Mindenkinek van oka valamiért vezekelni

Brielle lázadt. Egy jó ideig ebből állt az élete. Aztán az értelmetlen hibák elkövetéséből és a felesleges harcokból.

***

Onnan tudta, létezik, hogy fájt. Fájt a levegő nyomása, fájt a légzés, fájt a hátának préselődő másik test (a testvérének a teste) égető melege a jéghideg bőrén. Ez volt a születésük pillanata.

***

Az idősebbik káoszt hozott, a fiatalabbik reményt és békét. Versengtek, ki nyeri el a hatalmat az emberiség felett. Sok néven emlegették őket, de egy sem volt az övék.

***

Shanell

Brielle

***

Lassan sétáltak el a Circus Maximus mellett, halkan beszélgetve és nem törődve az őket megbámuló emberekkel.

- Milyen ragyogóan süt a Nap.

- Milyen borzasztóan idegesítő vagy.

- Feszült vagy, nővérem, mire készülsz?

- Amire készültem, az már folyamatban van. Engem az emberek idegesítenek. Meg ez a ruha is - idegesen megigazította éjfekete tógáját. Húga kárörvendő mosollyal karolt bele.

- Meg lesz akadályozva. Ez most az ÉN korom, Julius Caesar az én emberem, és általa teremtettem békét ezen a kontinensen.

- Diktatúrát. Diktatúrát teremtettél.

- Nem számít, amíg béke van.

- Amit mindenáron megszerzel, nem igaz?

- Az embereknek béke kell, amit én elhozok nekik.

- Az embereknek szabadság kell, amit te megtagadsz tőlük.

- Nem vagyunk egy véleményen.

- Soha nem voltunk.

- De talán leszünk.

- A remény hal meg utoljára - a Theatrum Pompeium felé fordultak, és belebotlottak egy hatalmas tömegbe. Hideg mosoly, a hideg arcon. - Á, tényleg. Tudod milyen nap van?

- Ez most miért fontos?

A tömegből valaki felsikoltott, és több helyről hallani lehetett a "gyilkosok" szót.

- Martius idusa.

Elégedetten a Fúriák Ligete felé indult, szájában érezve a győzelem ízét, amelynél csak a bosszú édesebb.

***

Ujjai hidegek, körmei feketék, szaporán billeg a zongora csontfehér billentyűin, a levegőben száll az ősi dal, amelynek ritmusára megteremtették a Régiek ezt a galaxist (kis túlzással, persze, mindössze arról volt szó, hogy néhány színes kövecskével játszottak, aztán a nagy bumm, szervusz Tejútrendszer, és az Alkotók minden egyes tagja rohadtul büszke volt), a mély szólam kaotikus és vérfagyasztó, a magas lágy és nyugtató. Az emberi meghatározás szerint az ezernyolcszáz-nyolcvanhatodik, az ő meghatározásuk szerint meg a kitudjahanyadik, túl hosszú volt kimondani, és ő meg túl lusta volt.