Szél, szerelem, Veszprém I. Anna

Első és második fejezet (1, 2)

A regényben minden szereplő kitalált, a helyszínek sem valósak, fölösleges keresni őket Veszprémben, minden a fantáziám szülötte. Hasonlóságok persze vannak, de, ha bárki magára ismer, az véletlen.

Szilvássy Réka (Katherine Poll): Szél,szerelem, Veszprém I. 

Anna

Első fejezet

Ha inkább meghallgatnád hangoskönyvként, az első rész itt található (1-8. fejezetig)

https://youtu.be/K0ZVMgr67vc

A férfi Fehérvárnál szállt fel a vonatra harmadmagával. Anna már a peronon kiszúrta, felnézett az olvasásból, és átjárta az izgalom. Azta, micsoda tökéletes emberpéldány! Magas, van vagy száznyolcvanöt, fél fejjel kilóg a tömegből, az arca tök szimmetrikusan hozza a legjobbat, magas arccsont, épp megfelelően határozott áll. A haja világos, enyhén hullámos, a bőre napbarnított. Május elején, amikor áprilisban még esett a hó. Ráadásul pont ide, az ő kocsijába igyekszik felszállni, ha végre odajut az ajtóhoz az előtt téblábolóktól. Hihetetlen, hogy ilyen jó pasi élőben is előfordul, nem csak egy tévésorozatban. Úgy hat a Budapest-Veszprém járat utasai közt, mint egy Beethoven szimfónia a Dankó rádióban. Jól kezdődik a nap, Jól jön, hogy tele a kocsi, gondolta Anna, és elégedett pillantást vetett maga előtt az üres ülésre. A férfi is körbenézett. Láthatóan se a csecsemőjével utazó fiatalasszony, se a hortyogó nyugdíjas mellé nem akaródzott leülnie, ahogy sejthető volt, Annán állapodott meg a tekintete.

– Szabad ez a hely? – kérdezte.

– Igen – felelte Anna, és maga alá húzta a lábát.

– Köszönöm – nyugtázta a férfi, az aktatáskáját felrakta a csomagtartóra, és az ingzsebből elővette a telefonját. Azonnal nyomkodni kezdte, így Anna feltűnés nélkül, alaposan megnézhette. Szeplős az orra, mint egy kisfiúé, mosolygott magában, noha idősebb, mint első pillantásra hitte. Túl a harmincon, nem az ő korosztálya. Fura, hogy vonaton utazik, diákok, nyugdíjasok és nők társaságában. Miért nem valami menő járgánnyal dönget az M7-esen, hogy a drága idejéből egyetlen perc se vesszen kárba, míg a tömegközlekedésre vár? Lehet, beteg, mondjuk epilepsziás. Az ötletet sietve elhessentette. Hagyjuk a csúf realitást, somolygott, legyen ez a tíz perc, ami Veszprémig hátra van, tökéletes,

A férfi arcáról lejjebb siklott a tekintete. Az előbbi mozdulattól, hogy magasra nyúlt a táskával, láthatóvá vált az ingujj alatt egy fehér csík a karján. Tehát nem szolibarna, nyugtázta Anna. Biztosan sportol, úgy sült le, hisz a karja is izmos és pocakja sincs.

Ahogy jegygyűrűje se, jött a következő izgalmas tény, ahogy a telefont tartó kezet szemügyre vette. Bár ez nem jelent semmit. Sokan nem hordanak gyűrűt, Anna főnöke sem, mert zavarja munka közben, noha orvosként nem kell félnie, hogy beleakad valamibe. Például egy forgó alkatrészbe.

A férfi megérezte, hogy figyelik, és felnézett. Találkozott a tekintetük. Kék a szeme, állapította meg elégedetten Anna. Ahogy nekem. Szép kék szemű gyerekeink lennének. Ezt már az e-book olvasójába temetkezve gondolta, és minden igyekezete dacára se tudta elrejteni a mosolyát. Mindig ezt csinálta, a képzelete mérföldekkel szaladt az esze előtt.

– Elnézést – szólalt meg a férfi. – Nem Kertész Anna vagy véletlenül?

Anna felkapta a fejét, és elhűlve bámult az imént megcsodált szép kék szempárba.

– Megismerlek a családi fotókról, amiket anyukád mutatott. Áron vagyok – nyújtotta a férfi a kezét, és mosolygott. – Molnár Áron, anyukád férje.