Defekt

I. Rész

Mit is tudhatnék az életről, hisz olyan fiatal vagyok. Kis koromban megtanultam, hogy az álmok fontosak, azonban azok napról-napra változhatnak. Az én álmom nem ilyen volt. Az én álmom más. Igazából ez az, amit szeretnék elmesélni. A történetem meredeknek tűnhet, de mindössze csak egy álom.
Nem vagyok valami izgalmas ember, egy átlagos tini vagyok, átlagos élettel. Nem vagyok kiemelkedő nagyon semmiben. Éltem mindennapjaim addig, amíg egy napon minden megváltozott.
A reggelem teljesen szokásosnak indult, elaludtam, mint mindig. Ilyenkor mindenféle mutatványokat hajtok végre a konyhában és a fürdőben is, elképesztő gyorsaságokban, ha annyira nem sietek talán még egy kávéra is szokott lenni időm. Elkészültem mindennel, felvettem a táskám és rohantam a buszhoz. Busszal szoktam bejárni, mert így kényelmesebb. Szerencsére nem volt dugó, így sokkal többet már nem késhettem. Gondoltam a tanár biztos megfog ölni, amikor benyitok a terembe. De ezután olyan történt, amiatt már nem ezen kellett törnöm magamat. Már majdnem beértem az iskolába, de az előtte lévő zebrán nem figyeltem a lámpát és leléptem az útra. Szerencsétlenségemre nem vettem észre, hogy egy autó hajt felém és amikor már észbe kaptam késő volt. Az autó nem tudott időben megállni, így aztán elütött.
Elsötétült körülöttem a világ, nem éreztem semmit, nem tudtam mi történt, de éreztem, hogy életben vagyok. Hangokat kezdtem hallani olyanokat, hogy valaki kiabál, segítséget hív, ezek az emberek félnek. Még mindig minden fekete volt, a távolból mentőautó hangját hallottam, egyre többen próbáltak segíteni rajtam, de hiába továbbra sem éreztem semmit. Hirtelen az egész világ elnémult. Pánikba estem, mi fog történni velem? Hol vagyok? Úgy éreztem a fejem rabja lettem. Továbbra sem éreztem semmit, aztán hirtelen, mikor kinyitottama szemem egy rózsaszín mezőn találtam magam. Szemeim könnyekben úsztak, nagyon féltem. Nem értettem semmit. Elkezdtem érezni a testrészeim, mozgatni is tudtam őket.
Hol lehetek? Mi ez a hely nem tudtam magamban összerakni. De egy kis gondolkodás után gondoltam, hogy mi történhetett. Lehet meghaltam és az a túlvilág vagy nincs ekkora szerencsém és kómában vagyok. Nehéz dönteni melyik lehet, de ez itt lehet az agyam szüleménye, ez a csodaszép mező, ami gazdag növényekben és szél által fújt gabonafélékkel. Egyszerűen gyönyörű, sokszor akartam hasonlót festeni, de nem éreztem magam elég jónak. Gondoltam kipróbálom, hogy működik ez a hely egy egyszerű teszttel. Életem legfájdalmasabb érzésére gondoltam és az eredmény meglepő volt. A rózsaszín táj elkezdett hamar szürkülni, az ég beborult és hamar eső kezdett esni. Ezzel sikerült rájönnöm. hogy ez a hely bennem van és én tőlem függ.
A táj ennek ellenére elkezdett alkotóelemeire bomlani. Kapaszkodtam a földbe, de minden leépült és újra fekete lett. Most már végleg nem értettem mi történik. Összehúztam magam, egy falat éreztem körülöttem, ami egyre jobban szorított. Félek bevallani, de azt gondoltam ez a fal lehet, hogy a gátlásaim vagy más érzések amiket nem tudok hova rakni. Azt hittem mindennek vége, de itt még nem lehetett vége. Elkezdődött egy nagy és nehéz út, de a finálé még nincs közel.