A Főnök

7.

Az étterem elé gördülve, mintha egy filmben lettünk volna, a bejárat előtt megállt a járgányunk és az épület előtt várakozó londinerek kinyitották nekünk a kocsink ajtaját. Karesz arrébb gördült és keresett egy parkoló helyet. Mi tagadás jól néztek ki azok a pasik. Beengedtek minket. A recepciós pultot megtalálva odamentünk.

- Jó estét! Szabó Olivér néven foglaltam asztalt két személyre.

- Üdvözöljük Önöket. Igen, már meg is találtam. Kellemes estét kívánok! A kollégám odakíséri önöket - mondta a mosolygós arcú hölgy.

- Köszönjük szépen.

Mellénk lépett egy öltönyös férfi és intett, hogy kövessük. Elindult az étterem hátsó része felé, miközben romantikusan vacsorázó párok és gyermekeiket fegyelmező szülők közt vezetett minket végig, egészen a liftig. Kinyílt előttünk az ajtó és beléptünk.

- Te tudod hova visz minket? - kérdeztem Olivért suttogva.

- Nem - válaszolta, de nyilvánvalóan hazudott, ugyanis sejtelmes mosolyra húzta a száját. Pár másodperc múlva szétnyílt az ajtó és gyönyörű látvány tárult elénk. Úgy éreztük, hogy a város felett lebegünk. Minden fal üvegből készült és rálátást nyertünk a város egy részére. Lélegzet elállító látvány. Annyira letaglózott a látvány, hogy észre sem vettem, az asztalunkhoz értünk. A férfi kettesben hagyott minket. Az én drága férjem mögém lépett és kihúzta a székemet. Én eközben még mindig csak bambultam kifelé az extra nagy ablakokon. Mivel nem reagáltam udvarias megmozdulására, lágyan a nyakamba csókolt. Egyből kapcsoltam és leültem. Olivér is helyet foglalt velem szemben.

- Te sunyi. Tudtad, hogy idehoz minket. Hogy gondolhattam, hogy nem? Hiszen te foglaltad az asztalt. Én hülye – nevettem el magam. Áthajoltam az asztalon és megcsókoltam. Nem mintha érdekelt volna, de azért körbe néztem hányan láthattak minket. Azért egy ilyen elegáns helyen nem illik az ilyen. Meglepetésemre nem ült az emeleten senki, pedig ki ne akarna ilyen kilátásnál elfogyasztani egy vacsorát. Érzem ebben biztos Oli keze van.

- Te kibérelted az egész emeletet? – bólintott. – Akkor ezek szerint itt nem zavarhat minket senki – mondtam sejtelmesen, közben felálltam a székemből és elindultam felé.

- Mire készülsz asszony? – szemével követte utamat és elégedetten mosolygott amikor az ölében állapodtam meg.

- Mit szólnál, ha folytatnánk, amit otthon elkezdtünk. Leszek én az előételed. Ilyen kilátásban még úgy sem volt részünk szex közben – éreztem, hogy kezd tettre kész lenni. Abban a pillanatban a szemem sarkából láttam, hogy kinyílik a lift. Ennyit arról, hogy senki nem zavarhat meg minket. A pincér mellénk lépett és letett elénk két étlapot.

- Esetleg tudják már mit szeretnének inni?

- Egy üveg pezsgőt kérünk.

- Rendben. Máris hozom. Addig válasszanak ételt – mondta, majd minket ismét magunkra hagyva távozott.

- Ez meleg helyzet volt Szívem. Nem gondolod, hogy ezt inkább most hagyjuk? Majd otthon a pihe-puha ágyikóban folytatjuk, jó? – kérdezte Olivér, de én fittyet hányva rá elkezdtem csókolgatni és lehúztam a sliccét. Meglepetésemre egyáltalán nem volt felizgulva. Miért nem indította be a helyzet?

- Oli, téged egyáltalán nem vonz ez a bármikor lebukhatunk szituáció? Mert engem nagyon feltüzel.

- Nem Lilu. Nekem ez abszolút nem jön be. Szerintem válasszunk kaját – mondta kedvesen mosolyogva.

Felálltam az öléből és mint egy durcás kislány visszahuppantam a székemre. Magam elé vettem az étlapot és elkezdtem nézelődni. Pillanatok alatt elkalandozott a gondolatom és már nem azon gondolkodtam mit szeretnék enni, hanem hogy mi lesz szerdán a húgommal. Végtére is még sosem voltam ultrahangon. Főleg nem egy kismamával. Elég izgalmas, főként így, hogy ő a húgom. Észre sem vettem, hogy percek teltek el, amikor Olivér kizökkentett a gondolatmenetemből.

- Minden rendben van? Nagyon elbambultál.

- Igen persze, csak azon gondolkoztam, hogy mi lesz szerdán majd Dettivel az orvosnál.

- Miért mész te orvoshoz Bernivel?

- Jézusom, semmi. Tudod mit? Felejtsd el, amit most mondtam. Nem lényeges – háromszor levert a víz. Ha ezt most nem hagyja annyiban nekem végem.

- Oké. Elég furcsa vagy, de akkor hagyjuk.

- Választottál már?

- Őszintén? Még bele sem néztem az étlapba – nevettem el magam – Te kérsz előételt?

- Ha már itt vagyunk együnk rendesen.

- Oké akkor én is kérek, hogy ne kelljen egyedül enned.

- Nem tudom annyiban hagyni, bocsi. Mi van Dettivel? Egy kicsit megijesztettél. Ugye semmi komoly? Kell aggódnom? Lehetnem is a húgodnak van szüksége orvosra, hanem neked? Ne hagyj kétségek közt Kicsim, kérlek.

Most, hogy mondja nekem is épp ideje lenne már elmennem a dokimhoz, mert már régen voltam. Mondanom sem kell, persze hogy vele is elég közelről ismerjük egymást. Járt már bennem, és nem csupán orvosi szemmel, ujjal és kellékekkel. Bizony a vizsgáló asztal és a szétfeszített lábak eléggé kiszolgáltatottá teszik az embert, és ha rólam van szó, tuti, hogy nem ellenkezek.

- Az orvosról jut eszembe. Ő is megvolt... - síri csend, de folytattam – Nem, egyikünknek sincs baja. Csak rutinvizsgálat, de megkért, hogy kísérjem el. Úgyhogy szerdán nem leszek otthon, lehet, hogy egész nap. Délelőtt elmegyek egy kicsit vásárolni, délután meg Bernivel leszek valószínűleg.

- Király. Szóval már a doki is megbaszott. Itt ezen a világon én vagyok az egyetlen férfi, aki még meg sem dugott rendesen? Mondd, mit akarsz te tőlem? Csak a pénzem kell? Miért olyan vonzó számodra minden átkozott pasi a környezetedben? Én nem egy lotyót vettem feleségül! -ordította. Nem értem miért lett ilyen hirtelen. Idefelé jövet teljesen normálisan kezelte. Teljesen elborult az agya. Felállt az asztaltól és elindult a lift felé.

- Most hova mész? – kiabáltam utána - Mondtam, hogy szeretni, téged szeretlek, és nem azokat, akik ágyba visznek. Mi van veled? A kocsiban tök normális voltál. – megálltam előtte a lift ajtajában és farkasszemet néztünk.

- Miért kell beszámolnod a kis kalandjaidról? Jobban érezném magam, ha nem tudnám kik járkálnak még a feleségemben rajtam kívül.

Abban a pillanatban elhallgatott amikor kinyílt mögöttem a felvonó ajtaja. Megfordultam és a pincérünk állt velem szembe.