután túlestünk a szokásos procedúrán, az az leellenőrizték a személyünket, megmotoztak és átkutattak fémdetektorral, Olivia -nak le kellett adnia a fegyverét, utána engedtek csak tovább, bár kissé húzták a szájukat.

- Miért jöhetett ide Morgan? - kérdeztem amint a lift elé értünk.
- Nem tudom, talán a tehetséges újoncok ügyében tárgyalnak megint.
- Akkor ez nem olyan hatalmas dolog, amit ne lehetne félbeszakítani.
- Ezt majd mondd el nekik is Shawn.

Amint felértünk a 3. emeletre és kiléptünk a liftből, 2 felfegyverkezett fickó fogadott minket akik a tárgyaló előtt álltak.

- Jó napot fiúk, mi most oda bemennénk. - vette elő jelvényét Olivia, őt követve pedig én is.
- Ez nem jogosítja fel Önöket arra, hogy belépjenek, ezzel megzavarva egy tárgyalást.
- Megint a tehetséges újoncokról van szó akiket felfedezett az FBI? Úgy gondolom, hogy ez az ügy kibír pár nap halasztást, a miénk viszont nem. Élet - halál a tét, úgyhogy ha nem akarják, hogy néhány információ kiszivárogjon a sajtónak miszerint az FBI és az Interpol sem hajlandó segíteni James Balmont elfogásának ügyében, akkor beengednek. Most, azonnal.

Burkolt fenyegetés volt valóban, ilyen eszközöket is bevetek ha rákényszerítenek.
A két férfi egymásra nézett, majd az egyik megköszörülte a torkát.

- Menjenek.
- Köszönjük. - vágta zsebre jelvényét a társam aki ezidő alatt végig a kezében szorongatta a tárgyat.

Amint Olivia benyitott, minden egyes tekintet ránk szegeződött és a beszéd lassan elhalkult. Teljes némaság telepedett le a tárgyalóban, az egyik szmokingban lévő férfi pedig mérgesen nézett.
A kerek asztalnál ültek, elszórtan távol a másiktól. Az egyik volt Richard Morgan, az Interpol vezetője, a másik Keith Hamilton az FBI kiképzésekért felelős embere, mellettük pedig egy fiatal nő és férfi, gondolom Ők azok, akikről ez a kisebb tárgyalás folyik.

- Maguk mégis kik? - vont kérdőre Mr. Hamilton, majd idegesen kifújta a levegőt és felállt.
- Olivia O'Donnell vagyok uram, Ő pedig a társam, Shawn Mendes.
- Shawn Mendes. - ismételte Richard, majd arcára a szomorúság jelei ültek ki.
- Igen, Morgan ügynök. Önhöz jöttem. - húztam ki magam, mire a férfi követte a példát és felállt.
- Hamilton ügynök. Tarthatnánk egy kis szünetet? - pillantott az őszülő hajú férfi felé aki csak megrázta fejét.
- Felháborító, hogy Önök hívatlanul berontanak ide, ráadásul pont egy tárgyalás közepén.
- Bocsásson meg Uram, de az ügy ami miatt jöttünk, nem tűr halasztást.
- Keith, kérlek. - ült vissza székébe Morgan.
- Még ilyet. - kapta fel idegesen az asztalon heverő aktákat és kisietett a két újonc társaságában.
- Foglaljanak helyet.

Olivia tekintetéből semmit nem lehetett leolvasni, rezzenéstelen arccal bámult az előtte ülő fekete férfira.

- Nemrég hírt kaptam Harry felől. Igaz, hogy munkába állt a mai nappal bezárólag?
- Igen. - felelte Olivia.
- Még mindig nem lassít a tempón. Egyszer ez lesz a veszte. De gondolom nem azért vagytok itt, hogy a főnökötökről fecsegjünk.
- Nem, Uram. Valóban nem. Örülnék ha ezúttal valóban képes lenne betartani azt amit megígért.
- Donovan ügynök, vigyázzon arra mit és hogyan mond. - kapta fel fejét a pasas.
- Segítenie kell.
- Shawn, nagyon örülök neki, hogy végre rendbejöttél, de ez a Balmont ügy túlságosan fel van már fújva. Nem tehetek mást, innentől nektek kell megoldanotok. - dőlt hátra, majd karjait összefonta maga előtt.
- Nem tud, vagy nem akar? A kettő között nagy a különbség.
- Fiam, tisztellek ahogyan apádat is tiszteltem, de ezt a hangnemet nem engedheted meg magadnak, főleg nem velem szemben.
- Sajnálom, Uram. - ejtettem ki a szavakat némi undorral. - Tudja, azt hittem maga olyan ember, aki segít ott ahol kell. Édesanyám szerint legalábbis folyamatosan segítették egymást apámmal, egészen addig, amíg be nem jött a képbe Balmont 12 éve. Ön akkor valamiért távolságtartóbb lett és amikor apámnak szüksége lett volna a maga támogatására, teljesen behúzta a vészféket és felszívódott.