A Főnök

8.

- Ugye nem távozni készülnek? – kérdezte a pincér.

- Nem, dehogy is. Csak öhm, csak kerestük a...

- Kerestük a mosdót – fejezte be helyettem a mondatot Olivér. A pincér furcsán nézett ránk, de elmosolyodott.

- Ahhoz nem kell lemenniük. Itt az emeleten is van mellékhelyiség. Balra menjenek és ott lesz, de ha nem gond előbb felvenném a rendelésüket.

- Persze, természetesen – mondtuk egyszerre.

Visszaültünk az asztalhoz és magunk elé vettük az étlapot, mintha tudnánk mit keresünk. Végül Olivér megmentett és elkezdte mondani mit választott. Elvégre ő nem bambult mint én. Így időt nyerve elkezdtem valami ételt keresni. Mire ő elmondta, én is megvoltam. Mindketten kértünk előételt, levest, főételt és desszertet is.

- A hölgynek a stek mellé tudom ajánlani az Espresso martini koktélunkat. A történet szerint egy hölgy beesett a londoni Brasserie Sohóba, és egy olyan koktélt kért, ami "először felrázza, majd falhoz vágja". Az úrnak pedig egy jófajta vörösbort ajánlok a szűzpecsenyéhez.

- Köszönjük, az jó lesz.

A pincér távozott, mi pedig nem folytattuk a veszekedést. Olivér felállt, megfogta a kezemet és elkezdett abba az irányba húzni amerre a felszolgáló mutatta az utat a wc felé.

- Miért megyünk oda? – kérdeztem, de nem válaszolt. Kinyitotta a női mosdó ajtaját, és behúzott maga után. Meg se várta hogy a villany felkapcsolódjon, durván nekinyomott a falnak és vadul a számba férkőzött nyelvével. Mégiscsak sikerült valahogy feltüzelnem. Lehet ezentúl mindig össze kéne vesznünk ahhoz hogy kielégüljünk. Elkezdett a szoknyám alatt matatni, szerencséjére nem volt rajtam harisnya, de még egy meglepetés várta.

- Rajtad nincs bugyi? – kérdezte teljesen meglepetten. Ekkorra már a lámpa is felkapcsolt és láthattam az arckifejezését is.

- Készültem – kacsintottam rá, majd kiszállva kezei közül felültem terpeszbe a mosdókagyló mellé. Nem kellett bíztatni, jött magától. Ismét csókolt, én pedig kiszabadítottam a vadállatot a nadrágjából. Egyből belém hatolt. Hangosan felnyögtem. Ilyen még nem nagyon fordult elő. Rendesen megdugott több extrém pózban is, amit a mellékhelyiség elrendezése segített. Intim tornánkat végül egy kis lovaglással zártuk. Mondanom sem kell, rendesen elfáradtunk, vágytunk a kiadós vacsorára. Amíg rendbe szedtük magunkat egymáshoz se szóltunk. Végül visszatértünk a helyünkre ahol már várt minket az előétel. Jóízűen fogyasztottam el a miniatűr adag pisztrángomat, ahogy Olivér is a libamájat amit kért. Hosszú hallgatás után én törtem meg a csendet.

- Mégis mire véljem ezt az előbbit ott kint? – nem mintha lett volna jogom kérdőre vonni.

- Nem tudom. Elborult az agyam, és ki kellett magamból adni a feszkót. Amint látod, sikerült kihoznod belőlem az állatot. Lehet többet kéne veszekednünk? – kérdezte röhögve – De készülj kisanyám ennek a napnak még nincsen vége – kacsintott rám.

- Nem ellenkezem. Van még meglepetésem számodra – mondtam vigyorogva. Pár perc múlva megjelent a felszolgálónk az ínycsiklandozó leveseinkkel. Oli erőlevest rendelt, én pedig spárgakrémlevest. Jóízűen elfogyasztottuk, de az este folyamán nem szóltunk egymáshoz túl sokat. A kilátásban gyönyörködve, néma csendben fogyasztottuk el az ételeket amiket elénk raktak. A poharainknak is a fenekére néztünk rendesen, tehát nem voltunk szomjasak az este hátralévő részében. Számlánk rendezése után kiléptünk a luxus étteremből aminek a kijárata előtt már várt minket Karesz a limuzinunk nyitott ajtóival. Beszálltunk és kezdtem érezni a koktélom hatását. Biztosíthatom a legenda igaz. Tényleg felpörget a cucc. Nem bírtam magammal. Amint a sofőrünk ránk zárta a sötétített ablakú ajtókat, rávetettem magamat a férjemre.

- Lilla, nem várjuk meg inkább amíg hazaérünk?

Válaszként csak elkezdtem kigombolni az ingét és a nadrágját.

- Tehát nem. Akkor már én sem maradok ki a jóból.

Pillanatok alatt maga alá gyűrt, mint egy rongybabát. Bugyim hiányával tisztában léve, már nem akarta lehúzni rólam, egyből elkezdett ujjaival dolgozni. Én addig levettem róla az inget és a nadrágját. Kiszolgáltatottá vált az által, hogy teljesen levetkőztettem, míg rólam csak az amúgy is szándékosan elfelejtett bugyi hiányzott.

- Ne fecséreljük ezzel az időt – mondtam lihegve – csak csináld.

Egyből magáévá is tett. Szegény Karesz mit hallhat ott kint a kormány mögött. Igazából leszarom. Felnőttek vagyunk, azt csinálunk, amit akarunk. Ezzel senkinek nem ártunk. Éreztem ahogy a férjem ki-be csúszkál bennem. Közel jártam a legfőbb gyönyör eléréséhez, de akkor ő hirtelen kicsúszott belőlem, mintha tudná mire készül a testem. Pózt váltottunk. Hasra fektetett és úgy hatolt belém újra. Iszonyú jó érzés volt, mivel így nem tudtam olyan tág lenni, hogy kényelmesen elférjen bennem. Egy kicsit fájt is, de kellemesen. A farkának szűkös hely közre játszott abban hogy gyorsan újra a csúcsra jussak, ha ez pedig nem lett volna elég, még izmaimmal is szorítottam odalent, így nagy nyögések közepette mindketten elélveztünk. Még fel sem ocsúdtunk a mámorból, amikor kopogtattak az ablakon. Magunkat takargatva lehúztuk.

- Bocsánat fiatalok hogy közbeszólok, de hazaértünk – mondta Karesz.

Fel sem öltözünk, úgy pattantunk ki a kocsiból, tudtuk hogy odabent úgy is folytatjuk.